A Syberia az egyik legszebb játék, amivel valaha játszottam. Kevés játék van, ami több mint 10 év távlatából is eszembe jut, és az emlékkel együtt egyből megszólal a játék zenéje is a fejemben. A játék története, karakterei, látványvilága és zenéje olyan szoros köteléket alkotnak, ami évekkel később újrajátszva is magába szívja az embert. Azon kevés játékok közé tartozik, amibe belépve a menüzene hallatán egy pillanat alatt abba a lelki állapotba kerülünk, ahol legutóbb abbahagytuk a játékot.

Előző Zene a játékban cikkünk: Lord of the Rings Online

Syberia 

A játékban Kate Walker, egy amerikai ügyvédnő, egy különleges játékgyár felvásárlása miatt utazik a Francia Alpok elszigetelt városába, Valadilene-be. A New York-i hölgy nem tervez hosszú utazást, ám mivel a gyár tulajdonosa hirtelen meghal, és az aláírói jogok az eltűnt testvérre szállnak, váratlan kalandba csöppen. Hans Voralberg családja már a XIII. században is különleges szerkezetek gyártásával foglalkozott, amelynek mai örökségei az automatonok, a felhúzható, mechanikus szerkezetű robotok. Hans gyerekkori álmát üldözve indult el Valadilene-ből, hogy megtalálja a szerinte még élő mamutokat Syberia-ban.

!!!FIGYELEM, A CIKK SPOILEREKET TARTALMAZ!!!

Ha valaki nem játszott a Syberia sorozattal, aminek lassan jön a befejező harmadik része, ajánlom, nézzen vagy olvasson egy-két spoilermentes ismertetőt a játékról, játssza végig, és csak utána olvassa el az írást, mivel van benne pár spoiler.

!!!FIGYELEM, A CIKK SPOILEREKET TARTALMAZ!!!

A zene hihetetlen hatással húz minket a játék atmoszférájába. Kate egy olyan világban találja magát, ahol hajdanán virágzó, egyedülálló, különleges élet zajlott, aminek a kora leáldozott, és lassú enyészetté vált. Kate is mihamarabb szeretne visszamenni New Yorkba, főnöke is sürgeti az üzlet nyélbeütését, és nem utolsó sorban jegyese is visszavárja. Ám ahogy kezdi felgöngyölíteni a gyár és a Voralberg család múltját, és kerül közelebb Syberiához, úgy távolodik New York-i életétől.

A zene zsenialitása számomra az, ahogyan megpróbálja megragadni ennek a háború sújtotta vidéknek a hangulatát. Sosem reflektál a hősnőre, sokkal inkább úgy működik mint egy térelem, ami a festői szépségű játéktereket próbálja megeleveníteni. A játék egyik legérdekesebb aspektusa a mobiltelefon, amin Kate tartja a kapcsolatot jegyesével, édesanyjával, főnökével és barátaival. Tulajdonképpen ez az egyetlen eszköz, amin keresztül betekintést nyerhetünk Kate New York-i életébe. Különösen elősegíti a zene annak a kontrasztnak az átérzését, ami Kate-ben lehet ezen beszélgetések közben.

A játékban területenként új zenéket hallhatunk, ami mintha mind ugyanabban a szellemben lenne megírva. A hanyatló egyetem, az elhagyatott orosz indusztriális zónák és orosz fürdő zenéi mind a nosztalgikusan sírnak az élettel teli idők után.

Különösen érdekes volt számomra, ahogy az ettől a világtól teljesen elütő Kate Walker útja során maga sem veszi észre, hogy mennyire megváltozott. A játék vége felé azt mondja Oscar-nak, az automaton robotnak, hogy mennyire megváltozott, pedig Oscar robot lévén ugyan olyan mint volt, és valójában Kate az, aki folyamatosan változik. Tulajdonképpen útja során nem csak Hans Voralberget találja meg, hanem önmagát is. Így közte és az itteni furcsa világok közötti kontúrok elmosódnak, és ezáltal válik végül a környezetet aláfestő zene a hősnő zenéjévé is.

A Syberia számomra annyira kerek egész volt a hősnő személyiségfejlődésével, hogy teljesen meglepődtem, amikor megtudtam, hogy eleve trilógiát terveznek a játékból.

 Syberia II

Ahogy írtam, meglepő volt számomra a Syberia folytatása, ugyanis én azt hittem, a játék fő folyama Kate revelációja, ám kiderült, hogy a történet lényege mégis csak Hans Voralberg álma. Persze azért annyira nem panaszkodtam, hogy eltölthetek ismét pár órát ebben a világban, csak kissé féltem, hogy a zene már "csak" aláfestő környezeti elemként fog megjelenni, és nem lesz meg az a hatása, ahogy az első részben Kate szépen-lassan belesimul a dallamokba.

 Persze ettől függetlenül a zene ismét rendkívüli és gyönyörűen kíséri utunkat Oroszország mélyére. Persze az előző rész háború utáni hangulata átformálódik, hiszen a világháború sosem érte el Oroszország belsejét, így a Syberia I-ben bejárt egykor virágzó, de már hanyatló helyszíneket felváltja a háború alatt elhanyagolt orosz vidék kilátástalansága. Az első falu mellett található monostor hangulata szinte megidézi Tarkovsky Andrey Roblyov-ját (port.hu) és Annaud-tól a Der Name der Rose-ot (A rózsa neve). Persze itt nem lesznek vérengző Bencések (szerencsére) és harangöntés sem (sajnos), de azért a szerzetesek némasági fogadalma és barátságtalansága nem sokban segítik előre Kate-et.

A játék felétől már-már kezdjük elveszteni utolsó kapaszkodóinkat a realitás felé, az apró falvak is alábuknak a horizontnak és felváltja őket a végtelen fagyos fehérség. Sajnos én is úgy éreztem, ahogy Hans álma egyre inkább valósággá válik, úgy hagy alább egyre jobban az érdeklődésem is. A játék továbbra is gyönyörű, a zene szintén, ám valahogy nincs meg a korábbiakban tapasztalt koherencia a karakterek és a háttér között. Szerencsére a játék végére sikerül belerázódnom az új misztikus utazás hangulatába, és érzem, ahogy minden megoldott rejtély közelebb visz a mamutokhoz. A játék vége felé található hangolható, szél által megszólaltatott kürtszerű objektum ügyesen váltja fel a játék zenéjét. A zene teremtő erejéhez Tolkien egy egész teremtéstörténetet (Ainulindale) szentelt, így öröm volt látni, ahogy a folyamatos süvítő szélben a szerkezetet hangolva egyszer csak megszólal a helyes hangköz, és az út végére érve a távolban meghalljuk a mamutok  közelgő lépteit.