Trónok Harca 5. évad összefoglaló (1-4. Rész)

2015. május 05. - CatStimpsonJ

vlcsnap-2015-05-05-05h29m58s207.png

       Már egy ideje itt a tavasz, és ezzel együtt elindult a Trónok harca legújabb, 5. évada. Már rögtön az elején kiszivárgott az első négy epizód, amiket én speciel nem néztem meg előre, de őszintén szólva az első rész után nem is éreztem nagy kísértést. Négy rész után viszont úgy tűnik, hogy van értelme egy összefoglalást csinálni az évad elejéről, hogy merre járnak a kedvenc karaktereink,  összeszámolni a halottakat (itt egy internális néma sikoly hangzik el bennem), illetve rájönni, hogy a sorozat és a könyvek eddig egyre romló kapcsolata hogyan fejlődik oda, hogy sokszor már köszönőviszonyban sincsenek egymással, és ezt többé nem is titkolják.

         Még az összefoglaló előtt elmondanám, hogy olvastam a könyveket, és ha párhuzamokat is vonok velük, nem fogok semmi olyat elspoilerezni, ahol még nem tart a sorozat, de persze ha nem láttad az 5. évad 4. részéig a sorozatot akkor SPOILEREKtől hemzseg a cikk. Érdemes tudni azt is, hogy a sorozat beturbózott, és a kezdeti "3-4. évad felel meg a 3. könyvnek"-hez képest már szinte biztos vagyok benne, hogy be fogja érni  a köteteket, és a következő évadra vagy leelőzi az eredeti vonalakat, vagy annyira eltér tőlük, hogy  tök mindegy.

Tehát itt az összefoglalója az első négy résznek! 

Arya megérkezik Braavosba

         Aryat egy hajóskapitány a vaspénzére plusz a varázs "Valar Morghulis" hallatára elviszi a tenger túlsó felére, Braavosba, egy épülethez, ahova nem akarja beengedni az öregember aki ajtót nyit. Vár egy estét, közben folyamatosan sorolva azoknak a neveit, akiken bosszút akar állni (Miért ilyen baromi rövid ez a névsor?), aztán elege lesz, beledobja az érmét a vízbe, és lelép. Elkezd bolyongani az utcákon, ahol belekötnek, mert zsír kardja van, és akkor megjelenik az öregember, és Arya mehet az épületbe. Mint kiderül, ez a Fekete és Fehér Háza, ahol a sorozat által korlátozott számú istenekről vannak szobrok, és meghalnak az emberek miután vizet isznak egy kútból. Aztán jön a meglepetés, ugyanis az öregember végig Jaqen  H'ghar volt! Vagy nem, mert ugye le tudják cserélni az arcukat, mindenesetre a színész visszatér, ami szuper jó mert a második évadban személyes kedvencem volt. Szóval Aryát felveszik gyakornoknak az F&F házába, ahol eleinte csak a földet söprögeti, majd kiakad, hogy ő arctalan gyilkos akar lenni, és nem a földet söpörni, szóval az idősebb gyakornoktól és Jaqentől kap pár tippet, hogy próbáljon kevésbé Arya Stark lenni, mert "senkinek" kell lennie. Ennek hatására fogja magát, és szimbolikusan beledobja a vízbe a régi ruháit, a zsebpénzét, viszont amikor a kardjára, Tűre kerül a sor, az már nem megy olyan könnyen, és inkább elrejti a ház mellett a sziklák közé. Gratulálunk, szintet léptél, mostantól hullákat is moshatsz!

vlcsnap-2015-05-05-06h32m59s10.png

Tyrionnak elég volt

         Mindenki objektíven kedvenc szereplője, Tyrion Lannister is a tenger túloldalán van, azon a földrészen, ahol Daenerys "Sárkánykirálynő" Targaryen. Nem véletlen egybeesés, Varys egyből ki is fejti az elaborált összeesküvését - a lényeg, hogy Danynek szurkol, és Tyrion van annyira kompetens, hogy a segítségére legyen. Rögtön el is indulnak Meereenbe, de Pentosból hosszú az út, és nem annyira izgi egy hintóba zárva, szóval Tyrion úgy gondolja, hogy egy kendővel a fején majd egyetlen jutalomra éhes lókötő sem fogja felfedezni benne az "Ördögfiókát", és elindulnak Varyssal egy zsúfolt városban (Volantisban?) az utcán inni, megtudjuk hogy Melisandren kívül is vannak vörös papnők akik krípin kiszúrnak a tömegből, aztán persze benéznek egy bordélyba, mert mi mást lehet csinálni a Trónok Harcában? Tyrion rájön, hogy nincs jó hatással az emberre, ha puszta kézzel megfojtja a volt szerelmét, és inkább elmegy vizelni, amikor is berobban mindenki kedvenc mackója (Daeneryst kivéve), Jorah Mormont, és a BDSM szobából kölcsönzött kötéllel elrabolja Tyriont. Mínusz 5 bébiszitter pont Varysnak. Ezek után hajókázni mennek, ahol kiderül, hogy Jorah is Danyhez tart, tehát a pozitívum Tyrion számára hogy nincs bezárva egy hintóba, Jorahnak van haja, viszont a negatívum hogy meg van kötözve, és újdonsült fogvatartója kevésbé vevő a csípős intelligenciára, aminek következtében precízen ki is üti őt. Egy barátság kezdete.

Dany béna uralkodó

         Már az előző évadban is kiderült, hogy könnyebb elfoglalni egy várost, mint uralkodni benne, de most kicsit bonyolódik a helyzet, mert az úgynevezett Hárpia Fiai a nemtetszésüket Dany katonáinak, a Makulátlanok nyakának elmetszésével fejezik ki. Ehhez jön az, hogy a készítők szerint jó ötlet volt Danyt törékenynek, félénknek és döntésképtelennek írni, akinek a tanácsa tagjai nélkül egy autonóm gondolata sincs. Azon kívül, hogy nyilvánosság előtt lefejez egy felszabadított rabszolgát, aki ráadásul a tanácsa része volt, mindenesetre az emberek elkezdenek rá sziszegni, mintha kígyók lennének, és általánosan para az egész helyzet. Később, pár jelentéktelen és kínos Daarios jelenet után Ser Barristan megint régi történetekkel szórakoztatja Danyt, most éppen a tesójáról, Rhaegarról, aki gyönyörűen énekelt és megvolt benne az x-faktor, utána lemegy sétálni az utcára, ahol elszabadul a pokol. És a pokol alatt azt értem, hogy egy szuper menő vérengzős harcjelenet keretében FOGJÁK A KÖNYVET, ATOMOKRA TÉPIK ÉS MEGGYALÁZZÁK A MARADVÁNYOKAT khmmm elnézést, szóval a Hárpia Fiai megint elkezdenek gyilkolni, megsebesítik Szürke Férget, a többi töltelék Makulátlant megölik, majd jön Ser Barristan, aki beadja az elképesztően laza, legjobb harcos valaha lovagot, de aztán valami arany maszkos idióta hátulról leszúrja. Bocsássatok meg nekem ameddig letépem az arcomat. 

Jon Snow felcseperedik

 vlcsnap-2015-05-05-06h18m16s182.png

         A Falon is pörög az élet.  Több ezer (a sorozat alapján inkább összesen 30 darab) vad került át a falon túlra, tehát el kell dönteni, hogy rendben van-e a bevándorlás. Stannis beszkvattolta a Fekete Várat, Jon Snowot a Stark névvel és Deressel, tulajdonképpen az egész Északkal kecsegteti, és az embereivel felzabálják a télre tartogatott készleteket. Ó, és ha erre nem emlékeznétek, főparancsnok Mormont meghalt a falon túl az előző évadban. Mance Rayder, az éjjeli őrből lett falon túli király, nem akar letérdelni Stannis előtt, ezért rögtön az első részben máglyahalál a jutalma. Ezt egy kínosan hosszú beállításban valósítják meg, de aztán Jon megunja a szarságot és egy nyilat repít a szívébe, hogy mindenki megnyugodjon és menőségi pontokat szerezzen. Közben belecsöppen a Stannis és Davos között feszülő szerelmi hálóba háromszöggé egészítve ki azt, amiből személy szerint a Jon x Davos vonulatot shippelem a legjobban, de azért várjuk ki a végét. Melisandre ahhoz képest, hogy látja a jövőt meg nem fázik a dermesztő hidegben, úgy érzi kimarad a mókából, ezért megpróbálkozik Jonnal ő is, és Jonnak bár feláll, még mindig szereti Ygrittet, visszautasítja a papnőt. Közben Sam tökös lett, mert van csaja, és megölt egy Mást, nem nagy dolog. Meg kell választani az új főparancsnokot, és mivel pont fél órája olvasta, hogy a legfiatalabb főparancsnok is egy Stark volt, kitalálja, hogy jó lenne Jont jelölni a posztra. Meg is teszi, és bumm, Jon az új főparancsnok, mert mindenki imádja a tökéletes haját. Jonnak minden helyzetben használt ütőkártyája hogy esküt tett, ezért Stannis ajánlatát sem fogadja el, bár mindig is arról álmodott, hogy Stark legyen a személyijére írva. Elkezdi beleélni magát a főparancsnok szerepébe, a kissrác aki megölte Ygrittet gyakornok nála, és tiszteletet követelve ül az ebédlőben a parancsnoki székben. Azt is meg merem kockáztatni, hogy mintha valami megcsillanna a színészi tehetségéből a csodálatos fürtjei mellett, de ez nem biztos. Kijelöli Janos Slyntet (aki Királyvárban a rendőrség parancsnoka volt, de ti arról emlékeztek rá hogy a baromi idegesítő kopasz ember), hogy legyen a parancsnoka egy béna romvárnak,  de Janos túlélési ösztöne nem túl erős, és csúnyán beszól Jonnak. Az eredmény? Repül a feje. Szép munka Jon, kemény vagy, ahogy Stannis elismerő bólintása is bizonyítja. Stannisnek később van egy monológja két fogcsikorgatás közben, amiben a makacsságát bizonyítja és kimond tényeket a lányának, mint például hogy a lánya a lánya, és megkedveljük kicsit. Várom a Jon x Davos szál kibontakozását.

Brienne és Pod lovagol

         Westeros sáros földjein Brienne és Podrick vagy lovagolnak, vagy tábort vernek, vagy lovas üldözésben vesznek részt. Brienne nem tudta Aryát a védelme alá venni, viszont Sansánál még próbálkozhat, ha megtalálja. És meg is találja, mert pont miközben ezt fejti ki, Sansa és Lord Pedofil, elnézést, Petyr "Kisujj" mellettük robog el, és a következő ivóban, vagy kocsmában, vagy aminek ezeket hívják Westerosban össze is futnak. Brienne bemutatkozik, de nem arat nagy sikert, mert Sansa nem bízik meg minden óriási lovag nőben, és kezdetét veszi egy szórakoztató lovas üldözés jelenet, ami az egyik kedvenc akciószekvenciám az évadban, ez Lord Pedofil két katonájának halálával végződik. A lovak nem sérülnek meg. Innentől a misszió: követni Sansa Starkot. Ez a kis kaland valamennyire összehozza Briennet és Podot, és a követés mellett van idő kardozás meg lovaglás gyorstalpalóra Pod számára. Brienne a biztonság kedvéért bosszút esküdik Stannis árnyéka ellen, vagyis a legközelebbi dolog ellen, ami hasonlít rá, tehát maga Stannis ellen, amiért megölte Renlyt, aki kedves volt Briennehez gyerekkorában. Amúgy azt is tudja, hogy hova megy Sansa. Bárcsak én ne tudnám. 

Sansa és Kisujj Északra megy

         Most, hogy az előző évad végén Sansa is szintet lépett és fekete ruhákat hord, alászáll a Sasfészekből mester összeesküvő és krípi pedofilos Kisujjal, lepasszolják Robint mert idegesítő, és elindulnak egy házassági ajánlat irányába. Mint kiderül, ez Sansa házassági ajánlata - vajon kihez akarják hozzáadni, vajon ki van éppen a régi otthonában, Deresben, vajon ki nyúz meg élve embereket miközben a gyerekükkel végignézeti és kasztrál kulcskaraktereket? Pontosan, a Bolton ház már nem fattya, Ramsay Bolton. Klassz ötlet, Kisujj! Ez biztos módja annak, hogy Sansa kedves Disney királylány álmai örökre megsemmisüljenek, és az enyémek is. Amikor rájön Sansa, hogy egy Boltonhoz akarják hozzáadni, akik miatt konkrétan lemészárolták a családját, akkor Pedo már készen áll egy jól kivitelezett manipulációval, és Sansa benne van a játékban. Amikor megérkeznek, a legkedvesebb mosolyával üdvözli Ramsayt. Ebben  az évadban amúgy mindenhova baromi gyorsan odaérnek az emberek. A kripta is visszatér mint helyszín, ami Sansa és Kisujj összeesküvésétől zeng, mert kizárt, hogy bárki kövesse ide őket, és itt is Rhaegarról sztoriznak, amit most valamilyen okból kifolyólag nagyon nyomnak. Mindenesetre elhangzik a sztori a harrenhali lovagi tornáról és a következményeiről ahogy azt el akarják hitetni a figyelmetlen nézőkkel/olvasókkal, nekem tetszik, hogy nyomják valamennyire a sorozatban is ezeket az előzményeket. Aztán Petyr még összeesküszik Roose Boltonnal, aki jómaga is némileg élvezi az összeesküvéseket, majd Királyvárra indul, mert Cerseinek feltűnik, hogy régóta lelépett. 

Cersei kivan

vlcsnap-2015-05-05-06h37m58s197.png

         Westeros fővárosában, Királyvárban nincs egy perc unalom sem. Tywin papa halott, és Cersei ugyan gyászol, de azért megpróbálja megszilárdítani a hatalmát, ami nagyobb, mint valaha. Legalábbis lenne, ha az égikertiek nem akarnák megkaparintani a trónt, bombasztikus csodaszép Margaery Tyrell beházasításával. Cersei jogos paranoiáján nem segít, hogy kiskorában megjósolta egy boszorkány: valaki, aki fiatalabb, és szebb, el fog venni tőle mindent. Megint csak imádom, hogy volt kicsi-Cerseis visszaemlékezés. Tehát kezdetét veszi a Cersei vs. Margaery meccs. Első körben Margaery egybekel Cersei fiával, Tommennel, és ügyesen elülteti az apró fejében, hogy anyuci túl gondoskodó, és talán, esetleg jobb helyen lenne otthon Kaszter-hegyen. Szóval Cersei meglátogatja ellenfelét, mert nem fél tőle, de valószínűleg nem ivott eleget, ezért nem támad és Margaery a meccs győztese, ezért valami igazán kemény dologgal kell reagálnia. Emlékeztek Lancel Lannisterre, akivel Cersei vérfertőzött ameddig Jaime el volt fogva? Visszatért, és az egyre trendibbé váló szekta vallás követője lett, akik verebeknek hívják magukat, és lenyírt haja meg szektás tekintete van. Mindenesetre Cersei úgy érzi, hogy jó ötlet ezzel a szerveződéssel szövetséget kötni, és felfegyverezni őket hogy csináljanak amit akarnak, és általában azt akarják csinálni, hogy minden, amit rossznak tartana, azt szétverik tompa szerszámokkal. Nem a legjobb ötlet, mivel Cerseinek közvetlenül nincs hatalma felettük, mindenesetre ezek a fanatikusok szuper homofóbok, és elfogják Margaery testvérét, Lorast, a Viráglovagot, aki köztudottan a D rajongója. Ez az egész vonulat elképesztően bénára sikerült, a homofóbia a sorozat kedvéért lett ennyire erős a szektában, ráadásul az ezelőtti fanatikusos, a bordélykvótát teljesítő jelenetben a főpapot, aki éppen örömlányokkal készül hancúrozni, pucéran végigsétáltatják az utcán a combjait korbácsolva. NO HOMO. Plusz a Főveréb karaktere is gyengére sikerült, egy jóhiszemű embernek tűnik aki nem is akar a verebek vezetője lenni, például elajándékozz a cipőit valakinek akinek jobban kell, de az erőszakkal meg a hétágú csillaggal amit a követői belevésnek a homlokukba semmi baja nincs? Ellentmondásos az egész és fölöslegesen idegesítő amit a verebek művelnek. Mindenesetre Cersei megmutatta Margaerynek, hogy a profik hogyan támadnak vissza, és átvette a vezetést. 

Jaime és Bronn

         Mint általában, Cersei aggódik a gyerekeiért, és úgy érzi, hogy Myrcella nincs biztonságban Dorneban, ahova ugye még Tyrion küldte el a második évadban. Mellesleg megint jogos az aggodalom, mert a néhai Oberyn herceg lányai, a szuperhalálos homokkígyók Cersei lányán akarnak bosszút állni, és szigorú kígyófigurát küldenek Cerseinek, a szájában az egyetlen nyakláncával. Szóval Jaime, a bűntudattól vezérelve, hogy az előző évadban megerőszakolta Cerseit, még jobban felrúgja a kánont, és elindul Bronnal megmenteni Myrcellát, megalkotva az évad harmadik dinamikus duóját. Ketten mennek összesen a megmentő misszióra egy kereskedőhajóval, mert az elvileg nem feltűnő, és beeveznek Dorne partjára. Már majdnem az első reggel meghal Jaime mert egy kinézetre mérges kígyó kúszik a fejéhez, de Bronn már korábban felkelt és megmenti a napot. Aztán öt perc múlva négy lovas talál rájuk, és persze nem veszik be az abszolút hihető és kidolgozott sztorijukat, hogy Bolhavégről, Királyvára legmocskosabb kerületéből jöttek idáig, szóval indul az kardozás, és itt már egy ló is súlyosan megsérül. Bronn a négy lovasból hármat elintéz, egyet pedig Jaimera bíz, aki bal kézzel már nem olyan príma kardforgató, mint aranykorában, a földre kerül és elejti a kardját, de a rá mért halálos csapást megállítja az aranykezével, ami eszméletlen király, és annyira meglepődik tőle a lovas, hogy Jaime le is szúrja gyorsan. Vágás, - a helyszínt nézve ennek a dombnak a túloldalára - és négy rész után végre megismerjük a homokkígyókat, akik eszméletlen ádázak és bele is repül egy lándzsa a kereskedő hajóskapitány fejébe, aki mint kiderül kiadta Jaime-ékről az infót. Kíváncsi vagyok mi lesz ezzel a vonulattal mert úgy 5% köze van a könyvhöz, és fogalmam sincs hogy Jaime-ék mit gondolnak, mégis mit fognak csinálni, mert első ránézésre csak harcolásra meg dugásra készültek, hiszen ez a Trónok Harca. Mindenesetre hiányzott már Jaime cinikus humora.

Összefoglalás

vlcsnap-2015-05-05-05h54m43s136.png

         Együtt néztem a 3-4. részt, a harmadik után nagyon örültem, hogy bár sokkoló módon kanyarodtak el a SZENT könyvtől Sansa sztorijával, mégis kíváncsi vagyok mi sül ki belőle, viszont a negyedik részben elkezdődött a szarság a verebek tombolásával, a rész végén pedig beáldozzák az egyik legkirályabb karaktert, ki tudja, hogy milyen okból. Ez elég gyorsan eliminálta az lelkesedésem az évad felé, de úgyis tovább fogom nézni, mert mindig lehet rosszabb. És várom a folyamatos női meztelenség mellé a farokvillantást.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://trikorder.blog.hu/api/trackback/id/tr777431096

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2015.05.11. 11:17:16

én nem olvastam a könyveket a sorit nagyon szeretem, de mégse kaptam kedvet hozzá eddig.

Ez az ú évad azonban eddig nagy csalódás.
Bevallottan két szereplő miatt nézem (p)Imp és king slayer. Hát eddig mindketten alig volak benne és akkor is csak mentek. :S
süti beállítások módosítása

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. Szóval így lopjál innen, okéka-rakéta?
Trikorder - 2015