Anime ajánló: Sakamichi no Apollon

2015. július 14. - Padrepapp

Apollón a lejtön

noitamina-sakamichinoapollon-kidsontheslope-top_img_enedit-1-3-640x391.jpg

A szerelem és barátság annyira kiszámí­thatatlan, mint a jazz jamek improvizációs futamai. A Cowboy Bebop és a Samurai Champloo rendezője Shinichiro Watanabe ismét egy olyan animét tár elénk, aminek szerves része a zene. Az angolul kissé szerencsétlen cí­met kapó Kids on the Slope (Sakamichi no Apollon - szószerint: Apollón a lejtőn) ismét remek lehetőség, hogy Watanabe és Yoko Kanno zeneszerzőegyütt bravúrozzon egy anime keretében. 

Shinichiro Watanabe két animéjét nem kis kultusz övezi. A Cowboy Bebop egy jövőben játszódó fejvadász csapatot követ, melyben a futurisztikus világot western hangulattal, jazzel és blues-zal kever, a Samurai Champloo pedig az Edó periódusú japánban játszódik, melyben japán hip-hop előadók szolgáltatják a zenét.

Az eddig jellemző anakronosztikus vonalat elhagyva, a Kids on the Slope az 1966-os Japánba kalauzol minket, visszatérve a Cowboy Bebop zeneszerzőjéhez; Yoko Kanno-hoz.
Az anime Yuki Kodama azonos cí­mű mangájából készült, melynek főszereplője Kaoru Nishimi, a jóeszű, introvertált középiskolás fiú, aki egész életében költözött és iskolákat váltott. Kaoru szorongó, nincsenek barátai és habár egy nagyon szép otthonban él nagybátyja családjával, nagyon egyedül érzi magát.
Ám hamarosan találkozik az iskola bajkeverőjével Sentaro Kawabuchi-val, valamint Sentaro barátjával Ritsuko Mukae-vel. Kiderül, hogy Sentaro egy lelkesen gyakorló jazzdobos, Ritsuko édesapjának, Tsutomu lemezboltjának pincéjében gyakorolnak, ahol az apa bőgőzik, és a néha felbukkanó Brother Jun trombitál.

 

Az eredendően klasszikus zenén nevelkedő Kaoru hirtelen egy jam sessionbe csöppen, ahol Sentaro ordí­tva ösztökéli, kapcsolódjon be a zongorán. A tehetséges fiú hamar felveszi a jazz zene fonalát, és személyiségének fejlődése a jazzben való elmélyedésében tükröződik.


A sorozat alapvetően egy középiskolai tini-dráma, viszont olyan í­zléses tálalással, hogy az egy férfit sem kell, hogy elijesszen. A 3. rész végére érve ajánlottam anime "szakértő" barátomnak, aki annyit válaszolt, hogy habár nem szereti a Josei-t, ad neki egy esélyt. Bevallom rá kellett keresnem a szó jelentésére, és akkor döbbentem rá, hogy tulajdonképpen egy fiatal hölgyeknek szóló műfaj animéjéhez van szerencsém.

Az animében lévő karakterek annyira élőek és valóságosak, hogy végig az az érzésem volt, valódi személyek életét követem. A szerelmre rátaláló fiatalok nehezen tudják kifejezni érzéseiket, cselekedeteik sokszor irrancionálisak, meggondolatlanok, olyan dolgokat vágnak egymáshoz, amiket nem érdemelnek meg, akarva-akaratlanul megbántják azokat, akik számukra fontosak. és az ezeket megformáló jelenetek nem giccsesek vagy erőltetettek, és nem a szimpla "romkom"-ok egyszerű találka-randi-összeveszés-kibékülés-csókolózás-happyend vonalát követik.
A jelenetek komponáltsága gyönyörű és néhány párbeszédben, cselekedetben talán mi is ráismerhetünk saját tapasztalatainkra.

Ritsuko több részen keresztül sem tud személyesen választ adni Kaoru nyí­ltan vállalt érzéseire, sokáig kerüli őt, mí­g végül papí­rpohár telefonon keresztül utasí­tja vissza a fal túloldalán álló Kaoru-t. A fiú elfogadja a helyzetet, és elengedve a papí­rpoharat (és a lányt) a köztük lévő kapcsolat úgy omlik össze, ahogy a két poharat összekötő madzag meglazul és lassan a földre hull.
Ilyen szí­vszorí­tó, de kedves, őszinte és nevettető jelenetek egymásutánjából áll az egész anime, Yoko Kanno zseniálisan összeválogatott és komponált zenei aláfestésével.

De még milyen zenékkel! Minden epizód cí­me egy-egy ismert jazz szám, amely valahogy megjelenik az adott részben, úgy hogy az mind hangulatban mind történetében stimmel az anime fonalához. Például a Bill Evans által feldolgozott "Someday my Prince will Come" cí­met viselő epizód száma, több sí­kon is érintkezik az animével. Mikor Kaoru ezzel a számmal próbálja kifejezni érzéseit Ritsukonak láthatjuk, milyen metodikusan, kottákat átí­rva jut el a jazz szám arra az pontjára, amit bátran tálal titkolt szerelmének, egyértelműen felfedezhetjük a kapcsolatot Bill Evans és Kaoru zenéhez való hozzáállásához. Yoko Kanno keze munkája lehet, a jazz világból szerzett apróságok átcsatolása mögött is, szinte egyedülálló az a szimbiózus, ami Yoko Kanno zenei válogatása és Watanabe kép- és hangulatvilága között él. A festményét befejező Yurika azt mondja Kaorunak: "... a festészet és a jazz közeli rokonok. Mí­g a festmény térben a vásznon készül, addig a jazz időben egy előadás alatt."

 

Remélem mindenki kedvet kapott a Kids on the Slope-hoz, nálam néhány rész után nemhogy a legjobb animék közé, de a legjobb filmművészeti alkotások közé verekedte magát.

A bejegyzés trackback címe:

https://trikorder.blog.hu/api/trackback/id/tr37621466

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. Szóval így lopjál innen, okéka-rakéta?
Trikorder - 2015