A Marvel legújabb mozija nem újítja meg a szuperhős filmek műfaját, de még így is több, mint egyszerű iparosmunka. Spoilermentes kritikánk a Polgárháborúról.
Kik felügyelhetik a szuperhősöket? Kinek kell elszámolniuk és meddig terjed a hatáskörük? Ahogy a Batman Superman ellen, úgy a Amerika Kapitány: Polgárháború is ezeket a kérdéseket teszi fel, azonban a tematikán és a háttérből a szálakat mozgató két gonosz céljainak hasonlóságán kívül a két filmben szinte semmi közös nincs.
A történet kezdetén a Bosszúállók Nigériában vesznek részt egy küldetésen, ami balul sül el és ennek eredményeként számtalan civil életét veszti, aminek hatására az ENSZ úgy határoz, hogy a felügyeletük alá vonják a csapatot. Míg Vasember - tanulva saját korábbi hibáiból - a javaslat elfogadása mellett van, addig Amerika Kapitány inkább amellett érvel, hogy a hősök vállalják a felelősséget saját tetteikért és ne hárítsák azt át egy szervezetre. Míg a képregényekben ez az ideológiai ellentét (és Tony fasizálódása) elég volt a háború kirobbantásához, addig a film ennél tovább megy és jobban épít a szemben álló felek történetére.
A DC szerintem ott hibázta el a saját filmjét, hogy meg sem próbálta szerethetővé tenni a karaktereit, ráadásul Supermant leszámítva egyetlen olyan karakter sem volt, akihez a nézőknek érzelmi kötődése lenne, így viszont a két hős összecsapása súlytalan volt, hiszen a néző nem tudtak senkinek sem szurkolni. A Polgárháború azonban nem egy franchise második filmje, hanem a tizenharmadik, a három legfontosabb szereplő közül mindegyiket legalább két filmben láthattuk már, így volt időnk megismerni és megszeretni őket amire a készítők építenek is. Ennek ellenére az első közel fél óra csak felvezetés, ami számos olyan jelenetet tartalmaz, amik nélkül a film működne és amik már-már indokolatlanul lassítják a tempót, azonban ez később kifizetődik, ugyanis sokkal jobban meg lehet érteni a karakterek motivációit.
Az írók végig odafigyeltek arra, hogy szinte mindegyik hősnek személyesen fontosak legyenek a történések és gondoskodtak arról, hogy a legtöbbjük személyesen is érintett legyen, így nem pusztán ideológiák miatt csapnak össze a hősök, hanem valódi konfliktusok kerülnek felszínre. Különösen Tony és Steve esetében igaz ez, akiknek a sorsa már az előbbi megszületése előtt összefonódott és akiknek kapcsolatáról és barátságáról szól ez a film. Mert, és ezt nem lehet eléggé kihangsúlyozni, a Polgárháború elsődlegesen barátságokról, a szuperhősök egymáshoz való viszonyáról szól. Az őket egymásnak ugrasztó, az eseményeket manipuláló Zemo karaktere hozzájuk képest annak ellenére is mellékes, hogy szemben mondjuk a BvS Luthorjával neki átérezhető motivációi vannak (ráadásul Daniel Brühl remekel a szerepben).
Sajnos azonban nem mindenkire jut egyformán idő, így néhányuk a háttérbe szorul. Míg Sólyomszem vagy Hangya esetében ez kevésbé zavaró, addig a teljes újonc Pókembernél már inkább. Tom Holland nagyszerűen hozza a karaktert és már most az eddigi legjobb filmes verziója a hősnek, azonban a film lényegi történetéhez nem ad hozzá a jelenléte, ami nagy kár, mert a film eleji építkezés helyett (vagy mellett) kaphatott volna ő is egy kicsit több teret. Szerencsére a másik újoncot - T'challát - sokkal jobban integrálták a filmbe. Bár a háttértörténetéről nem sokat tudunk meg, a karakter motivációi egyértelműek és a történetnek végig szervesen része, amivel jól megalapoz a nemsokára érkező önálló filmjének is.
Nem lett tökéletes film a Polgárháború, de azzal, hogy bátran épített az eddig filmek történéseire (jobban, mint eddig bármelyik másik Marvel film) és a karakterekre sikerült jóval többnek lennie egy egyszerű iparosmunkánál. Az íróknak sikerült elérniük, hogy törődjünk a karakterek sorsával, ráadásul mindezt úgy, hogy a film nemcsak az egyébként rendkívül pörgős akciójelenetek és vicces beszólások idejére szórakoztató, hanem a zsánertől kevésbé megszokott üresjáratok idején is. A film sötétebb témái (kétségkívül ez az eddig legkomorabb Marvel mozi) nem mennek az egész rovására és bár A tél katonáját nem múlja felül, de ahhoz nagyon közel végez a képzeletbeli ranglétrán.
Attól tartottam, hogy a Marvel nem fogja tudni tartani a minőséget a filmes univerzumuk harmadik fázisában, azonban egyelőre úgy tűnik, hogy nincs miért aggódni, ugyanis a Bosszúállók franchise biztos kezekben van a Whedon-éra után is, így már csak attól kell félnem, hogy képesek lesznek-e még megugrani ezt a szintet, vagy elértük a Polgárháborúval elértük a maximumot.
