Deadpool a Marvel-univerzum messze legőrültebb figurája. Sőt, az egész képregényes hóbelevancban is simán dobogós helyet foglal el. Szkizoid hajlamok, extrovertált személyiség, verbális és testi erőszak, zéró politikai korrektség. Mások halálánál csak a sajátját tartja viccesebbnek. Elvtelen zsoldos, aki csakis pénzért dolgozik. Meg mexikói kajáért és sörért. Sokszor csak mellékszereplőként rakták be egy-egy történetbe, ám a 2012-ben (újra)indult harmadik saját címes sorozata (vagyis v3, 45 számmal) ezt a tendenciát megváltoztatta és főszereplőként is megállja a helyét.
Tehát egy, a 2012-es Marvel Now! és a legutóbbi Secret Wars között futó sorozat egy sztorijáról lesz szó, ráadásul most különösen nehéz kontextusba helyezni az épp tárgyalt történetet, ugyanis az ezt megelőző (The Good, The Bad and The Ugly, amiben Captain Americával és Wolverine-nel zúz a "Merc with a Mouth") épp olyan húrokat pengetett meg és olyan módon, hogy a végén Deadpool a tőle megszokottól eltérően elkedvetlenedve "szünetet tartott" és nem ugrott fejest rögtön a következő kalandba. Tehát remek az a sztori is, csak a végén Deadpool a legkevésbé "deadpoolosabb" formáját ölti magára, ezért annak hosszabb elemzésétől most eltekintek, aki akarja olvassa el, mert az is jó.
Miben más alapvetően Deadpool sorozata a többi karakterétől? Először is, a narrációt az ő hangjain halljuk. Hangjain, többesszámban mert egyrészt legalább két személyiség folytat párbeszédet a fejében, mostanság pedig már egy harmadik is, mivel egy nekromanta egy elhalálozott S.H.I.E.L.D.-ügynöknő tudatának nem talált jobb helyet Wade elméjénél. Plusz lebontja a negyedik falat, vagyis kiszól az olvasóhoz és az íróhoz is. Nyilván ez a bonyolultabb narráció az eleve több szövegeléssel több humorra ad lehetőséget, amit Brian Posehn és Garry Duggan írók remekül ki is használnak. Amikor humorról beszélek, azért tessék figyelembe venni a bevezetőben írtakat, vagyis, hogy semmiféle többség vagy kisebbség nem élvez védelmet Wade Wilson beszólásai ellen, és egyeseknek talán az is gyomorforgató lehet, ahogy a Wolverine-éhez hasonló gyógyító faktorral rendelkező antihősünk a saját testrészeivel zsonglőrködik.
Szóval egy elborult karakter meglehetősen elborult dolgok (feltámasztott zombielnökök, saját eredetét feszegető, válasz nélküli kérdések és saját egyébként is háborodott elméjének egy középkorú családanyával való megosztása) után igencsak pipa lesz, amikor a S.H.I.E.L.D. nem fizeti ki az egyik melóját (jól esik ismételni: a sírból visszatért halott amerikai elnököket kellett kardélre hányni/felrobbantani/lelőni), ráadásul az ügynökség egyik fejeséről kiderül, hogy áruló és a fejébe száműzött ügynöktől sem fog tudni megszabadulni ilyen hamar. DP elérkezik hát arra a pontra, hogy egy-két segítőtársával (félreértés ne essék: ők inkább az áruló megbüntetésében érdekeltek, semmint DP pénzének megszerzésében) nekimenjen az óriási ügynökségnek.
Ami akkor történik - röviden és őrült iramban: a DP fejében lakozó S.H.I.E.L.D.-ügynöknő (Preston) szellemét Dr. Strange segítségével próbálják kiűzni, sikertelenül. A Preston számára készített kiborg test pedig (nyilván az áruló S.H.I.E.L.D.-es főnök utasítására) fegyverekkel bizniszel és egyéb furcsaságokat művel. DP fejére pedig 10 millió dollárt tűznek ki, ezért nyomába szegődik pár piti álarcos gonosztevő (minden téren fenomenális jelenet amikor a Crossbones-szal csap össze!). Hát persze, hogy a fináléra a szükségtelenül extravagáns repülő Helicarrieren kerül sor, ezért bónuszba a hajón kapunk egy-két jól elhelyezett Alien utalást is. Nagyon jó sztori, de ez az egész akkori szériára igaz, érdemes az összes számot elolvasnia annak, aki kedvet kap.
