Jonathan Hickman: Avengers & New Avengers (2012-2015)

2015. május 11. - trg

Két emberrel kezdődött. Az egyikük volt az élet, a másik a halál.

new_avengers_002-zone-010.jpg

Nemrég véget ért Jonathan Hickman két Avengers sorozata és ezzel együtt az egész Marvel Univerzum is, azt hogy milyen lesz a jövő majd csak a most induló Secret Warsból tudjuk meg, de addig is érdemes áttekinteni, hogy hogyan jutottunk el idáig. (A posztban igyekszem kevés csavart lelőni, de a végére beillesztek egy nagyon spoileres összefoglalót is.)

"Minden meghal" - ezekkel a szavakkal kezdődött el Hickman New Avengerse és pontosan ezzel ért véget mindkét sorozat. Baljósnak tűnik? Mert az is. Az elmúlt két évben, közel száz füzeten át tartó történet nem sok jót tartogatott a hősöknek. A két sorozat azonban nem egyforma mértékben sötét - Hickman maga úgy jellemezte őket, hogy az egyik az életről, a másik a halálról szól - az Avengers egy ideig ha nem is könnyedebb, de legalábbis kevésbé nyomasztó.

A Multiverzum halála

A New Avengersről ezt már kevésbé lehet elmondani. Az egész azzal kezdődik, hogy az hősök egy csoportja, az Illuminati, felfedezi, hogy egy másik univerzum Földje, és így maga az egész másik univerzum is, idő előtt megsemmisült, ami egy láncreakciót indított be: a különböző univerzumok Földjei egymásba nyomódnak és ha a két Föld közül valamelyiket nem semmisítik meg mielőtt az egész folyamat végbemenne, akkor mindkét univerzum megsemmisül (a képregényben ezt az eseményt Betörésnek vagy Benyomásnak nevezik).

Az Illuminati

Az Illuminatit Brian Michael Bendistalálta ki a kétezres években, de a csoport története átszövi a Marvel múltját. Tony Stark először a Kree-Skrull háború után (ez a történet eredetileg a hetvenes évek elején íródott) hívta össze a föld legfontosabb embereit: Reed Richards képviselte a tudományt, Fekete Villám az Inhuman társadalmat, Namor Atlantiszt, Charles Xavier a mutánsokat, Fekete Párduc Wakandát, Doktor Strange a mágiát és végül Tony a Bosszúállókat. Eredeti terve az volt, hogy egyfajta ENSZ-ként működjenek, azonban a többiek túl veszélyesnek találták ezt így Fekete Párduc kivételével (aki egyáltalán nem akart részt venni ebben) csak abban egyeztek meg, hogy bizonyos időközönként találkoznak.

Az Illuminati későbbi tettei többször is nagyobb negatív következményekkel jártak (pl. a skrullok ellen intézet támadásuk eredménye lett a magyarul is megjelent Titkos Invázió), ráadásul a tagok között is igen komoly konfliktusok voltak (többek között a Polgárháború miatt), azonban amikor a Csuklya nevű bűnöző megpróbálta tőlük megszerezni a Végtelenség Ékköveit újra össze kellett állniuk, hogy elhárítság a veszélyt. Steve Rogers ekkor szerzett tudomást a csapatról és bár rendkívül ellenezte a tevékenységüket, végül csatlakozott hozzájuk és ő lett az egyik Ékkő védelmezője.

Az Illuminatit ezután legközelebb akkor hívták össze, amikor a Főnix-erő több X-Ment is megszállt, azonban a csapat különböző tagjai nem tudtak semmiben megegyezni, így az ülésük fölösleges volt. Mindenki legnagyobb meglepetésére nem sokkal később a Fekete Párduc volt az, aki újra összehívta őket, mivel tudomást szerzett a Betörésekről.

Hickman sorozatában az Illuminati egy új taggal bővül, a halott Charles Xavier helyére a mutáns Bestia kerül, Amerika Kapitányna pedig a sorozat elején kitörlik az emlékeit. Később Bruce Banner mellett a csapathoz csatlakozik Hank Pym, Britannia Kapitány és Amadeus Cho is, tovább a S.H.I.E.L.D.-en belülről segíti őket Susan Storm is.

Azt, hogy az események elindítójaként számon tartott Rabum Alal kicsoda, Hickman szinte az utolsó pillanatig nem leplezi le, ellenben a történet előrehaladásával egyre több frakciót hoz be a "Világok Nagy Harcába". Látszólag Rabum Alal (és követői a Feket Hattyúk) ugyanúgy világokat pusztítanak, mint a Fekete Papok és az Elefántcsont Királyok, azonban a történet vége felé nem csak az derül ki, hogy ezeknek a csoportoknak a motivációi néha egészen mások (néha pedig szinte teljesen azonosak), hanem az is, hogy valójában csak az egyiküktől kell tartani (annyit azért elárulok, hogy azoktól akiknek a rejtélyes, a Földeket a megsemmisülésük előtt minden nyersanyaguktól megfosztó Térképkészítők is dolgoznak).

Az Illuminati célja az, hogy megakadályozza a Föld elpusztulását, ellenben Amerika Kapitány nem hajlandó másokat feláldozni, ezért Doktor Strange kitörli az emlékeit és nélküle folytatják a küldetésüket.

Fejlődj vagy halj ki

avengers_v5_003-zone-024.jpg

Az Avengers sorozatnak egészen más a története, az egész alapja az, hogy Tony és Steve úgy döntenek, hogy ideje "nagyban játszaniuk", ezért létrehoznak egy rendszert, aminek az a célja, hogy minden eddiginél több hőst tudjanak megmozgatni kifejezetten egy-egy célra specializálva. Hickman nem csak új hősöket tesz a csapat tagjává (pl. a teleportálásra képes mutánst Manifoldot), de már az első számban több teljesen új hőst  is bemutat (Hyperion, aki két Föld összeomlása során került ki az univerzumok közötti térbe és akit az A.I.M. tudósainak sikerült a Földre hozniuk; Smasher, egy földi lány, aki a Shi'ar birodalom egyik harcosa lett; és az legújabb Univerzum Kapitány, aki az univerzum megtestesülése).

avengers_v5_003-zone-024_2.jpg

Az új csapat első küldetése a Marsra vezet, ahonnan egy Ex Nihilo nevű lény a társaival megtámadta a Földet és az első odaérkezett Bosszúálló csapatot, Amerika Kapitány kivételével, foglyul ejtette. Kiderül, hogy az idegenek az Építők nevű ősi lények parancsát teljesítik, és az a feladatuk, hogy az arra alkalmas bolygókat jobbá tegyék, vagy ha ez nem lehetséges, akkor kipusztítsák. A harcot végül Univerzum Kapitány dönti el, ugyanis az Építők és így Ex Nihilo is őt vallásosan tisztelik. Végül abban egyeznek meg, hogy Ex Nihilo ottmaradhat a Marson ás átalakíthatja azt a bolygót, ha nem háborgatja a Földet, valamint a Bosszúálók magukkal viszik Ex Nihilo teremtményét, az ember Adamet.

A csapatnak a továbbiakban a támadás következményeivel kell megbirkóznia, Ex Nihilo ugyanis több Eredet Bombát dobott a Földre, amiknek - amint az később kiderült - az lett volna a célja, hogy a teljes bolygót értelmes lénnyé formálják. A becsapódási pontokon ennek megfelelően a különböző funkcióknak megfelelő anomáliák jöttek létre, amik között voltak olyanok, melyeket később a hasznukra is tudtak fordítani (a sorozatokban, illetve a kiegészítő sorozatukban az Avengers Worldben több új hős eredete is ezekhez köthető), azonban voltak olyanok is, amik egyszerűen veszélyt jelentettek másokra.

Az utolsó Fehér Esemény és az Építők támadása

Az Építők nem csak egy módon befolyásolják az univerzumok fejlődését, a dimenziókon túli Szuperáramok közös Nexuszánól ugyanis keresztül minden univerzum Építői képesek figyelni az univerzumuk világait és, ha valamelyik a fejlődés egy újabb szintjére lép, akkor egy Fehér Esemény keretében megajándékozzák őket egy védelmi rendszerre (ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy négy rendkívül erős lényt hoznak létre a bolygón). Az univerzumok egymásba hatolása azonban elpusztítja a Nexuszt, így a rendszer vaktában kezd el "tüzelni" és az egész (legalább) egy véletlen Fehér eseményhez vezet a Földön. Az Esemény eredménye az lett, hogy Adam Éjmaszkká változott (és ezzel képessé vált a Szuperáramon keresztül való teleportálásra, illetve a gépekkel való kommunikációra), valamint Kevin Conner - egy átlagos diák - megkapja a Csillag Bélyeget, aminek köszönhetően hatalmas erőre tesz szert, ezt azonban nem képes kezelni így azonnal háromezer ember halálát okozza (éppen ezért a Bosszúállók először bezárják Adammel együtt Tony egyik fegyverként is funkcionáló űrállomásába), de később Univerzum Kapitány tanácsára Ex Nihiloval és társával Abyss-szal együtt felveszik őket a csapatba).

white.png

Az Építők a Nexusz összeomlása után indulnak el, hogy megsemmisítsék a Földet, mivel felfedezik, hogy az veszélyt jelent az univerzumra. Útjuk során minden bolygót vagy leigáznak, vagy kipusztítanak, ezzel pedig kirobban egy galaxis szintű háború, ráadásul, hogy miközben a Bosszúállók csapatai az űrben veszik fel a harcot az Építőkkel, a Földet megtámadja Thanos, aki az Illuminati tagjainál levő Végtelenség Ékköveit akarja megszerezni és nem mellékesen megölni a saját fiát. Amit nem tud, hogy a Végtelenség Ékkövei az Illuminati tettei miatt már korábban megsemmisültek (az Idő kivételével, ami egyszerűen eltűnt). A háborút természetesen a Bosszúállók nyerik meg (még Thanost és az egyik harcosát is foglyul ejtik) és kihirdetik, hogy mától a Föld a Bosszúállók Világa.

A vándor bolygó és az Illuminati bővülése

A háború után a Bosszúállóknak először egy vándor bolygóval kell szembenéznie, amit valaki direkt a Föld felé irányított (azt, hogy ki és miért tette csak több számmal később tudjuk meg), a megoldásuk az lesz, hogy egy szerkezettel kimozdítják a bolygót a fázisából (ne is kérdezzétek), ami így képessé válik arra, hogy egy helyet foglaljon el a Földdel és gyakorlatilag korlátlan energiával lássa el azt (amit Tony Starkon kívül senki sem tud az az, hogy az egész fegyverként is felhasználható).

white_1.png

Ezután a csapatnak egy másik univerzumból származó Bosszúállókkal kell megküzdenie, akiket az A.I.M.-nek sikerült a mi világunkba hozniuk, végül sikert aratnak, de Bruce Banner az események után rájön arra, hogy a Multiverzum haldoklik és, hogy az Illuminati újra összeállt. Tony, hogy elkerülje a konfliktust, felajánlja Bannernek, hogy csatlakozzon hozzájuk és segítse őket a világ megmentésében.

Az Illuminatinak ekkor kell először szembenéznie azzal, hogy ténylegesen el kell pusztítaniuk egy másik Földet (a korábbi alkalmakkor valamilyen módon mindig szerencséjük volt: vagy már halott volt a másik Föld, vagy valaki más semmisítette meg és ők csak hagyták). Bár korábban mindenki elkötelezett volt, azonban amikor Namor elpusztítja a bolygót, akkor kiderül, hogy senki sem állt készen.  A következő Betörést meg em próbálják megakadályozni, de kiderül, hogy nem is kell, ugyanis Namor összeállt Thanos-szal és több másik korábbi foglyukkal és megalapítja a Cabalt.

Az Eredendő Bűn és következményei

Az Original Sin minisorozat történései nyomán Amerika Kapitány visszanyeri az emlékeit az Illuminatiról és háborút indít annak tagjai ellen, ám amikor Tonyra támad, megjelenik az Idő Ékköve és folyamatos időugrásokkal különböző alternatív jövőkbe juttatja, ahol a Bosszúállók különböző inkarnációi próbálják meg meggyőzni arról, hogy mit kell tennie, a jelenbe visszatérve azonban nem hallgat rájuk.

Ezen a ponton mindkét sorozat története nyolc hónapot ugrott előre az időben (azt, hogy mi történik közben, az Avengers World sorozat mutatta be). A Bosszúállók egy része a S.H.I.E.L.D.-del együttműködve az Illuminatira vadászik, miközben azok megmaradt (és új) tagjai továbbra is a megoldást keresik, a Cabal pedig az ENSZ-ben jelenti be a működését és onnantól kezdve nyíltan pusztítják a világokat. Azokat a Bosszúállókat, akik sem a S.H.I.E.L.D. hajtóvadászatában, sem pedig az Illuminati tevékenységében nem vesznek részt a korábban Amerika Kapitánnyal dolgozó Napfolt szervezi össze. Napfolt megvette az A.I.M.-et és arra használja a tudósokból álló szervezetet, hogy egy csapatot küld ki a Multiverzumba, hogy azok megtalálják az események okozóit.

A történet legvégére a különböző frakciók újra összefognak, először kiiktatják a Cabalt (Namor segítségével, azonban Fekete Párduc őt is elárulja), majd elkezdenek dolgozni egy olyan szerkezeten, aminek a segítségével maroknyi túlélőt képesek lehetnek megmenteni. A sorozatok lezárásában pedig azt látjuk, ahogy az utolsó Betörés során az Ultimate Univerzumba átkerült Cabal megindít egy támadást a Föld ellen, miközben Amerika Kapitány és Tony Stark még egyszer utoljára összecsapnak.

A hősök bukása

Hickman egész története a Bosszúállók kudarcának a története. Az Illuminatinak nem csak kudarcot vallott abban, hogy megmentse a világot, de a történet során feladták az emberségüket is és ahelyett, hogy felülemelkedtek volna a konfliktusaikon, inkább egyre mélyebbre süllyedtek és egymást is egyfolytában elárulták. Doktor Strange a teljes lelkét adta el azért, hogy képes legyen megfékezni a pusztulást, de ez sem volt elég. A történet végére velük totálisan szembekerülő Steve Rogers is kudarcot vallott, hiába volt az övé az erkölcsi fölény, haz utolsó hónapokat nem azzal töltötte, hogy alternatív megoldást találjon, hanem azzal, hogy levadássza korábbi harcostársait. Egyedül Napfolt Bosszúálló csapat az, amelyik megmaradt igazán hősiesnek, még ha ez azt is jelenti, hogy a vesztükbe rohantak. A történet azonban még nem zárult le, ugyan a Bosszúállók elbuktak és minden meghal, de a jövőhéten induló Secret Wars minisorozat lesz az, amiből kiderül, hogy mi marad az apokalipszis után.

Spoileres összefoglaló

Mivel feltételezem, hogy nem mindenki kívánja elolvasni a nagyjából száz füzetből álló történetet (44 rész Avengers, 33 New Avengers, plusz a hat részes Infinity minisorzat és az Avengers World kiegészítő történetei), ezért az érdeklődőknek összefoglalom azt, hogy kik és miért mozgatták a szálakat.

Az egész azzal kezdődött, hogy a sorozatok történései előtt úgy 25 évvel a Túlontúliak az összes létező univerzumban létrehozták a Molekulaembert azzal a céllal, hogy azok időzített bombaként egyszerre elpusztítsák az egész Multiverzumot.

A New Avengersben Dr. Doom tudomást szerez a Betörésekről és azért, hogy kinyomozza mi történik, pont annak az univerzumnak a Molekulaemberéhez fordul, aki rájön arra, hogy mi céllal hozták őt létre és visszaviszi Doomot egy másik univerzum múltjába és ott megöli az ottani Molekulaembert majd megbízza a feladattal, hogy pusztítsa el mindannyiukat a Multiverzumban. Csakhogy egy Molekulaember halála az egész univerzum halálához vezet és ezzel Dr. Doom maga válik a betörések okozójává, ő lesz Rabum Alal, a Nagy Pusztító és követői a Fekete Hattyúk lesznek.

Nem Doom azonban az egyetlen, aki univerzumok elpusztításával próbálja megakadályozni a Multiverzum pusztulását: a Fekete Papok azt remélik, hogy ha elég világot semmisítenek meg, akkor a láncreakció megállítható, amit nem tudnak, az az, hogy nem a Betörések jelentik az igazi veszélyt, hanem az Elefántcsont Királyok, azaz a Túlontúliak. A Fekete Papok élére az Építőkkel való háború után a lelkét eladó Doktor Strange áll és vele találkoznak a Napfolt által a Multiverzumba küldött Bosszúállók (Thor, Hyperion, Ex Nihilo és serege, Csillag Bélyeg és Éjmaszk), mivel Strange hozzájutott a Térképkészítők térképéhez, meg van a lehetőségük, hogy megtalálják Rabum Alalt és az Elefántcsont Királyokat is. A Bosszúállók a Túlontúliakkal csapnak össze (és elbuknak), Strange pedig Rabum Alalhoz érkezik, akitől megtudja azt, hogy ők egy oldalon állnak és, hogy a Térképkészítők valójában a Túlontúliak eszöze arra, hogy őt kövessék. Strange és Doom innen együtt mennek a Túlontúliakhoz, azonban ugyanúgy kudarcot vallanak, mint a korábbi Bosszúállók csapat, de tetteik azt eredményezik, hogy a megmaradt univerzumok száma kevesebb mint két tucatra csökken.

Mindeközben a Földön maradt Bosszúállók kiküldik Henry Pymet is az Multiverzumba, aki tanúja lesz annak, ahogy a Túlontúliak lemészárolják az univerzumok leghatalmasabb entitásait és végül magát az Eleven Ítélőszéket, a Multiverzum őrzőjét is.

A két sorozat legvégére már csak két univerzum marad: a Marvel fő világa (a 616-os univerzum) és a legnépszerűbb alternatív világa az Ultimate Univerzum (magyarul ezt nevezték Újvilágnak), az Avengers utolsó képkockáin pedig azt láthatjuk, hogy az Ultimate világ S.H.I.E.L.D.-je a cabal befolyásolása nyomán hatalmas támadást indít a 616-os univerzum Földje ellen, az azonban nem derül ki, hogy a Túlontúliaknak milyen további terveik vannak.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://trikorder.blog.hu/api/trackback/id/tr877419990

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Secret Wars #3 2015.06.05. 08:36:15

  A múltkor megígértem, hogy mostantól nem kell sokat várnia a Secret Wars aktuális részéről szóló posztokra és, mint azt láthatjátok, sikerült is tartanom magam az ígéretemhez, szóval tovább mögött már olvashatjátok is a spoilerekkel tarkított kritik...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. Szóval így lopjál innen, okéka-rakéta?
Trikorder - 2015