A múltkor megígértem, hogy mostantól nem kell sokat várni a Secret Wars aktuális részéről szóló posztokra, és mint azt láthatjátok, sikerült is tartanom magam az ígéretemhez, szóval tovább mögött már olvashatjátok is a spoilerekkel tarkított kritikámat.
Talán már az első három füzetről szóló írásomból is kiderült, hogy ez a minisorozat bejön. Üdítő, hogy az elmúlt évek kevésbé jól sikerült Marvel eventjei után, végre sikerült olyat lépnie a kiadónak, ami nemcsak valóban újszerű, hanem ténylegesen is hatással van az egész univerzum jövőjére.
Hickman ebben a füzetben újra megváltoztatja az elbeszélés módját: míg a nulladik és az első szám a világvégéhez vezető utat és az akkor folyó elkeseredett küzdelem epikusságát mutatta be, a második pedig felvázolta, hogy hogyan működik az új világ, addig ebben a számban egyrészt a - jelenleg - két központinak látszó karakterre, Doomra és Strange-re, valamint az új status quo kialakulására koncentrál.
A történet elején a két doktor párbeszédének vagyunk tanúi: kiderül, hogy mindketten emlékeznek a korábbi életükre és, hogy bár mindkettejüknek meg volt a lehetősége arra, hogy istenek legyenek, Strange ezzel nem akart élni, így lett Doom az új világ teremtője és uralkodója. Nem tudom, hogy mik Hickman tervei, de úgy tűnik, hogy Strange-nek vannak fenntartásai és kétségei az új világot illetően, azonban ez nem akadályozza meg abban, hogy immár nyolc éve Doom jobbkezeként funkcionáljon.
Jól olvastátok. Nyolc év telt a Multiverzum összeomlása óta és három azóta, hogy Strange megtalálta Reed Richardsék hajóját, amit azonban csak ebben a részben nyit fel. Így végre újra találkozhatunk azokkal a hősökkel (Captain Marvel, a Főnix-szé vált Scott Summers, Pókember, Blackbolt, Reed Richards, Peter Quill, és az új Thor), akiknek sikerült megmenekülniük (valamint hozzájuk csatlakozik még az Ultimate Univerzum Pókember Miles Morales is, akiről kiderül, hogy a Cabal hajóján rejtőzve vészelte át az eseményeket). Ezzel Hickman látszólag felhelyezte a legfontosabb játékosokat a táblára, de nem lennék meglepve, ha a későbbiekben további szereplőket hozna be.
Az előbb azt írtam, hogy Strange-nek látszólag vannak fenntartásai, azonban amikor Reed számonkéri, hogy miért nem tett semmit, akkor felfedi, hogy azért, mert Doom rendkívül jó abban, hogy istent játsszon. Ez különösen annak fényében válik érdekessé, hogy néhány oldallal korábban pont Victor kezd el kételkedni saját magában. Hickmannek sikerül úgy írnia Doomot, ahogy senki másnak és sikerül sokkal többnek mutatnia egy egomán uralkodónál.
Talán az eddigiek után nem meglepő, ha azt javaslom mindenkinek, hogy ha még nem tette, akkor kezdje el ezt a sorozatot. Ugyan Hickman Avengers történeteinek az ismerete nem árt hozzá, de ezek nélkül is érthetőek a történések (viszont ha kíváncsi vagy, hogy mit történt ezekben, akkor olvasd el a róla szóló összefoglalónkat), ráadásul végre egy olyan Marvel event, ahol a tie-in sorozatok olvasása nélkül is teljes képet lehet kapni az eseményekről. És ha már szóbakerültek a tie-inek, terveim szerint még a következő rész megjelenése előtt számíthattok egy posztra, amiben a szerintem érdekesebb tie-inekről fogok készíteni egy összeállítást.
