Kereken harminc éve jelent meg Frank Miller klasszikusa, ami újradefiniálta a Batmanről alkotott képet és teret engedett a későbbiekben Gotham védelmezőjének sötétebb és brutálisabb ábrázolásaihoz. Batmanre nem vonatkozik az öregségi nyugdíj, ötvenöt évesen sem kell félteni, szétrúgja bárki seggét, miközben története görbe tükröt tart a társadalom elé és a Batman-mítosz sok fontos szereplőjét felvonultatja. Külön aktualitást ad a sztorinak, hogy ez az egyik olyan képregény, ahol Batman szembekerül Supermannel. És rendesen helybenhagyja a Kripton szülöttét is.

Valami eszméletlen király év volt 1986 a képregényes szcénában, ugyanis ez volt az az időpont, amikor megjelent két olyan kockás is, amit bármilyen túlzás nélkül fel lehet tenni a műfaj mérföldköveinek kijáró piedesztálra: az egyik Alan Moore szuperhősmítoszt ledöntő Watchmenje, a másik pedig a jelen cikk tárgyát képező - terjedelmét és mondanivalóját tekintve is - eposzi alkotás Frank Millertől. A nyolcvanas évek végének USA-ja sok alapot adott egy sötét és groteszk, kifacsart világon keresztül bemutatandó társadalomkritikára vágyó írónak: a szegénységnek, és ezzel a bűnözésnek táptalajt adó reaganomics, a kiújuló nukleáris fegyverkezés miatti atomháború-para és a média egyre nagyobb és az emberek mindennapi életét egyre inkább uraló hatalma mind olyan sötét előjelek voltak amivel érdemes volt foglalkozni, annál is inkább, mert ekkoriban a mainstream irányzat képregényeit az elnagyolt, csiricsáré hősök és gonosztevők jellemezték.

 Az oldalak és a panelek elrendezése nagyon tömény, apró és teleírt szövegdobozok kísérik a szándékosan halvány vagy sötét tónusú, kisebb vízfestékes foltnak ható rajzokat, melyek szintén Frank Millertől, illetve Klaus Jansontól származnak. Ezeknek az apró paneleknek jelentős része a tévé képernyőjét ábrázolja, ahol híradók, véleményműsorok és szenzációhajhász bejelentkezések helyettesítik az elbeszélőt, ezáltal egyrészt bemutatva a történet újabb fordulatait, másrészt az egyszerű embertől az elnökig a társadalom egyes tagjainak viselkedését, véleményét és lelkivilágát. Ez az eszköz olyan merész választás a képregényekre korábban sokszor jellemző tudománytalan, egyszerűsítő, ráadásul néha gyerekes nyelvezetű narratívához képest, hogy minden olvasó tudhatja, most valami mást tart a kezében. A társadalmi-politikai mondanivaló és a cselekmény előre vitele egyszerre célja a sűrűn teleírt, informatív oldalaknak, aminek atmoszférája beszippantja az olvasót és szédítő tempóban száguld vele végig a mesterien kidolgozott fináléig. Erre szokták azt mondani, hogy letehetetlen olvasmány.

Eredetileg minisorozatként, négy kötetben jelent meg (The Dark Knight Returns, The Dark Knight Triumphant, Hunt the Dark Knight és The Dark Knight Falls) és két folytatás is készült hozzá 2001-ben, illetve a legutóbbi 2015-ben. Én ezeket nem olvastam, de el se tudom képzelni egyébként, hogy hogy lehet jól folytatni ezt a sztorit. Aki pedig a film formátumot részesíti előnyben, az se csüggedjen: a Warner Bros. elkészítette az animációs feldolgozást, ami két részben jelent meg 2012-ben (nálunk is kijött DVD-n) és a maga műfajában van olyan jó, mint az eredeti, mivel szinte 100%-ban megegyezik a sztorija, csak épp letisztult animált rajzokkal.

A képregény Batman visszavonulása után tíz évvel veszi fel a történet fonalát, amikor megismerjük az öregedő Bruce Wayne-t. Miután maga mögött hagyta a denevérjelmezes önbíráskodó énjét, már csak "civil" életének kell szentelnie maradék erejét. Azonban rögtön az első oldalakon szembesülhetünk vele, hogy ez nem egyszerű feladat, mert a Batmanként eltöltött évek nem pusztán egy rövid periódust jelentettek számára, hanem mélyen gyerekkori traumájában gyökerezve feketítették be a lelkét visszafordíthatatlanul. Az öreg milliomos magában beszél egy hanggal, ami egyre csak arra buzdítaná, hogy újra nekivágjon az éjszakának rendet tenni. Mindemellett kiissza a családi borospincét, a nyugdíj előtt álló James Gordonnal mereng a múlton, hallgatja Alfred aggodalmait az örökösök hiányáról és keresi a legmegfelelőbb módot a halálra. Szóval egy valóban eléggé őrült emberrel ismerkedünk meg, aki semmiképpen nem tudja elfogadni a megváltozott világ által rászabott szerepet. Márpedig a világ alaposan megváltozott. Egy új bűnbanda, a mutánsok az értelem és cél nélküli erőszakra kiéhezve járják a város utcáit és úgy tűnik, mintha minden a feje tetejére állt volna. Ebbe illeszkedik bele az is, hogy egy pszichológus azt állítja meggyógyította Harvey Dent eltorzult pszichéjét, egy plasztikai sebész pedig biztosítja, hogy már külsőleg se emlékeztessen Kétarcra. Mivel Harvey-n a javulás jelei mutatkoznak, ki is engedik az Arkham Elmegyógyintézetből. És ezek után eltűnik, micsoda meglepetés.

Bruce Wayne anyagilag is támogatta régi barátja rehabilitálását, ezért miután minden jel arra utal, hogy Kétarc visszatér és valami nagy dobásra készül, egy fokkal nehezebb lesz otthon ücsörögni tétlenül. És ekkor a Gothamet kínzó kánikula véget ér egy óriási vihar kíséretében. A viharban egy denevér áttöri a Wayne birtok egyik ablakát, Bruce pedig megkapja a végső lökést. Ezek után egy éjszaka alatt több helyen is látni vélik az eltűntnek hitt Batmant, aki rablásokat akadályoz meg, elrabolt gyerekeket szabadít ki és James Gordon újra beüzemeli azt a bizonyos reflektort. Hogy mindeközben Bruce már nincs olyan formában fizikailag? Tök mindegy, mert soha nem érezte magát ennyire fiatalnak és erősnek, mint a vihar éjszakáján. Mindent aprólékosan eltervezve, a már rég kiismert Kétarcot könyörtelenül igyekszik levadászni, miközben valahol legbelül reménykedik, hogy mégsem Harvey a tettes, csak valaki, aki a stílusát másolja. Amikor elkapja Harvey-t, kiderül, hogy annak elméje annyira eltorzult, felemésztődött a sötét oldala által, hogy az újra teljessé, régivé varázsolt arcát tükörbe nézve most már nem félig, hanem teljesen torznak látja, azt gondolja, hogy egy gúnyos tréfát űztek vele és már teljesen elcsúfítva, megalázva nincs számára visszaút csak a bosszú. Batman ahogy megrökönyödik ezen, úgy érez egyfajta szolidaritást is, és megérti régi barátja motivációját. Hogy nem Kétarc az egyetlen megszállott, társadalomból kitaszított ember a jelenetben, arra rávilágít Batman belső monológja is: "A tükörképemet látom" - mondja, miközben a helyrehozott arc helyett a Harvey fejében lévő, teljesen torz arcot látjuk.

Az a helyzet, hogy Batman számára még a kora ellenére is egy természetes szükséglet a város mocskos csatornáiban, szédítő háztetőin keresni a bűn legalantasabb megnyilvánulásait. Mint egy fanatikus harcos, szinte vallásos hévvel keresi mindenhol az ellenséget és jól tudja, hogy a szent háborúja sohasem ér véget. Csak azt teheti, hogy minél több helyen lecsap még mielőtt másokat is olyan tragédia érne, ami gyerekkorában őt teljesen átváltoztatta a bűn utcáin. A mutánsok vezére (egyébként nincs kifejtve, hogy itt a mutáns mit jelent pontosan, honnan jöttek, kik ezek - de nem is annyira fontos, még a későbbiekben lesz szó róla, hogy Miller az ilyen háttérinfókat milyen hatásosan titkolja, teret hagyva az olvasó képzeletének) egyre agresszívabb, a mindenre és mindenkor odafigyelő médián keresztül megfenyegeti nem csak a hamarosan nyugdíjba vonuló Gordont, de most már Batmant is. A város vezetése pedig tehetetlen. Egyrészről újfajta fenyegetésről van szó, persze, de ugyanakkor Miller több ízben is direkt kifigurázza a politikusok egymásra mutogató, felelősséget hárító és határozatlan hozzáállását.

A nyolcvanas években járunk, annak minden popkultúrális harsányságával, így mi mással is menne neki Batman a világító szemüvegeket hordó, szegecses ruhákat viselő mutánsoknak a  csatorna kijáratánál lévő sárgödörben, mint ez bazinagy fekete tankkal. Igen, a Batmobil gyakorlatilag egy személyre szabott lánctalpas páncélos - "az egyetlen dolog, ami átüti a páncélját, nem a Földről származik" - vetíti előre (enyhén fogalmazva) a DC legnagyobb rivalizálását Batman belső monológja, mikor először feltűnik a gép-monstrum. A "Batman nem szereti a lőfegyvereket" című alaptételen újabb kiskaput talál az öreg, hiszen gyakorlatilag legéppuskázza a mutáns tinédzserek egy részét - gumilövedékkel. De amint belső narrációjában elhangzik, a kölykök nagy része úgyis magát vagy társait sebesíti meg, mikor rakétavetőkkel és gránátokkal próbálják meg hatástalanítani a Bat-tankot. Utána már csak a mutánsok vezére marad állva, és a bőregér könnyen ártalmatlanná tehetné anélkül, hogy kiszálljon a guruló bunkerből. Csakhogy sokadjára jön elő Batman irracionális oldala, mikor eszébe jut, hogy mekkora király lenne már a feleannyi idős, csupa izom, hegyes fog és kegyetlenség mutánsvezért legyőzni pusztakézzel, szegény Alfred meg közben a rádión keresztül hüledezik, mert ez már sokéves rutin után is durvának hangzik. Végül pontozással nyerésre is áll a sokkal gyorsabban mozgó mutáns, de Batmant megmenti valaki...valaki, aki Robin-jelmezt visel. Na, ő Carrie Kelley, aki szerintem az egyik legjobb Robin, de külön erre a történetre korlátozódik csak a jelenléte. Carrie egy unatkozó 13 éves lány, akit Batman a visszatérése első éjszakáján megment egy random mutánscsapattól. Carrie teljesen rápörög erre az óriási denevérszerű valamire (ne feledjük, hogy az ő generációja már csak mendemondákban hallott Batmenről) és kihasználva, hogy szülei esténként betépve merengenek a társadalom mélyrepülésén és teljesen leszarják, felölti a boltban kapható Robin jelmezt és néhány bűnüldöző alapgyakorlat után követi a mutánsokat a gyülekezőhelyükig. Pont időben érkezik tehát, hogy a mutánsvezér figyelmét elterelve menekülési lehetőséget biztosítson maguknak. Cserébe Batman egyből illedelmesen elmondja a valódi nevét és irány a Batcave.

Szóval az öreg Batman kap egy társat a tini lány képében és elkezdi a gyorstalpaló kiképzést, annak ellenére, hogy már többször is szóba került, hogy "valami történt Jasonnal". Jason Toddról van szó, aki a kánon szerint a második Robin volt Dick Greyson után (róla annyi hangzik el, hogy Batman évek óta nem beszélt vele) - mikor a képregény megjelent, Jason köszönte szépen, élt és virult a fő sorozatban - és nem kell sokáig gondolkoznunk, hogy elképzeljük, valószínűleg halállal érhetett véget Jason bűnüldöző karrierje, ugyanis a sidekick tragédiája is szerepet játszott Batman visszavonulásában. (Ez önbeteljesítő jóslatnak bizonyul, ugyanis mindössze két évvel később Jason Todd-ot kinyírják a fő sorozatból, hogy még később a labilis Red Hoodként térjen vissza.) Mindezeket az információkat csak elejtett megjegyzésekből tudjuk összerakni, ami egyáltalán nem probléma: azzal, hogy nem lamentálnak a szereplők folyton a múlt ilyen sorsdöntő pillanatain és csak megfakult emlékek maradnak az egykori társak, még inkább hozzáadnak a borongós atmoszférához, és a sztori sem szenved csorbát. Batman szemmel láthatóan viseli a múlt traumáinak következményeit, de valami sokkal erősebb meggyőződés és akarat viszi őt tovább az úton.

Ezt az utat pedig a már emlegetett megváltozott, feje tetejére állt világban kell megtennie: Gordon ugyan még hivatalban van egy ideig, de a közvélemény megosztott Batman kérdésében, ezért a rendőrségtől nem remélhet nyílt támogatást, a mutánsok pedig egy elég nagy szervezet ahhoz, hogy akár a tagjaik nagy részének letartóztatása után is tudjanak működni kisebb sejtekben. Aki pedig ezeket a sejteket mozgatja, a mutánsok vezére. Mivel a polgármester tanácstalan, jobb híján egy rendőrségi szóvivőre/kommunikációs szakértőre hagyatkozik, akin látszik, hogy nem feltétlenül tekinti tehernek a valódi hatalom birtoklását: a polgármester az ő tanácsára úgy dönt, elhatárolódik  Batman módszereitől és leül tárgyalni a mutánsok vezetőjével. Nos, tárgyalásra nem kerül sor, a mutáns megbilincselve is brutálisan végez a hatalom hivatalos képviselőjével, Gordon pedig inkább titokban együttműködik Batmannel, mert a hetvenéves szívét már kicsit megviseli szétmarcangolt tisztviselők látványa. Batman terve egyszerűségében is zseniális: a céltalan, erőszakra és hordaszellemre vágyó fiatalok csak azért állnak a mutánsvezér oldalán, mert egy macsó vezéralakot látnak benne. Így hát le kell győzni a vezérüket a szemük láttára, ezután a bandák felbomlanak és a tagjaik vagy hazatérnek (ez ellen még a srácok szülei is kifogást emelnek), vagy szimplán könnyebb lesz őket elkapni. És a terv működik: a második pusztakezes mérkőzésükre Batman a helyszínválasztással és anatómiai ismereteivel készül fel, a percek után mozgásképtelenül a sárban fetrengő izomagyra már senki nem tekint tisztelettel. Nem úgy Batmanre: azonnal kiválik egy nagyobb banda, akik "Sons of Batman" névre hallgatnak és korábbi mutáns öltözékük helyett egy, a szemük körül felfestett Batman-jelképpel azonosítják magukat. Célba veszik egykori társaikat, akik továbbra is a bűnözés útján maradtak, és középkori módszerekkel tartják őket kordában. Batman álláspontja természetesen nem kerül be a híradókba, de még Robin vagy Alfred felé elejtett megjegyzéseiből sem következtethetünk a véleményére, de én úgy gondolom nem nagyon izgatja magát, hogy pár piti rablót vagy erőszaktevőt mostantól lelkes fiatalok vernek félholtra helyette.

Mindeközben élénken folyik a vita a tévében arról, hogy Batman egy önbíráskodó elmeháborodott, akinek az egész város az áldozata, mert a kollektív tudatot erőszakkal terheli vagy pedig a remény megtestesítője, aki arra inspirálja az embereket, hogy ne tűrjék el a velük szemben elkövetett igazságtalanságokat és kezükbe vegyék a sorsukat. Az utca embere, a híradós, és a megszólaltatott szakértők mind úgy igyekeznek Batmant feketének vagy fehérnek lefesteni, hogy (az olvasóval ellentétben) fogalmuk sincs a motivációiról és egy olyan társadalmi berendezkedés szűrőjén keresztül szemlélik saját életüket is, ami épp szemellenzővel rohan a vesztébe. Ebben asszisztál a harsány Reagan-paródia showman elnök aki értelmetlen macsóskodásba fog egy távoli sziget miatt a szovjetekkel és személyes nemzetbiztonsági mindenesének tekinti Supermant, aki zokszó nélkül elfogadja a hatalom kritika nélküli szolgálójának szerepét. És mivel egy idő után az elnöknek is böki a csőrét Batman ténykedése, a két szuperhős szembenállása elkerülhetetlenné válik. Na és ki más zökkenne ki a kétségkívül unalmas, de legalább békés katatóniájából a Batmanről szóló tévévitákat nézve, mint Joker, mindenki kedvenc mániákus sorozatgyilkosa. Nagy szerencséje, hogy a Harvey Dentet rehabilitálni akaró pszichológus még nem tett le tervéről, hogy bebizonyítsa: valójában mindenki ártatlan és gyógyítható, aki Batman jóvoltából rácsok mögé került. Igen, még Joker is. És ezt nagy nyilvánosság előtt, egy showműsorban akarja bebizonyítani. Igen, ez egy hülye ötlet. Így gondolja ezt az új rendőrfőkapitány, Ellen Yindel is, aki James Gordon fiatalabb, női kiadásának tűnhet egyetlen dolgot kivéve: nem hajlandó Batmannel együttműködni, ugyanúgy rács mögött akarja tudni, ahogy bárkit, aki megszegi a törvényt. Mikor eljön Joker szereplésének nagy napja, pattanásig feszült idegekkel áll készenlétben a rendőrség és a Sötét Lovag is. Yindelt nem győzi meg Gordon szónoklata, aki jelentőségében a második világháború megnyeréséhez egy generációnak erőt adó Franklin D. Roosevelthez hasonlítja a köpenyes igazságosztót, Batman pedig végre elhatározza: ha Joker megölésével ártatlanok életét mentheti meg, megteszi amit kell.

 Egy Selina Kyle-hoz tett fájdalmas kitérő (nem derül ki, hogy Joker tudja-e, hogy Macskanő alteregojával van-e dolga, vagy azt hiszi Batman egy másik női segítőjén állt bosszút) és a stúdió közönségének lemészárlása után Joker és fura segítőtársa (Abner névre hallgat, és baba formájú bombákkal terrorizálja a népet - Carrie Kelley-hez hasonlóan Miller fejéből pattant ki és csak ebben a sztoriban szerepel) a vidámpark felé veszik az irányt egy kis mérgezett vattacukorral és egyéb meglepetésekkel. Mivel a rendőrök Batmanre tüzet nyitnak, mikor megérkezik, nem is marad szabad kapacitásuk Joker üldözésére, Batman pedig ismét csak Robin éles eszének és helytállásának köszönheti, hogy egyáltalán ép bőrrel megússza. Ami a vidámparkban történik, egyszerűen képregénytörténeti jelentőségű leszámolás. Míg Robin és Abner egymással vannak elfoglalva, Joker random emberek lelövése és felrobbantása közben menekül Batman elől, aki magában számolja a halottakat. Számolja a halottakat, ezzel is egyre inkább feltüzelve a meggyőződését, hogy Joker nem távozhat élve. Csakhogy, mint már említettem, a közvélemény jelentős része és a hatóságok már így is Batman ellen vannak, aki eddig legalább azt elmondhatta magáról, hogy nem ölt embert. Ez nem sokáig marad így: ketten mennek be a szerelem alagútja nevű attrakcióba (erre mondják, hogy irónia), de Joker már nem jön ki. Bár dulakodás közben mindketten súlyos sebeket ejtenek egymáson, Batman az utolsó pillanatban inkább az elveire hallgatna. Joker ezt azzal köszöni meg, hogy legyávázza és kitöri a saját nyakát. Furcsa módja az öngyilkosságnak, de a lényeg, hogy vannak szemtanúk, akik gyilkosságként látják, ezért Joker utolsó mondata, amiben hajtóvadászatot vizionál Batman ellen, nagyon baljóslatúnak kezdenek hatni.

Nincs sok idő azonban a hajszára. Sőt semmire sem. Superman kormány megbízásából végrehajtott akciói ellenére (vagy pont azért) a szovjetek úgy döntenek, hogy ideje megmutatni amerikának, hogy ki a jani. Ezt egy óriási atomtöltettel teszik meg, ami az általa keltett elektromagnetikus lökésével még úgy is tönkretesz minden elektronikai berendezést az egész kontinensen, hogy Superman eltéríti az eredeti pályájáról, majdnem megölve magát. A robbanás Batmant a Wayne birtok gyengélkedőjén éri, a kórházi ágyon, és azonnal tudja, hogy mi történt. Még a Joker által ejtett sebeket sem kipihenve azonnal lóra pattan Robinnal együtt, maga mellé szólítja "fiai" bandáját és a város felé veszi az irányt. Erre szükség is van, ott ugyanis elszabadult a pokol. A történéseket James Gordon szemszögéből látjuk kibontakozni, aki immáron egyszerű nyugdíjas, aki csak leugrott a boltba. Plusz van egy fegyvere, meg több évtizedes gyakorlata mások vezetésében. Amikor tűz üt ki és terjed szét a városon, Gordon kezdeményezésére áll le a lakók józanabbik fele egymás marcangolásával és kezd el egymásnak segíteni a tűzoltásban. Plusz Batman és követői a legepikusabb, leghatásosabb módon hallatnak magukról: belovagolnak, és akin látják, hogy nem hajlandó együttműködni, megkötözik. Egy másik perspektíva is megjelenik, ismét a kis tévéképernyőt ábrázoló paneleken. Mivel nincs elektromosság, ezek az elbeszélések csak később kerültek rögzítésre, de így is kirajzolódik az emberek magatartása ahogyan azt ők érzékelték. Van itt pap, akit egy lázadó fiatal húz ki a tűzből, egy ember aki nem foglalkozik a harmadik világháborúval, mert van jobb dolga satöbbi. Ezek az apró vallomások, és a híradós bemondónő reakciója a nukleáris télre ("Nem tudom, mit vegyek fel!") mind hozzátesznek ahhoz a mozaikhoz, ami oly groteszk képet fest a társadalomról. Néhol túlzó, de mégis van benne valami ami az emberi természetnek, ennek a sokadmagával összezárt, de legbelül vadállatias valaminek megmutatja az önpusztító és káros jellemzőit.

Megtudjuk, hogy az USA nagy részén szükségállapotot kellett bevezetni a polgárháborús szituációk féken tartására, hiszen ha lehullik a radioaktív hamu és télire fordul az időjárás augusztusban, akkor hirtelen nagyon fontossá válnak az olyan véges számban rendelkezésre álló dolgok, mint az étel és az ivóvíz. Gotham egy darabig köszöni szépen, elvan. Csak a bűnözőknek kell félniük Batmantől és a Sons of Batman bandától. Ezt már Yindel rendőrfőkapitány is elismeri, a nagyobb hatalommal bíró politikusok viszont nem. Az elnök úgy dönt, hogy ideje móresre tanítani az önbíráskodót, és arra kéri Supermant, hogy legyen már olyan kedves amerikai kiscserkész, hogy legyőzi a barátját. Amit Superman nem tud - vagy nem hajlandó tudomásul venni - az az, hogy Batman inkább meghal, de nem adja fel azt, amit eddig elért mindenféle felsőbb utasítás vagy támogatás nélkül. Kiderül, hogy már régen készült a harcra, valóságos csapdát állít Supermannek, akivel kölcsönösen egymást okolják a helyzet elfajulásáért. Superman azon mereng, hogy mikor az emberek elkezdtek félelemmel tekinteni a közöttük élő félistenekre, Batman volt az, aki kinevette az egészet és a felvetésre, hogy ha ők sem tartják be a törvényeket, akkor ők is bűnözők, úgy válaszolt: "annak is kell lennünk". Nem tudjuk pontosan mi történt, de ez afféle utolsó csepp lehetett a pohárban és mivel az idő amúgy is eljárt Batman szervezete felett, egyedül már nem tudta folytatni. A nagy visszatérésig, ugyebár. Amit még másként ítélnek meg, az az a tény, hogy Superman a kormány oldalára állt, és félhivatalos, isteni erejű verőembere lett Amerikának egy amúgy is instabil világban. Batman ezt egyértelmű árulásként fogja fel, Superman szerint viszont nem volt más választása, hogy megvédje magukat. Nem lehetünk biztosak benne, de talán a legvalószínűbb, hogy Supermant halandó szerettein keresztül zsarolták/fenyegették, miután kiderült a titkos identitása, Batman pedig inkább a be nem hódolás eszméjét favorizálta volna bármi áron, hiszen hozzá amúgy is közelebb áll a személyes tragédiák kegyetlen megbosszulása, mint a kompromisszumkészség. Na meg ott van Oliver Queen, vagyis a Zöld Íjász. Superman diszkréten annyit említ, hogy "az az eset Oliverrel", de mikor megjelenik a színen az öreg, totál badass benyomását keltő egykori Zöld Íjász, Batmant érkezik segíteni, hogy kaphasson egy kis darabot Supermanből. És a bal karja helyén levő csonkra mutat. Ez durva. Nem tudjuk meg ennél pontosabban mi történt akkor régen, de hogy ennyire a bögyében van Superman indokolható lenne azzal. hogy legutóbbi nézeteltérésük egy végtagjába került. Ezen kívül megtudjuk Olivertől, hogy hiába a testi fogyatékosság, ő sem százalékolta le magát, titokban azóta is ott tesz keresztbe a fejeseknek és, ahol tud. És hogy titokban tartsák munkásságát, a kormánynak is érdekében áll. (Részlet egy híradóból: amerikai atomtengeralattjáró süllyedt el titokzatos módon, emberáldozat nincs. Elég impozáns teljesítmény egy félkarú öregembertől...)

Szóval az egyik oldalon a mostanában eléggé ideges akcióiról híres USA adminisztráció és hadsereg a halhatatlan kedvencükkel, a másikon pedig két mindenre elszánt, strapabíró és rendkívül ravasz öreg róka, akik már régóta készülnek Szupi fejébe verni, hogy más dolog embernek kinézni és más dolog érezni is a fájdalmat. A finálé helyszínének Batman szülei halálának helyét választja. Ugyanis az ő jövője ott veszett el, ott vesztette el az élete azt a fajta értelmet és kilátást a boldogságra, amit az emberek nagy része keres. Ott érte az a törés, aminek hatására később egyetlen célért élt: hogy könyörtelen ellensége legyen mindennek és mindenkinek, ami igazságtalan, ami ártatlan embereket vet ki a normálisnak elfogadott életutakból, ami miatt mások is úgy járhatnak, mint ő. Ha valaki meg akarja őt akadályozni ennek az őrült küzdelemnek a folytatásában, ha valaki el akarja érni, hogy feladja a városát, feladja harcostársait annak meg kell mutatni, hogy a világnak csak úgy van értelme, ha megérted milyen küzdeni nap mint nap a túlélésért. Mi sem lehet erre megfelelőbb hely.

 Az összecsapás óramű pontossággal zajlik. Minden percre pontosan úgy történik, ahogy Batman eltervezte. Azaz majdnem minden, mert sajnos a helikopterről tüzet nyitó katonák kicsit elterelik Oliver figyelmét, így a kriptonit (Batman szavaival élve: "nehéz volt beszerezni. sok idő és sok pénz kellett hozzá. szerencsére nekem volt mindkettőből.") nem csapódik be Superman testébe, csak az arca előtt robban fel. És ekkor jön el a nagy bunyó, amikor az atomrobbanástól nemrég megsebzett Acélember megtapasztalja milyen fájdalmat érezni egy halandó keze által, aki maga is az elmúlt napok harcai, köztük Joker késszúrásai után leginkább kórházi ellátásra szorulna. Ütések és rúgások cserélnek gazdát, és mire Superman felfogná mi történik, már a nyaka köré fonódott régi barátja keze. "Azt akarom, hogy emlékezz erre [...] Azt akarom, hogy emlékezz az egyetlen emberre, aki legyőzött." És Batman szíve leáll. Kap egy tisztességes temetést, ahol azonban furcsa dolog üti meg Superman fülét: szívverés a koporsóból. De nem kell aggódni, amíg Batman csendes üzemmódra vált nem lesz baja. És Batman így is tervezi: Robinnal, Oliverrel és fiatal követőivel egy kiterjedt barlangrendszerben húzzák meg magukat, hogy új főhadiszállást építsenek. És az utolsó mondatok gyönyörűen keretbe foglalják a művet. Az elején, visszavonulva Bruce Wayne a megfelelő halált kereste. Most a jövőbe tekint. Azt keresi, hogy neki és társainak mi lesz a megfelelő élet.

A cselekmény tehát tele van pakolva mindennel, ami egy jó képregényt jellemez, a mögöttes tartalom pedig kellően elgondolkodtató ahhoz, hogy érdemes legyen többször is újraolvasni. A közelgő Batman V. Superman film előtt én mindenkinek ajánlom, hogy tegye meg.