Secret Wars #5

2015. augusztus 17. - trg

sw51.pngKésett ugyan egy hónapot, de végre megjelent a Marvel nagy nyári eventjének a következő fejezete. A tovább után kiderül, hogy megérte-e rá várni.

Végre megtudjuk, hogy hogyan győzte le Doom a Túlontúliakat, a terve pedig legalább annyira zseniális volt, mint amennyire őrült (talán nem is véletlen, hogy nem derül ki pontosan, hogy az övé vagy az őrült Molekulaemberé), de - és ez a legfontosabb - sikerrel járt és képes volt elraktározni az erejüket, amit aztán - a Molekulaembert vezetékként használva - képes volt magába szívni.

sw5.png

Hickman ezzel végre leleplezte azt a titkot, amit hónapok óta őrizgetett, ez azonban sajnos ahhoz vezetett, hogy az eseménydús előző rész után egy meglepően párbeszéd orientált fejezett következett, amiben ráadásul több történést már nagy vonalakban ismertünk, és ez a fejezet csak árnyalta a képet. A történet, ahhoz képest, hogy egy nyolc részes sorozat ötödik felvonásánál tartunk, nem sokat haladt előre. Az egyetlen új szál, hogy Doom megbízta Valt és a Future Foundation tagjait, hogy találják meg a szökevényeket. Val persze nem hülye (nyilván nem, a 616 univerzumbeli Valeria Richards valószínűleg annak a Földnek a legokosabb embere) és azonnal az kezdi el érdekelni, hogy miért aggasztják a jövevények az istenüket.

sw6.png

Sajnos a túlélők közül senki sem jut komolyabb szerephez ebben a részben, egyedül az tűnik biztosnak, hogy a következő rész(ek)ben a világ lakóinak szembe kell néznie a Shielden túli világ rémségeivel, ugyanis Thanos oda került és nem úgy tűnik, hogy ott is akar maradni. Aki viszont minden eddiginél jobban hiányzott a történetből az az Ultimate Univerzum Reedje, de nem lennék meglepve, ha őt az utolsó pillanatokra tartogatná Hickman (ugyanúgy, ahogy az Avengers/New Avengers sorozatokban is csak a legvégén hozta be őket a játékba).

Zárásképp újfent ki kell emelnem, hogy a sorozat művészeti megvalósítása kiemelkedő, mind a rajzok, mind a színezés nagyon eltalált, az pedig, hogy Esad Ribićnek sikerül még a maszkos Doom esetében is visszaadni az érzelmeket, egészen lenyűgöző. Összességében egy újabb erős részt kaptunk ebben a valóban epikus történetben, azonban a történet időzítése kicsit különös, de remélhetőleg innentől kezdve kevesebb üresjáratot kapunk.

A bejegyzés trackback címe:

https://trikorder.blog.hu/api/trackback/id/tr277703408

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. Szóval így lopjál innen, okéka-rakéta?
Trikorder - 2015