Jonathan Hickman: Transhuman (2008)

2015. szeptember 08. - trg

th_1.png

Jonathan Hickman már egy ideje az egyik kedvenc képregényszerzőm, de mindeddig elsősorban a Marvelnél megjelent sorozataival foglalkoztam, most viszont egy olyan, korai, munkáját ajánlom a figyelmetekbe, amibe a szuperhősök helyett nagyvállalatok mérik össze erejüket, hogy eldőljön ki irányíthatja az emberi evolúciót.

Amikor elkezdtem eredeti nyelven olvasni a szuperhősképregényeket (olyan 2012 környékén), akkor elsősorban még egy-egy történetszálra, illetve egy-egy hősre vagy csapatra koncentráltam és nem igazán érdekelt, hogy kik írják a történeteket. Kezdetben elsősorban az Avengers füzeteket olvastam, illetve a nagyobb eventeknél az érdekesnek tűnő tie-in történeteket, aztán amikor az Avengers vs. X-Men végére utolértem az amerikai kiadást megadatott a lehetőség, hogy a sok újrainduló sorozat közül kiválasszam azokat, amik engem érdekelnek. Ekkor történt meg velem először, hogy bizonyos füzeteket kifejezetten az írójuk miatt vettem a kezembe (ezek egyébként a korábbi Avengers-író Brian Michael Bendis X-Men füzetei voltak). Addig azt sem tudtam, hogy az egyik kedvenc sorozatomnak, az Agents of S.H.I.E.L.D. recapekben többször emlegetett Secret Warriorsnak ki a szerzője, sőt az igazat megvallva ezt csak akkor tudtam meg, amikor az új Avengers sorozatok 4-5 száma után rákerestem arra, hogy ki az az író, aki ennyire jót tud összehozni. Így fedeztem fel Jonathan Hickmant, akinek a Marveles munkásságát a blog indulása óta szinte folyamatosan dicsérem és akinek az egyik első szerzői kiadványáról most szó lesz.

Egy ideje eldöntöttem, hogy végig akarom olvasni az életművét, de az igazat megvallva az utóbbi időben nem sok kedvem van ahhoz, hogy digitálisan (a laptopom kijelzőjén) olvassak képregényeket, arra pedig valahogy sosem vitt rá a lélek, hogy a neten megrendeljem a köteteket, viszont nem olyan régen külföldön járva beugrottam egy képregény boltba (már ha beugrásnak lehet azt nevezni, amikor az ember vagy harminc percig le-föl rohangál a sorok között és azt sem tudja, hogy miért lelkesedjen), kifejezetten azzal a céllal, hogy beszerezzem valamelyik korai munkáját. Végül az általam egyáltalán nem ismert Transhumannel távoztam és egyáltalán nem bántam meg.

th2.png

Ez a négy részes, egyetlen kötetben összegyűjtött minisorozat a transzhumanizmus mozgalmának kialakulását és történetének fontosabb állomásait, illetve a benne résztvevő két nagy cégnek a rivalizálását mutatja be. Ehhez pedig Hickman egy egészen érdekes megoldást választott, ugyanis az egész egy (ál)dokumentumfilm narratíváját használja fel így a történetmesélés valóban mesélés lesz, ugyanis az eseményekről az olvasó csak a résztvevők (és a narrátor) elbeszélései alapján értesül. A kivitelezés szokatlan és sokban korlátozza az írót, azonban, ami elsőre furcsaságnak tűnik, arról a történetben előre haladva kiderül, hogy nagyon is tudatos.

th3.jpg

A Transhuman nem azt vizsgálja, hogy hogyan változtathatta volna meg az emberi evolúciót a transzhumanizmus, nem szuperhősök eredettörténetét akarja elmesélni, vagy azt, hogy nagyvállalatok hogyan mentik meg a világot, hanem azt akarja bemutatni, hogy mennyire esendőek vagyunk, és hogy mennyire esendőek és kicsinyesek azok is, akik kezében a jövőnk kerülhet. A történet éppen ezért sokkal inkább szól a személyes haszonszerzésről és a bosszúról, mint arról, hogy milyen következményei vannak annak, hogy képessé válunk módosítani az ember génszerkezetét. Többen kritizálták Hickmant ezért az elbeszélői módért, de szerintem a műfaji korlátok ellenére is nagyon jól működik, különösen mert a szereplőknek sikerül egyedi hangot és egyéniséget adnia. Ebben természetesen a rajzolónak JM Ringuetnek is nagy szerepe van, hiszen egyedi és nagyon kifejező karaktereket sikerült alkotnia, arról nem is beszélve, hogy az egész sorozat fantasztikusan jól van megrajzolva.

th4.png

Bár mindezekből úgy tűnhet, hogy a Transhuman egy komor is szigorú mű, de a helyzet az, hogy sokszor inkább szatíra, ami egyszerre űz gúnyt a képregényekből, a letűnt sztárokból és az emberiségből, ráadásul mindezt néha már-már a jó ízlés határait feszegetve (sőt átlépve) teszi, így a képregényben egymás mellett fér meg a komoly társadalomkritika és a már-már infantilis poénok. Az egyetlen hiba, amit fel tudok róni a sorozatnak az az, hogy bizonyos jelenetekben a párbeszédpanelek felcserélődtek és így bizonyos mondatok nem a megfelelő személy szájából (vagy bizonyos esetben nem a megfelelő színezéssel) hangzanak el, nem tudom, hogy ezt miért nem javították a gyűjteményes kiadásban, ez azonban inkább csak zavaró apróság és összességében nem von le a mű élvezeti értékéből. Ha sikerült felkeltenem az érdeklődéseteket, akkor itt lecsekkolhatjátok az első füzet néhány oldalát.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://trikorder.blog.hu/api/trackback/id/tr937748314

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. Szóval így lopjál innen, okéka-rakéta?
Trikorder - 2015