Ember a fellegvárban (Man in the High Castle) 1. évad

2015. december 22. - LordTotenkopf

the-man-high-castle-main.jpg

Philip K. Dick horogkeresztes-felkelő napos disztópiája a világháborút elvesztett Amerika lakóinak életébe enged bepillantást nyerni és ezáltal kiemelkedik a szokásos sorozatos alapfelállások közül. Nem is sci-fi, de nem is történelmi dráma, egy kicsi mégis van benne mindkettőből. Aki szerint már az alapkoncepció is hatalmas potenciált rejt magában, az egyáltalán nem fog csalódni és a kémtörténetek szerelmeseit is lekötheti az évad.

Nagyon szerettem volna egy olyan sorozatot nézni, ahol összeesküvések, diplomácia és krimi jár együtt kéz a kézben egy kis akcióval megfűszerezve. Az, hogy mindezt megkaptam az Amazon által legyártott Man in the High Castle-től az év egyik nagy dobásává teszi nálam a sorozatot. Az USA elvesztette a második világháborút, így területét a Harmadik birodalom és a Japán Császárság osztotta fel egymás között. 1962-t írunk, Hitler még él, de egyre betegebb és ha meghal, félő, hogy egymásnak esik a német és a japán fél egy nem-is-annyira-hideg háború keretében, ezen kívül a hatóságok bizarr filmtekercsek keresésével vannak elfoglalva, amiken többek között az amerikaiak győzelme látható egy nagyon hiteles felvételen. Vagyis így bekacsint az alternatív idősík valóságába egy második lehetséges idősík, ami nekünk ismerősebb. Szóval értitek. Több szálon indul el tehát a történet, a legmagasabb szintű vezetők döntéseitől az üldözött ellenállók mindennapi gondjaiig. Na és persze minden mindennel összefügg és gyorsan változhat, hogy ki kinek az oldalán áll. Remekül meg van írva a sztori gerince, és engem teljesen a székbe szögezett, hogy vajon mi fog történni egy-egy epizódzáró fordulat után.

Nagyon érdekesen oldották meg az alternatív valóság ábrázolását: az egy dolog, hogy kedélyes fánkevő rendőrök helyett fekete egyenruhás SS-katonák róják New York utcáit, San Franciscoban pedig külön sorban kell hajlonganiuk a nem ázsiai rasszhoz tartozóknak, de ezen kívül az állami jelképeket úgy tolja az arcunkba a sorozat, hogy káprázik a szemünk. Komolyan, a telefonoktól az egyszerű épületekig mindenen ott virít a szvasztika. Szerintem értenénk a szitut enélkül is, köszi. Egyébként nagyon jól átjön a kor szelleme a díszletekből, talán túlságosan is hasonlít a valós hatvanas évekre. Azért túlságosan, mert (nyilván költségvetési okokból) nem dizájnolták át az autókat, épületeket a díszletek tervezői, így a korban amúgyis jellemző Cadillecek,
sőt Citroenek róják az utakat valami egyedi tervezésű "retro future" járgányok helyett. Picikét fáj a technológia áttervezésének hiánya azért is, mert a valóságban 1976-ban kifejlesztett Concorde-okra megszólalásig hasonlító repülők szelik az amerikai égboltot, de ugyanakkor a hivatalnokok gyakran töltőtollal írnak. Szóval nekem ez egy kicsit egyenetlen, de mint említettem, a sztori abszolút megáll a saját lábain, nincs szükség a vizuálorgiára.

man_in_the_hc.jpeg

Annál zavaróbb volt azonban az évad felére rádöbbenni a kellemetlen igazságra, hogy a főszereplők közül kapásból három színész egyszerűen nem jól játszik. Komolyan, van, aki a szerettei halálát olyan rezignáltan nyugtázza, mint más egy közepesen kellemetlen másnaposságot, a kettős játszmát űző ügynök vívódásai pedig
a bevásárlás során a megfelelő tej kiválásztásának inetnzitását érik el. Lehet egyébként hogy ezzel is hangsúlyozni akarták, hogy a minden emberben (a rezsim szolgáiban és ellenállókban) egyaránt jelenlévő kétségek minden döntésük fontosságát elkenik, hisz fokozatosan belefásulnak harcukba, de ha így van, akkor szerintem igencsak túltolták. A színészi játékban az előző okfejtésem miatt pont egy japán miniszter és egy SS-tiszt karaktere emelkedik ki: sokkal több rétegüket, több arcukat ismerjük meg azáltal, hogy először a gépezet csavarjaiként látjuk őket, majd fokozatosan feltárul az emberi oldaluk minden bizonytalanságukkal együtt. Mert az látszik mind a japánok, mind a németek általános hozzáállásán, hogy néhány kivételtől eltekintve már elmúlt a II. világháborúból ismert fanatikus, őrült attitűdjük. Ami maradt az a nagy győzelem utáni bizonytalan jövőtől való félelem, és egyesekben a múltban elkövetett tettek miatti lelkiismeretfurdalás. Unalmas is lenne a sorozat, ha ezek az árnyalt karakterek nem lennének és egy szimpla jófej ellenállók-érzéketlen elnyomók küzdelemre szűkülne a dolog. Ugyanis azon kívül, hogy egy múltja miatt szégyenkező tiszt vagy hivatalnok nem csak érdekes karakterként szolgál, de beindíthatja a legmagasabbszintű, hazaárulásnak minősített összeesküvéseket. Meg persze mások részéről ott van az örökös motiváció, a könyörtelen hatalomvágy, mint az események és váratlan fordulatok mozgatórugója.

man_in_the_hc_2.jpg

Az ellenállást is fokozatosan, a szereplőkkel együtt ismerjük meg, és velük együtt vagyunk kénytelenek megkérdőjelezni az egyes karakterek valódi céljait. A japán és a német terület közötti Semleges Zóna az őrült önjelölt sheriffjével és a rendszer elől bujkáló szereplőkkel telitalálat, már-már hátborzongató bemutatása egy két diktatúra közé szorult ex-lex területnek, ahol senki nincs biztonságban, de mégis ide menekülnek, mert nincs hova. És a sok szereplő különböző történetszálainak bogozgatása közben minket is rohadtul érdekel a kérdés: miért olyan fontosak a filmtekercsek? Tényleg meg lehet változtatni azt, ami már megtörtént? Nos, a válaszra várnunk kell és én úgy érzem, hogy ezzel fog igazán beindulni a sci-fi vonal, ami az utolsó részben kapott egy nagy, elismerő fejbiccentést. Kíváncsian várjuk, és már hivatalos, hogy berendelték a második évadot is, szóval érdemes elkezdeni néznie annak, aki kedvet kapott.

// Te már megnézted és ha igen, akkor hogy tetszett? //

mithc-amazon-1_0_0.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://trikorder.blog.hu/api/trackback/id/tr238186670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Elchango 2015.12.22. 16:35:58

en elkezdtem a sorozatot.

nagyon jo. csak ajanlani lehet! Most a mozicsillagon a 7. resze van fent az evadnak es minden nap nezem,mikor rakjak fel a legujjabbat.

Szoval hajra hajra!

Csigafattyú 2015.12.22. 16:56:27

Én is elkezdtem, de nagyon unalmas volt. És engem is zavart a jelképek állandó túlhangsúlyozása. Összességében nem tetszett, nem is néztem tovább.

Hörömpő cirkusz világszám 2015.12.22. 17:17:12

Nagyon tetszik, a díszlet nem zavar, ha emlékeztek régi filmhíradókra a náci Németországból, az kb. ugyanúgy nézett ki. A főszereplő csaj valami rettenet, mintha egy viaszbábut mozgatnának, a barátja meg amatőrszínészi tehetséget mutat. A japán kereskedelmi miniszter és az Obergruppenführer az igazi karakterek, bár Kido főfelügyelő sem annyira rajzfilmfigura, ahogy az elején látszott. Az utolsó öt perc nekem odaütött! Várom a következő évadot!

Mr. Neutron 2015.12.22. 17:38:31

Szerintem jó, de ebben a témában - felkelés a Gonosz Birodalom ellen - nekem jobban bejött a Star Wars. Ebben a sorozatban a szereplők állandóan nyígnak, mindig van valami bajuk és elég kevés a harcjelenet. (Ami van, az is nélkülözi a fénykardozást.) Ugyanakkor pozitívum, hogy a japán katonák egyenruhája emlékeztet a Csillagok háborújában látott birodalmi tisztekére. A néző csak találgat, hogy ezt főhajtásnak szánták a nagy előd Star Wars előtt, vagy csak szinplán lenyúlták a dizájnt a sorozat készítői.

Ami a dramaturgiát illeti, kissé egysíkú. A játéktér az USA-ra korlátozódik, mellőzve más bolygók bemutatását. Sacc per kb. 75%-ban lepukkant városi indusztriális díszletek között játszódik. Lehet, hogy ha kihagynak a sztoriból néhány kevésbé értékes mellékszereplőt, akkor igényesebb díszletezésre is futotta volna a sorozat büdgéjéből.

Mindezek a hiányosságok ellenére megszavazok neki egy gyenge 6/10 pontot.

Sparrow79 · http://sparrow.uw.hu 2015.12.22. 21:18:38

Én a második rész után abbahagytam. Baromi unalmas, nem történik benne semmi. Nekem pont a díszletek tetszettek legjobban: a régi autók, épületek, ruhák... Csak valami pörgősebb történetet kellett volna kitalálni hozzá. Vagy maradjon a történet, de egy mozifilmbe sűrítve.

christo161 · http://itkezdoknek.blog.hu/ 2016.01.18. 01:58:22

Sok pörgős jelenet lesz benne, de pont nem az első 2-3 részben :)
Az első részekben tényleg nem történik sok minden. Engem elsősorban a kíváncsiság tartott a képernyő előtt, hogy vajon hogy oldják meg azt az ellentmondást, hogy egy ilyen alternatív történelemben olyan filmtekercsek kerültek elő, amik ugyebár a jelenlegi történelmünkből származnak. Bár igaz, az elején elmagyarázzák, hogy ezeket egy hírhedt filmhamisító készítette, aki még Leni Riefenstahl propagandafilmjénél is élethűbben megcsinálta őket, de nem hiszem, hogy összvissz ennyi lesz erre a magyarázat. Főként a 10-edik rész vége miatt.
De ugyanakkor az első néhány részt követően nagyon beindul a sztori, és elég sok csavar van benne, szerintem nagyon izgalmas.
Mondjuk biztos lehetne számtalan kritikát sorolni, de engem semmi nem zavart a filmben, mert így is olyan sok izgalmat nyújtott, ami már elég volt ahhoz, hogy nagyon jónak ítéljem meg. Persze nem ilyen kritikákra gondolok, hogy nem is így nézett volna ki az USA, ha megszállják a németek, mert pl. ugyanazok az amerikai autók szerepelnek benne, amik valóban léteztek. Hanem mondjuk arra, hogy egy idő után már túl valószínűtlen, hogy nem kapják el a lázadó főszereplőket. De ezt elfogadtam, nekem mindenestül tetszett a film. Ritkán maradtam fent hajnalig, csak azért, hogy még több részt megnézhessek egy sorozatból, de ez azok közé tartozott. Várom a második évadot. Csak 2 évad lesz?

LordTotenkopf 2016.01.18. 19:13:25

@christo161: Egyelőre csak a másodikat rendelték be, aztán ki tudja.

Postal Dude 2016.04.12. 13:38:32

A németek kifejlesztették a sugárhajtóművet és megnyerték a háborút, így a fejlődést nem gátolta a német technológia megismerése, elsajátítása -> hamarabb lett sugárhajtású repülő. Az alakját meg inkább a sebesség határozza meg, mint a gyártó, ezért hajaz a Concorde-ra. Meg Boing max egy alvállalkozó törpecég ebben a világban, (még Rock and Roll se létezik). A nácik meg mindig nagyzási hóbortban szenvedtek, lásd Maus, Jagdtiger, stb..., szóval nyilván nem egy subszonikus repülőt használnak, hanem egy rakétahajtású szuperszonikus nagyvasat!
süti beállítások módosítása

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. Szóval így lopjál innen, okéka-rakéta?
Trikorder - 2015