Egy kicsit sem felszabadult tinifilm Skynet Juniorról, szilikonszilíciumdiódákra bízott nemzetbiztonságról és fekete helikopterekről. Gyors betekintés a vektorgrafika, a villógó interfész és a totális hidegháborús para időszakába. Háborús játékok, PRESS START!
http://www.imdb.com/title/tt0086567/
digitáltos:
A nyolcvanas évek elég izgalmas volt a sci-fi szempontjából, hiszen az átlagember sokkal közelebb került a számítógépekhez, és olyan gyorsan fejlődött a technika, hogy mindenki fantáziája akaratlanul is szárnyalt. Ha ehhez hozzáadjuk a korra jellemző hidegháborús stresszt, akkor már el is jutunk a Háborús Játékok történetéhez. Tegyük fel, hogy az Egyesült Államokban problémának találják, hogy a nukleáris rakétasilókban dolgozó embereknek túl nagy lelki teher lenne az, ha nekik kéne kilőni egy tömegpusztító fegyvert. Emellett még tegyük fel azt is, hogy a hadseregnek pont van egy olyan szuperszámítógépe a NORAD légvédelmi parancsnokságon, amiben egy mesterséges intelligencia az öntanító algoritmusaival azt kutatja, hogy hogyan lehetne a legsikeresebben megküzdeni a harmadik világháborút. Egye fene, bízzuk rá a MI-ra a rakétákat! Mi baj lehet?
Hát... mondjuk egy gyerkőc fogja magát, bemegy a szobájába, ahol majdnem több műszer van mint egy egyetemi laborban (kulcsra zárja a szobája ajtaját!), beizzítja a betárcsázós modemjét, hogy majd ő ügyesen „meghackeli” (magyarul imádkozik, hogy valami amatőr hibát talál a rendszerben) egy videojáték-fejlesztő cég számítógépét. Mindezt azért, hogy kiderítse, milyen lesz a Half-Life 3 legújabb játékuk, de valami buta hiba miatt pont az említett szupertitkos számítógépet találja meg. Valamit gyanít a géppel kapcsolatban, de ha már sikerült bejutnia, akkor mégis kipróbálja a nukleáris világháborút. Könnyen ki lehet találni, hogy ez nem a legjobb döntés volt.
A film összességében a felesleges háborúzásról szól, és hogy megbízhatsz-e a számítógépedben, de közben foggal-körömmel ragaszkodik ahhoz, hogy szórakozzunk közben. Folyamatosan jelen van benne egy bizonyos morbid humor, amin elkezdesz nevetni, aztán elsavanyodik az arcod, mert rájössz, hogy ez bizony ügyesen elhelyezett társadalomkritika. Meglepően ügyesen játszanak a néző elvárásaival, és szerintem ezzel próbálják foganatosítani bennünk a mondanivalójukat. Persze mindez hiábavaló, hiszen ott van a film számomra legfurcsább aspektusa: a zene. Ilyen, kicsit vészjóslóan vidám, rajzfilmbe illő zenét egyáltalán nem láttam jönni. Az elgondolkodtató jelenetek hatását szinte azonnal kitörölte belőlem.
Technológiai szempontból a film nagyjából rendben van. A hackelés nem valami hatásvadász interfészen keresztül történik, hiszen mindenhol szöveges bevitel van, hiszen még a BBS-ek is a gyerekkorukat élik ekkor. Minden kütyü valóságos, szerintem csak a mesterséges intelligencia fejlettsége számít fikciónak. Annyit azért be kell látni, hogy a hősünk szobájában lévő géppark nagyon gyanús. Vagy a szülők kényeztették el a srácot, vagy valami alvilági játszik a dologban.
A filmre a legjobb szó a szórakoztató. Nem tökéletes, néha kicsit idétlen, de a katarzist és a befejezést remekül vezették fel. Az utolsó 15 perc pörgőssége nagyon megfogja az ember. Mai fejjel pedig lehet kuncogni a hidegháborús félelmen is egy picit (de tényleg csak egy picit).
Kinek ajánlom: Aki észreveszi és megérti az apró utalásokat és gagekbe burkolt társadalomkritikákat. Aki szereti kifacsarva látni a kliséket.
Kinek nem ajánlom: Akit kiakasztanak az apró filmes és történetbéli hibák, és aki holmi szilikonszilíciumdiódára bízná nemzetünk biztonságát.
z33d:
Az 1983-as Háborús játékok egy politikai, tech és popkult szempontból is nagyon erős időszakban jelent meg. A hidegháborús paranoia épp a csúcsokat döntögette az USA-ban, miközben kölykök milliói dobálták a negyeddollárosokat a kultikus árkádokba, és kezdték felismerni technológiában rejlő végtelennek tűnő lehetőségeket. A Wargames egy naiv időszak naiv terméke, felöntve a valódi hidegháborús közhangulattal. Nem mondanám egy igazi feelgood filmnek, John Hughes emója pedig még közelben sincs, helyette itt a "Skynet Junior". Elég markáns és fura hangulata van ennek a filmnek és én kedvelem.
Pedig a film a klasszikus 80-as évekbeli tinivígjátékok kliséjével indít: Matthew Broderick a nyegle, amerikai kertvárosi szomszédgyerek forma, kevés, de nagy dumával, aki suli helyett a pizzériában lóg és a Galaga árkádon döntögeti meg saját csúcsát, a proto-hacker, az igazi Whizkid, aki aztán "nagyra viszi" . Mindez akár Last Starfighter, vagy az utóbbi évek instant retrogeek könyv-sorozata, a Ready Player One/Armada plotja is lehetne. De David Lightman ( Matthew Broderick) nem úgy viszi nagyra ahogy az menni szokott, mivel házibarkács hacker felszerelésével egy olyan rendszert piszkál meg, ami egy "START" parancsszóval képes - elvileg - kirobbantani a III. világháborút. Igen, tényleg erről szól a film. Mikor ez megtörténik, a sokkal életrevalóbb szomszédlánnyal kiegészülve (Ally Sheedy - Breakfast Club, Rövdzárlat stb.) kutatásba kezdenek nyomukban mindenféle fekete helikopterekkel. Végül az üldözőkkel együtt szállnak szembe az elszabadult mesterséges intelligenciával, miközben mi, az egyszeri nézők, sokat tanultunk a háború hiábavalóságáról, technológiáról, jövőről, emberi és gép kapcsolatáról. Nyilván mai szemmel nézve ezzel a filmmel nem lettünk sokkal okosabbak, de a törekvései elvitathatatlanok, és a finálé még most is egészen katartikus a 80-as évekbeli, vicces happy ending klisék ellenére is.
Matthew Broderick színészi kvalitásait nem tudom dekódolni, viszont azt tudom hogy a Meglógtam a Ferrarival és a rossz 1998-as Godzilla elég meghatározó filmek számomra. Ha a Háborús játékokban azt a rendezői utasítást kapta, hogy legyen kócos, nézzen meglepetten és lógjon rajta rendszergazda stilóban a kapucnis pulcsi, akkor azt elég jól csinálta. Ally Sheedy pedig a Breakfast Clubban hozott basket case-ének a totális ellentétét játszotta: sportolt, ugrált, nevetett, és rángatta magával hacker és szovjet ügynök gyanúba keveredett Matthew Brodericket.
Nálam ez a film összességében 8/10, mert borzasztóan elfogult vagyok.
Kinek ajánlom: Aki unja már a modernkori "tech" filmeket, amik márkákról és pszichopata pöcsök pályafutásáról szólnak. Illetve, aki szereti a 80-as évek naiv húzásait, mivel a Wargames valódi "blast form the past".
Kinek nem ajánlom: Aki sosem hallott még betárcsázós modemet munka közben.
