Suicide Squad - Öngyilkos osztag (2016)

2016. augusztus 09. - LordTotenkopf

s-l1000.jpgTalán példátlanul - idén én ilyet legalábbis nem láttam - ömlik ránk a Suicide Squaddal kapcsolatos kritikák, vélemények nem ritkán vitáktól sem mentes özöne. Van aki szerint nézhetetlen, és van, aki szerint csak azért is egy remekmű. Biztos annak is van egy előzetes elvárása, aki jelen posztomat olvassa. De sajnos mindenkit el kell keserítenem: azt is, aki egy igazi parttalanul gúnyosan lehúzó kritikát várna, és azt is, aki esetleg reménykedne benne, hogy na majd most valaki érdemben fogja méltatni a DC-gonoszok filmjét. Egyszerűen ez a film érdemtelen arra is, hogy szeressem, de arra is, hogy utáljam. Közepesen menő szereplők teljesen érdektelen dolgokat csinálnak jó zenékre.

Mikor az első információk érkeztek arról, hogy forgatják a filmet, én azt gondoltam, ez egy remek esély lesz arra, hogy a DC egy eredeti ötletet rakjon le az asztalra, hiszen olyan filmmel még nem találkoztunk, ahol a képregényes negatív hősök egy csapatba verődve mentik meg a stúdió pénztárcáját... akarom mondani a világot, egyfajta anti-Bosszúállókként. (Halkan jegyzem meg, hogy a Batman V Supermant már ekkor temettem magamban a korai hírek miatt, tehát egyfajta vigaszdíjat vártam a Suicide Squad készítőitől. Nem lett volna meglepő, ha a stúdió nagy filmje gagyi lesz, de az eggyel kisebb befut.) Még az általam kedvelt képregény is friss alapanyagnak nevezhető (Harley Quinnek a Batman animációs sorozat-beli debütálása meg közel esik Deadpool első felbukkanásához, tehát ugyanannak a korszellemnek a gyermekei), ráadásul nem a legnépszerűbb karakterek sokadik inkarnációjáról van szó, ami akár pluszpont is lehetne. Szóval én bizakodó voltam a legvégsőkig.

A gondok azzal kezdődnek, hogy mint oly sokszor ezelőtt, a karakterek most is le lettek butítva, nem is csak azért, hogy a mozivászonra felférjenek, inkább azért, hogy a bántó gyorsasággal felbukanó neon feliratokba rendezett egy-két tulajdonságukkal már az elején jól le lehessen őket írni. Komolyan, azzal kezd a film, hogy egy-két szót tartalmazó feliratokat dobál feléd (hála Istennek nem 3D-ben néztem) és ennél sokkal jobban nem is mélyül el egész játékidő alatt a karakterábrázolás nevű fortélyban. Tehát az osztag tagjai egytől-egyig egysíkú emberekké lettek degradálva, akiket minél tovább nézel, annál unalmasabbak.

Ez alól majdnem, de tényleg csak majdnem, kivételt képez Harley Quinn (Margot Robbie) és Deadshot (Will Smith) karaktere. Harley pontosan olyan őrültre, veszélyesre és szexire lett megírva ahogy más adaptációkból megismerhettük. És ez tök jó, ha teljesen őszinte akarok lenni, nekem anno a képregények elolvasása előtt még amolyan "Harley Quinn és a többiek" érzésem volt a Suicide Squaddal kapcsolatban, tehát óriási hülyeség lett volna háttérbe tolni, és Margot Robbie tényleg ügyesen alakítja a legelső mozis Harleyt. A gond csak két dologgal van: az egyik (és ez az egész filmre igaz), hogy minden túl sok. Túl sokszor intéz el nála nagyobb ellenfeleket, túl sok vicces beszólást mondd közben, túl sokszor áll úgy a középpontban, hogy rég sejtjük mi fog történni az adott jelenetben, és ez  megnehezíti azt, hogy hitelt adjunk a jelenlétének. Az, hogy a filmben van egy tűrhetően felskiccelt karakter nem jelenti azt, hogy percenként el tudná vonni a figyelmünk egyéb hibákról. Ez minimum elvárás, nem pedig egy olyan fegyvertény, ami elvisz a hátán egy filmet. Másik "majdnem jól meg lett írva"-díjas karakterünk Deadshot pedig annyi szentimentális flashbacket, röhejes "na jó, most az egyszer dumáljunk de aztán tényleg lövök"- momentumot kap, hogy teljesen hiteltelenné teszi Will Smith amúgy korrekt alakítását. Biztos képes lett volna eljátszani a gyereke nevelési jogáért küzdő, kemény, de érzékeny bűnözőt, ha a forgatókönyv és a vágás alapján ezt nem tök indokolatlanul kéne váltogatnia a kemény akcióhőssel ötpercenként. Erőltetetten szentimentális, egyszerűen csöpögős momentumból csak szerencsétlen Deadshotra annyi jut, hogy azt szétoszthatná egymás között az egész Justice League, és sajnos nem ő az egyetlen, akinek ilyeneket kap.

maxresdefault.jpg
A többi karakterről nem tudom mit mondhatnék, jelenlétük a vásznon az indokolatlan (Viola Davies, mint Amanda Waller minden második jelenete) és az észrevehetetlen (Slipknot ez után a film után is egy együttes neveként marad csak meg az átlag nézőben) között ingadozik. Nem segít ezen a buta "énkiszállok"-"neszálljálki"-vicces egysoros-menő egysoros-"let's do this"- lassítva harcba indulás-akciójelenet dramaturgia végtelenségig ismétlése sem. Komolyan mondom, ennyi "pakoljunk fel és induljunk el menő zenére" montázs egy egész évadnyi Szupercsapat epizódban nem volt. Az utolsó háromnál már csak azt kérdeztem magamban, hogy "komolyan?" Ja, és most SPOILERes leszek, de mindegy: tudjátok, hogy küzdik le a végén a nagy, gonosz, ősi isteni erőt ami ellen meg kell menteniük a világot? Egy bombával. Sima, egyszerű, ránézésre pár kiló TNT-t tartalmazó földi bombát vágnak hozzá azt jól van. Jó, persze előtte van mágikus csetepaté is, de az ősi isten vesztét ne okozza már egy kis ipari robbanótöltet vagy mi ennyi lassított rákészülős jelenet után. Nem tudom ez-e a rosszabb, vagy a más filmekben jelenlevő (ugye kedves Avengers fanboyok), szintén idegesítő, az írók seggéből előhúzott áltudományos izébizéherkentyűk amik egy mozdulatra véget vetnek minden problémának, mert azt tudják. Pont. Mindenesetre fogtam a fejem rendesen. De legalább véget ért egy újabb olyan film, ami próbálta nem is olyan aprópénzre váltani a képregényes előd renoméját. SPOILER VÉGE

Szóval én aztán nem tudom, hogy a forgatás vége után minek kellett még jeleneteket hozzátenni az addigi anyaghoz, aztán összevissza vagdosni, nekem komolyan az a véleményem, hogy a tökös akciójelenetek, a vicces beszólások, meg a zenés montázsok kb. fele is bőven elég lett volna és akkor talán nem úgy érzem magam, mint aki egy kínosan erőltetett jópofáskodó valamit nézett meg egy tetoválás- és neonfény-fetisiszta műhelyéből. Ja, a nagy neon villódzásban meg semerre sem tartó zenés akciójelenetekben amúgy még feltűnik 1. a filmtörténet legunalmasabb Jokere, alias Marilyn Manson zöld hajjal, 2. Batman egy hihetetlenül felesleges és egy szánalmas cameo erejéig, 3. Flash az új, szerintem tök béna ruhájában. Én csalódtam, de mindenki döntse el, ez megéri-e neki egy mozijegy árát, mert olyan eltökélt, vagy inkább megvárja, hogy Khal Drogo csúnyán nézzen a vásznon, mielőtt újabb DC filmre betenné a lábát. Azért remélem a szélsőséges reakcióktól tudja magát tűrtőztetni minden kedves olvasó, hiszen ez is csak egy néha szórakoztató, összességében feledhető nyári film mégha nagyon vártuk is.

A bejegyzés trackback címe:

https://trikorder.blog.hu/api/trackback/id/tr949910500

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. Szóval így lopjál innen, okéka-rakéta?
Trikorder - 2015