Stranger Things

2016. augusztus 08. - LordTotenkopf

stranger_things_titles.jpgAkár tetszik, akár nem, nagyon úgy tűnik, hogy a retro, a nosztalgia, az újra felmelegített ötletek idejét éljük. Minden film/sorozat/képregény tele van a bennünk élő gyermekre, a nosztalgiára hajlamos felnőttre ható utalásokkal. Ebben a versenyszámban készült már rossz, tűrhető, és olyan alkotás is, ami a nosztalgikus utalásokon túl egy érdekes történetet, emberközeli karaktereket és valóban feszültségkeltő konfliktust is képes bemutatni. Az utóbbi kategóriába sorolható a Netflix legújabb dobása, a Stranger Things is. Szégyentelen nosztalgia, de a saját jogán is jó sorozat.

Star Wars, Jurassic Park, Szellemirtók, Mad Max, hogy csak néhányat említsek a mostanában feltámasztott
franchise-ok közül, amik közül bizony volt, ami hiányérzetet hagyott bennem. Mikor először láttam a sorozat előzetesét, arra gondoltam: ezt eddig miért nem csinálta meg senki? Ugyanis baromira jól nézett ki az alapötlet, egyfajta Stephen King és E.T. keverékként lehet legkönnyebben jellemezni. (A legközelebb ehhez a koncepcióhoz egyébként az a Paper Girls áll, amit tavaly az év végi képregénylistámban méltattam, idén pedig szépen meg is kapta az Eisner-díjat a legújabb sorozat kategóriában. Stranger Things fogyasztása mellé is erősen ajánlott.) Aztán rögtön el is kezdtem aggódni, hogy "na, már megint harminc éves popkult dolgok felmelegítésével akarnak felfuttatni valami parasztvakítást". Ez utóbbi félelmem később alaptalannak bizonyult (bár volt, hogy arányvesztést érzékeltem az egymásra dobált geek utalások mennyiségében, de erről még írok bővebben) a coolság faktor viszont meredek emelkedést mutatott már a főcím alatt. Igen, már a főcím egy olyan pazarul kivitelezett tisztelgés a korai Stephen King könyvek borítói és filmes feldolgozásai és a Végtelen határok előtt, hogy megvett kilóra.

Aztán ott van még a helyszín: álmos kisváros, határában köd borította erdővel, nagy szurdokok, bányatavak
és roncstelepek világa ez, ha elhagyjuk a járt kertvárosi utakat. És persze, hogy elhagyjuk, hiszen ennek a városnak a lakói Mike, Dustin, Lucas és Will, a 12 éves srácok, akik mindennapjaikat, tehát a Mike-ék pincéjében való Dungeons & Dragons játékukat, az iskolai AV klubos tevékenységüket meg a környéken lejárt walkie-talkies bringás felfedezőútjaikat, kell félbeszakítaniuk egy olyan ügy miatt, ami még a felnőtteket is megijeszti, és elbizonytalanítja.

stranger-things-on-netflix-678x381.jpeg

Will ugyanis eltűnik, egy titokzatos szörnyeteg elrabolja. A szörnyeteget egy darabig senki sem látja a szereplők közül, de Mike, Lucas és Dustin máris sejtik, hogy valami nem klappol, úgyhogy Will keresésére indulnak, de helyette egy eléggé különc lánnyal találkoznak a sötét erdőben, Elevennel (Tizenegyes, bár így magyarra lefordítva inkább egy futballmérkőzésen találkozhatunk legtöbbször a nevével). A legjobb nyolcvanas évekbeli ifjúsági filmek hagyományát folytatva a srácok úgy döntenek, hogy saját módszereikkel, illetve Eleven különleges képességeinek segítségével fogják megkeresni barátjukat, a szülőket és a rendőrséget kizárva.

A felnőtteknek tehát külön történetszál jut, ők tipikusan megszemélyesítik a szkeptikus hozzáállást, a Will anyjának szerepében remeklő Winona Ryder és Jim Hopper sheriff (David Harbour) kivételével. Winona Ryder remekül alakítja az ideges, aggódó szülőt, aki nem hajlandó belenyugodni, hogy a fia esetleg már nem is él. sőt, azt állítja, még kommunikálni is képes vele. Miközben elhatalmasodik rajta az a viselkedés, amit még idősebb fia is őrültségnek vél, egyetlen szövetségese a sheriff marad, aki maga is elveszítette a kislányát és azóta sem találja önmagát. Jim Hopper karakterében és szerepében nekem egyértelműen a sorozat felénél jött el a fordulópont, hiszen ekkor láthatjuk először, hogy az addig szkeptikus és cinikus zsaru elkezd úgy istenigazából utánajárni a dolgoknak. És ekkor öklök csattannak, titkos helyekre merészkedik, évekkel korábbi tanúk után ered.

Ha már ilyen szépen különválaszthatóak a gyerekek és a felnőttek által formált csoportok mind a cselekményben beöltött különböző szerepük, mind a titokzatos eseményekre adott reakcióik tekintetében, akkor nem mehetünk el szó nélkül a jó öreg kisvárosi tini karakterek mellett sem. Kevés dolog tud úgy felidegesíteni, mint a szögegyszerű gimis karakter-archetípusok, de én tök komolyan mondom, hogy a Stranger Things-ben még
a jócsaj-menő csávó-lúzer csávó háromszög is működik. Ugyanis az ő szerepük (Natalia Dyer, mint Nancy, Mike nővére; Joe Keery, mint Steve Harrington az ügyeletes érzelmes macsó és Charlie Heaton, mint Jonathan, Will bátyja) is nagyon szép ívet fut be, ahogy a nyolc epizód alatt fokozatosan megismerik a fák sötétjéből leselkedő veszélyt és egymást. Kliséiket levetkőzve, szó szerint és átvitt értelemben is ismeretlen területre merészkednek
és ez az a fajta jellemfejlődés, ami a cselekményt is egyre izgalmasabbá teszi.

cobm5plxyaey4ex.jpg
Ahogy ezek a szereplők gyerektől felnőttig egyre közelebb kerülve az igazsághoz megküzdenek saját démonaikkal és kudarcaik emlékével, a kormány embereinek titkolózásával, a logika és az érzelmek közti ellentmondással és valami földön túli rettenetes szörnnyel, mi egyre inkább megismerjük és megszeretjük őket és végig izgulunk, hogy sikerüljön elérni a céljaikat. Kívánhat többet bárki egy sorozat szereplőitől? Persze nem mondom hogy azonnal dobják meg egy-egy Emmyvel a fontosabb szereplőket, olyan eget rengető alakítást nem láthatunk, de a kötelezően teljesítendőt simán hozzák.

strangerthingsposter.jpgHadd kanyarodjak még vissza az atmoszférához. Ugyanis ez a tapintható, a sorozat minden egyes percét átitató hangulat az, ami kiemeli a Stranger Thingst a jelenlegi mezőnyből és boldog mosolyt ültethet mindenkinek az arcára, aki a Star Wars-John Carpenter-Steven Spielberg-képregények-Stephen King-The Clash-Dungeons & Dragons és még végtelenségig folytatható geek-bingó bármelyik eleme iránt pozitív emlékeket őriz a szívében. Az egész sorozat vizualitása, zenéi, elrejtett apróságai beszippantanak, otthonos körülményeket teremtenek és nem eresztenek egészen az utolsó rész utolsó kockájáig. Tényleg ritkán látni ilyet és le a kalappal, de mint már az elején említettem, némelyik jelenetbe egy kis arányvesztés csúszott. Például mikor a csak fél percre feltűnő
játékűrhajó egy Millennium Falcon, amit a The Thing poszterének előterében röptetnek, miközben Superman meg az X-Men képességeiről beszélgetnek. Oké, ez legalább 3 geek utalás 20mp alatt. Kicsit... sűrű. Szóval volt egy-két ilyen jelenet, ahol úgy éreztem kellett volna, hogy valaki a rendező vállára tegye a kezét: "Figyelj, szerintem értik. Tök mindegy milyen játékot röptet a kislány." De jut azért direkt vicces is az ilyen pillanatokból, például mikor a számtalanszor megmutatott és a néző által nyugtázott Evil Dead poszterre reflektál egy szülő. ("Szedd le, ízléstelen!") Szóval most már meg tudom magyarázni magamnak, hogy miért pont most jött el az ideje ennek: ha jól tálalják, több generáció is élvezni tudja a nyolcvanas évek bőséges geek termését, amit eddig minden franchise egyenként melengetett fel, most azonban, mivel korabeli srácok életén keresztül kerülnek bemutatásra, egyszerre kapjuk az egész csomagot. Nekem csak egy kis horrorpunk/psychobilly hiányzott a hangulatból, de ez az én bajom, meg nem biztos, hogy egy indianai kisvárosban hallottak már ezekről 1983-ban.

Szóval ragozhatnám még sokáig, de a lényeg: a felszínen első rangú geek nosztalgia, alatta krimi, félelmetes természetfeletti thriller és a barátság, a felelősség és a felnövés nehézségeit bemutató ifjúsági sorozat. Mindenki csak nyerhet vele, ha megnézi.

A bejegyzés trackback címe:

https://trikorder.blog.hu/api/trackback/id/tr638955306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dzsohàr 2016.08.09. 06:26:15

Nagyon jó kis sorozat!

carp3tm0nster 2016.08.09. 08:45:12

"kötelezően teljesítendőt simán hozzák"? Jobb, mint az összes CSI, meg társai sorozat együtt...

LordTotenkopf 2016.08.09. 11:23:34

@carp3tm0nster: Persze. Igazából úgy értettem, hogy nagyon jól játszanak, de azért egyik sem egy Tony Soprano vagy Walter White. :)

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. Szóval így lopjál innen, okéka-rakéta?
Trikorder - 2015