Emberkísérlet: Egy hét a Pokémon Góval

2016. július 25. - Mistwalker

A zubatot is röptében

jwffvuk.jpgNincs olyan ember, akinek ne olvasott volna az új őrületről, ugye? Csatlakoztam a telefonját bámuló sétálgató tömeghez, és egy hétig nagyon komolyan játszottam. Nyakamba vettem a várost, mert kíváncsi voltam, mennyire tudom beépíteni a meló és az életem mellé azt, hogy pokémenok után rohangásszak.

Bakfis korom óta imádom a pokémonokat, szerintem heteket (hónapokat) töltöttem az életemből azzal, hogy a konzolommal az ölemben hajkurásztam naphosszat őket, vagy fiatalabbként a tazóimat rendezgettem. A Nintendó végre betalált valamivel, mert nemcsak a rajongókat, hanem egy jóval nagyobb közönséget is bevonzott - teljes városok őrülnek meg -, bezzeg régen meg én voltam a kis gyökér, aki konzolon állatkákat gyűjt. Kíváncsi vagyok, mit ad hozzá (vagy vesz el) az életemből, szóval lássunk is neki. A cikk több helyen iróniát tartalmaz, ha be vagy oltva ellene, az nem az én hibám!

1. nap, szombat

Örömzene és fanfárok, végre megjelent hivatalosan is a Google Play-en! Szerencsétlenségemre vidéken voltam családi látogatáson a semmi közepén és a szomszéd házat sem láttam az esőtől, szóval fel alá rohangáltam a lakásban, hogy hátha elérek egyet-egyet, de nem, így az első aktivitásom rögtön egy incense volt. Naná, hogy akkor, amikor leálltak a szerverek, így Bulbasauromon kívül egy darab Shelldert sikerült elkapni. A belváros felé sikerült egy Staryut, egy Hauntert meg egy Caterpie-t elfogni, (nem jött a villamos, micsoda szerencse) a lakásba érve pedig konstatáltam, hogy jó sok Gym, meg PokéStop van a közelben. Azt tudtam, hogy nem tudok fejvesztve Pokémonok után kutatni a városban, mert a héten projektleadás van, szóval ki kell találnom, merre sétálok el a melóba (szerencsére amúgy is sétálva teszem meg az utat). Anyukám sem térképet, sem futócipőt nem adott a hosszú útra, de majd szólok neki, hogy ez így szokás.

wp_20160723_17_26_15_pro.jpg

2. nap, vasárnap

Az idő még mindig pocsék, de vasárnap képregénybörzére mentünk, így volt esély a tágabb környezetemet és a Gymek helyzetét is felmérni. Egy templom előtt találkoztunk z33d meg trg kollégával, amihez egy park is társult, szóval a gyülekezet kint álló tagjai közé beolvadva próbáltam vadászgatni, miközben szorongattam az esernyőmet. Nem mókás, mert mocskosul eláztam én is meg a telefonom is, a pocsolyákat pedig nem sikerült elkerülni, ellenben végre előjöttek a common pokémonok, amiket könnyebb tápolni. Azt sok helyen írták, hogy autóval nem jó játszani, a körút séta tempójában viszont abszolút lehetséges, szinte az összes Pokéstopot, ami mellett elmentünk végig tudtam lootolni. Sőt, lett a kocsiban ülve egy Jigglypuffom és egy Drowzeem is (meg sok Rattatám és Pidgeym).

Anyu még mindig nem küldött futócipőt.
poke1.jpg

3. nap, hétfő

Kinéztem a lehető legtöbb parkkal rendelkező útvonalat, így egész sokat elfogtam, illetve a tegnap keltetőbe behelyezett tojást is sétáltatni kell, szóval kiszámoltam, hogy egy haza és egy vissza úttal jó vagyok. Meg ahogy én ezt elképzeltem. Hazafelé hamarabb el tudtam szabadulni, így a maradék fél órámmal úgy voltam, hogy a vadászatnak szentelem. Több, mint 5 km-t sétáltam, ebben biztos vagyok, mégis keringenem kellett még, mire kikelt a Doduóm, de közben elfogtam egy Eevee-t meg egy Parast, annak ellenére, hogy végig egy Krabbyt, vagy egy Kinglert üldöztem a Duna parton, de mivel felújítják a parkot, nem fértem be hozzá. Ugyanígy jártam egy gymmel is rendelkező kis téren is: sem a pokémonokat nem értem el, sem a Gymet. Egy pillanatra átfutott, hogy este bemegyek, de az azért túlzás lenne. Felnőtt ember ne másszon be építési területre virtuális állatkáért.

Még reggel bejelentkeztem egy Gymbe, Team Instict lettem, mert túl sok a Valor meg a Mystic az útvonalon, én pedig küzdeni szeretnék, de a melóhelytől öt perc sétára van egy sárga Gym, szóval minimális erőfeszítéssel tudok edzeni is.

Sokszor akadt az AR része, így szenvedtem hogy elfogjam őket, illetve gyanús, hogy a gps sem működik rendesen, így megszabadítottam a szilikontoktól a telefonom. Hazaérve trg kollégát elhívtam egy esti sétára a Duna partra, hátha betudok gyűjteni egy két víz típust és akkor már letesztelhetem a gps problémákat is. Általános tapasztalat, hogy a 20-as, 30-as generációt láttam játszani, de ők viszont rettenetesen sokan voltak. Elég érdekes jelenség, amikor egy zárt játszótér körül 10-15 felnőtt ember köröz, hogy hogyan is lehet bejutni. Szeretném megnézni a közteresek arcát, hogy mit szólnak hozzá. Meg az anyukákét.

Az esti séta a parton felemásra sikerült. Valaki két egymás mellett lévő, a dokkokhoz közeli PokéStophoz lerakott egy-egy lure modult, egész konkrétan el sem kellett mozdulni, csak beülni a kettő közé és várni. Nyilván elég sok ember volt ott, de két Slowpoke elkapása után rendszer kivágott és nem is jött vissza jó darabig, de volt olyan is, akinek egyetlen Pokémon sem jött. Arrébb sétáltunk, megnéztem egy közeli sárga Gymet, kicsit gyakoroltam a harcot, mire visszasétáltunk újra le tudtam ülni. Csakhogy a fél sétám eredménytelen volt, mert hiába akarok én tojást keltetni, ha nem enged be a rendszer. Visszaérésem után még jó 10-20 darabot begyűjtöttem, de 2-3 pokémononként lefagyott a program elkapás közben, és csak az újraindítás segített. Vagy az sem, ugyanis újraindítás után volt, hogy nem töltött be rendesen, sétáltatni például tudtam az avatarom, de nem láttam, hogy van-e valami a közelemben.

A második nagy problémám a program instabilitása mellett az, hogy a 3 tappancsos glitch miatt nem tudom merre kell menni, így elég sok mindent, többek között egy Ponytát hagytam el valahol a parkban. Baromi dühítő, hogy rááldozom az időmet és egyszerűen nem tudok normálisan játszani. Itt megfordult a fejemben, hogy hagyom a francba az egészet, de az emberkísérlet az emberkísérlet.

Annyi, hogy tényleg összehozza az embereket. Valaki láthatóan töltötte a telefonját power bankről, odament hozzá egy másik srác, hogy kisegítené-e, és onnantól beszélgettek. Felváltva szidtuk a programozókat ott a lépcsőn, örültünk a Poliwagjainknek meg a Goldeenjeinknek, néztük, ki mit kapott el. És persze röhögtünk azon, hogy mindenki a hajó indulására vár.

Anyu ezen a napon sem hozta a futócipőt.

4. nap, kedd

poke2.jpg

Reggel már rutinból a legtöbb PokéStopos útvonalat követem a megszokott helyett, de ez van, kell az XP, Gymbe még nem jutottam el normálisan. A délelőttömet a városban rohangászva töltöttem, de mivel időpontokra rohangáltam, sehol nem tudtam elidőzni, ellenben szembejött velem az állatorvosi egyetemnél egy Pinsir, aminek nagyon örültem. Este boltba lemenés közben eszembe jutott, hogy a közeli plébániát is meg kéne nézni, így egy fél szupermarkettel a karomon nekiindultam (hát hogyan máshogy), hogy csekkoljam. De incensel sem jött semmi, van ilyen, már kezdem megszokni. Hazafele 400 méter híján érkeztem egy keltetés kellős közepébe, szóval mentem még egy kört. A baj az, hogy az utolsó 9 métert az istenért sem akarta bevenni, szóval mentem még egy kört. Kezdem magam nevetségesnek érezni, a ház aljában lévő étterem felszolgálói már furán mosolyognak ha jövök.

Anyu még nem küldte a futócipőt, hát hogy leszek így pokemon mester???

5. nap, szerda

Reggel még megvolt a lelkesedés, estére elfogyott, és el is felejtettem bekapcsolni a programot.  De az utolsó pár méteren kikeltettem egy Charmandert, szóval ma sem csak a Rattata-Spearow-Pidgey szentháromságot fogtam. Halleluja!

Én arra gyanakszom, hogy a posta lenyúlta a futócipőt, vagy anyám is elkezdett pokémonozni, és Timbuktuig üldözött egy pikachut. Vagy nem tudom, de ma sem érkezett meg.

6. nap, csütörtök

Már a Zubatot is röptében kapom el egy kézzel, és tudom hogy hol van stop anélkül, hogy ránéznék a telefonra. Ma lelkesebbnek érzem magam, de ahhoz, hogy ne a common pokémonokat kapjam el, ki kéne mozdulni a komfortzónámból, meg jó lenne ha tudnám mi merre van. Mondjuk.

Ma a reggeli indulásnál kilencszer fagyott le a program, vagy gps jelet nem talált, vagy nem tudtam semmire sem rákattintani. A gps még mindig nem a legjobb, pedig teljesen pucér a telefonom. Ebédidős kimenőben elkaptam egy Magmart, este a rövid körrel jöttem haza, szóval igazából nem történt semmi, a partig nincs kedvem magam levonszolni a dupa lure-hoz. De rájöttem mi hiányzik: mivel nincs PvP, nincs kitől elszedni a pénzét. Hiányérzetem van!

Valamint, ha ezt folytatni akarom, akkor kell egy kutya és/vagy kölcsön gyerek, mert az összes játszótéren van pokémon, de nem fogok bemenni, tuti cukrosnéninek néznének. Szóval, ha már futócipőm ma sincs, valakinek nincs egy kölcsön gyereke? Vinném játszótérre, kapna fagyit meg ilyenek.

7. nap, péntek

Hát, az történt, hogy hiába mászkáltam én délután, ha a telefonom 5-6% állt, így a mai befogások és tréningelések elmaradtak a reggeli körön kívül. Ez van, ma a spotify nyerte a prioritási listát.

8. nap, szombat

dsc_8165_1.JPG

Ma a Mozaik által szervezett városligeti happening volt a fő program, ami tényleg szuper volt! Egy barátnőmmel nyakunkba vettünk fél napi nassolnivalót, vizet, powerbanket és kiköltöztünk. Tele volt lure-rel, lehetett sétálgatni, vagy leülni a fák alá hűsölni. Jó sok monstával lehettünk gazdagabbak, csupa fanok között. Volt egy fiú csapat, akik Ashnek öltözve rohangáltak és üvöltötték hogy „Jeeeee megint rattataaaaa!” illetve volt valaki olyan kedves, és berakta a főcímdalt, így autentikusabban tudtuk őket befogni. Rengeteg stáb volt forgatni, és annak ellenére, hogy mi is gondolkoztunk rajta, hogy kivonuljon a csapat, inkább elmenekültünk előlük a Vajdahunyad várba. Nagyon professzionálisak vagyunk ám! 

Lejártuk a lábunk, kikeltettünk több tojást is, szóval megérte. Mondjuk szerintem amúgy is ugyanennyi mosolygós ember van vasárnaponként a ligetben, csak nem ennyire egy helyre ülnek.

Ma igazán jól jött volna a futócipő. Köszi Anyu.

9. nap vasárnap

Éljenek a dolgos hétvégék, szóval ma is kiskör meg nagykör volt a lakás meg a munkahelyem között. Tegnap óta sokkal erősebbek jönnek (narancssárgák, meg néha pirosak is), szívok is rendesen, de végre érzem a kihívást! (Egyet sem sikerült elfogni, ami érdekes lett volna.)

Ja, és vettem egy futócipőt.

Összegzés

Komolyra fordítva a szót, igazából jó kis játék ez, csak kár, hogy nem működik rendesen. Én minimálisan sétáltam többet, mint amúgy tettem volna, ellenben ezt lassabban teszem meg. Plusz fél órát rászántam minden este és reggel, amikor tehettem és nem felejtettem el, így a tojásaim szépen keltek ki, és nem is voltam csalódott. Viszont annak ellenére, hogy egész sok helyen megfordultam a városban, nem túl színes a palettám. Mondjuk, ha működne a rendesen a tappancsos rendszer, nyilván többfélém lenne, de ez így rendesen elveszi az ember kedvét a keringéstől. Első alkalommal, mikor volt időm keresgélni, még próbáltam egyet-egyet így elfogni, nagyjából nulla sikerrel, így ezt idő hiányában feladtam hamar.

A gps problémákkal nem tudok mit kezdeni, baromi idegesítő hogy ennyire sokszor leáll az avatarom, és nem számol tovább. Jó lenne egy belső refresh gomb, így nem kellene újraindítani mindig.

poke3.jpg

A gym harcok unalmasak, és nem érzem úgy, hogy bármit visszaadna az eredetiből. Én örülnék, ha visszahoznák a körökre osztottságot úgy, hogy a bent hagyott pokémonoknak megadhatod, hogy mire hogyan reagáljon. Minimális fejlesztéssel (mondjuk mint a klasszikus Dragon Age-ben, ahol megadhatod a companionjaidnak, hogy mit csináljanak) megoldható lenne.

Ugyanígy hiányoznak a trénerek elleni meccsek és a cserék, amit itt meg lehetne fejelni még egy barátlistával: én sem megyek le egyedül sehová, jól jönne a társaság, főleg, ha azonos teambe tartoznánk. Így egyszerűbb lenne megrohamozni egy-egy gymet is, és elfoglalni azt.

Az már biztos, hogy nem én leszek a környék veretlenje. Esélyem sincs behozni magam azok ellen, akik a hivatalos megjelenés előtt elkezdték, akármennyire vergődöm. Mindenféle trükk és pénz nélkül így 12-es szintre sikerült fejlődnöm és bármilyen boost nélkül a legerősebb pokémonom kb. 500-as cp vel rendelkezik. Jövő hét közepétől szabin vagyok, szóval addig ráerősítek a Pidgeykre meg a Rattatákra, és belövöm majd a lucky egges trükköt. Gymek ellen nem fogok menni, de szerintem ameddig csak lehet, gyűjtögetem a pokémonokat.

Lesz-e ebből világégés, vagy őskáosz? Szerintem nem, 2-3 hónap, és úgyis csak a legelszántabbak fognak játszani, mert elég sok időt és energiát kell rá elpazarolni, valamint ha jön a hideg, nem hiszem, hogy ugyanilyen lelkesen fogdossuk majd össze a szörnyeket. Szerintem cuki az egész, várom a nagy eventeket, a patcheket meg a lista bővítését, főleg mert a készítők vasárnap azt mondták, hgy még csak a tartalom 10 százaléka érhető el. Igaz, az a 10 százalék legalább instabil. Észrevettem egy csomó új plakettet és szép épületet a környéken, szóval már megérte. Amúgy egészen elképesztő, hogy egy ennyire régi franchise-t visszahoztak úgy, hogy ilyen népszerű lett, és visszahozta a Nintendót a szakadék széléről. Én csak egyet kérnék tőlük: boldog lennék, ha a régebbi játékokat portolnák telefonra is a nagy népszerűségen felbuzdulva.

// Ti játszotok? Van vicces sztoritok? Vagy mindenki idióta birka aki letölti a telefonjára, és jusson a pokolra? Írjátok meg kommentben! //

A bejegyzés trackback címe:

https://trikorder.blog.hu/api/trackback/id/tr408911994

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pokémon Go 2016.07.26. 19:50:12

Az elmúlt hetekben Magyarországon nyaraltunk – a korábbi évek gyakorlatától eltérően azonban nem rohantunk körbe-körbe az országban, meglátogatni a családot és a barátokat, hanem jobbára Tihanyban voltunk (egy nagyon hangulatos, bár az állandóan jelenl...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Viki Halmi 2016.07.25. 14:26:42

Szivesen játszanánk a játékkal csak a hibák miatt ez szinte lehetetlen barátomnak nemfagyki de viszont a térképen egy pokéstopot se mutat és nem talál semmit a telefonjával engem meg kidob amikor találok egy pokémont :/ .

Csávógyerek 2016.07.26. 15:05:37

17-es szinten nyomom, és eddig nem zavartak a hibák különösebben. Tegnap viszont nemcsak hogy folyamatosan akadozott a játék, és újra kellett telepítenem, de két ritka pokemonom egyszerűen eltűnt a tárházamból. Egyszer voltak, holnem voltak.

Az apokalipszis lovasa 2016.07.26. 15:07:04

Jó játék, de tényleg kevés benne a feature, 1-2 hónap alatt tuti megunom (ha lesz benne compass a pokemonok felé, ahogy ígérték, akkor később).

KFDK · http://koreaifilmdrama.blog.hu 2016.07.26. 16:19:54

Nagyon bugos, így nem élvezet játszani. Eldobja a gps-jelet (pedig jó telefonom van), megakad, leáll, vesztettem el én is több pokémont így, pedig befogta őket a labda. Időnként összekavarodik, és otthon pl. egy ideig az előző bekapcsolás helyszínét, az iroda környékét mutatta, meg az ottani stopokat. szerintem a készítők nem voltak felkészülve arra, hogy tízmillió ember fog vele játszani egyszerre világszerte, és egyszerűen a szervereik nem bírják a rohamot. Kár érte.

Count Adyn 2016.07.26. 17:03:37

Én sose szerettem a pokemonos témát pedig animéből rengeteget nézek de ezek a gyujtogetősök nem kötöttek le soha, feleségem ellenben nagy rajongó, karácsonyra kapott egy 3DS-t meg a poke X-et, azzal ugy elvan azóta is ki se próbált a GO-t:)

Translator +X+ · http://www.szabadzona.hu 2016.07.26. 17:38:56

Cím alapján azt hittem, a második hét az elvonási tünetekről fog szólni :P

parazita666 2016.07.26. 23:28:35

Már 40-es szinten vagyok csírák, úgyhogy bekaphatjátok a faszomat!!!

PannonBoy 2016.07.27. 02:40:37

@parazita666: Hát akkor simán bekapom a faszod! Szerintem sokan (ahogy én is) nem rég kezdtük és még nem vagyunk olyan magas szinten, és időnk sincs annyi rá.

Dudi 2016.07.27. 07:48:20

A játék engem is megfogott, bár csak kazuár szinten űzöm (a hivatalos magyar megjelenés óta játszom vele, és tegnap lettem 11-es szintű). Ami tetszik: Nem is tudtam, hogy ennyi érdekes nevezetesség van a környékemen; Megsétáltat. Ami nem tetszik: Még bugos a lábnyomos "pokemon compass"; Néhány helyen hemzsegnek a pokestop-ok (olykor feleslegesen is), néhol meg ritka, mint a fehér holló; Egyelőre nincs (pontosabban nem találtam) visszajelzési lehetőséget, hogy mely pokespawnpont, pokestop, vagy gym van nem túl jó helyen (balesetveszélyes a megközelítése, privát, vagy nem illendő helyen van stb.), illetve hova pakolnék, mert mégis csak szép onnan a kilátás, érdekes a helyszín stb.).
Nálam csak a bevezetést követő 4-5 napban bugzott erősen a játék, utána rendben működött, nem tapasztaltam a fent említett anomáliákat (igaz, meglehetősen erős készülékem van).
Múlt hét hétvégén Verőcén voltam, ott gyarapítottam a sárga csapat hírnevét a helyi gym-ek elfoglalásával. Első sikeres toronyfoglalásaim voltak, örültem, mint majom a farkának. Aztán látom, két 8-10 éves gyerek nyomkodja a telót mellettem. Szóltam is nekik, "remélem, sárgákkal vagytok". Ők csak megszeppenve néztek rám. Pár perc múlva már vissza is kerültek az őrszem lényeim a "táskámba", szépen kiverték őket a kék csapat nevében. Gratulálni nem tudtam nekik, mert hamar elslisszoltak, pedig tényleg szép visszacsapás volt a részükről :)
süti beállítások módosítása

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. Szóval így lopjál innen, okéka-rakéta?
Trikorder - 2015