Arkanoid <3 Zelda. Gonosz átok ül Goruto királyságán, és te Cyrus, te vagy az utoló reményünk
A Wizorb úgy keresztezi a megfontolt játékmenettel operáló RPG elemeket a pofon egyszerű faltörő tematikával, ahogy azt az előtt nem tette senki. A végeredmény persze nem mérföldkő, de a ráfüggés garantált. Csapjunk is bele a gyors áttekintésben.
A Tribute Games fejlesztő csapat első játékéról beszélünk, mely a 2011-es Xbox live-ra való kilövés után Win, Linux, iOS, PSP (mini games) és OUYA rendszeren is játszható már. A sikert mi sem mutatja jobban, hogy wiiU-s Hex Heroes-ban már a Wizorb főhősével is találkozhatunk. Remélem Cyrus személyében tényleg megszületett az első igazi indie-játékhős, aki egyszer megverekedhet a maga fura módján Sonic-kal vagy Browser-rel.
Cyrus-nak, a nagy mágusnak akkor kell akcióba lendülnie, mikor otthonát Gorudo Királyságát gonosz átok keríti hatalmába. Itt hősünk országa segítségére siet, előszedi titkos technikáját, melyet egyszerűen Wizorb-nak nevez. Az hogy ez egy „mágikus kő”, „titkos tekercs”, vagy okkult harcművészet, ezt nem tudjuk, de lényegében Cyrus önmagát faltörő labdává, gyilkos lövedékké, varázsbotját pedig a pusztítást irányító platformmá változtatja. Tiszta dili!
A játék kezdetén a ledózerolt Tarut faluban találjuk magukat; ez egy klasszikus RPG pályarész ahol még a kutyával is válthatunk néhány szót. Hamar kiderül hogy az egész falu arra vár, hogy mi építsük újra az összes elátkozott házat, illetve az ehhez szülkéges pénzt a téglákból üssük ki.
Öt különböző fancy világban játszódik, 12 pályán. Elhagyjuk az otthont, felmegyünk a nagyvárosba, onnan ki az erdőbe, erdőből fel a hegyibarlangba, barlangból be a kastélyba, kastélyból pedig - kis csavarként - egy külső dimenzióba. Mint egy egyszerű DnD játékmodul.
Ami igazán emlékezetessé teszi a Wizorb-ot, az a klasszikus RPG hangulat, a nagy boss-harcok, és az elég megnyerő grafikai megvalósítás.
Tuningolni a téglákból kinyert cuccokkal tudunk; van itt mana-ital, mellyel tűzlabdát tudunk lőni, érmék/drágakövek a shopokba (nagyobb platform, 3 labda, mágnese platform, stb.), és a nagy zelda-szívek. Persze kellemetlen meglepetések is akadnak bőven.
A grafika egyszerűen nagyszerű, még a jelenlegi új pixelőrületben is kiemelkedő. A zene viszont nyomasztó, repetitív chippelés, mint egy Sega Master System játékban. Autentikus, szóval borzasztóan idegesítő, főleg ha a 11. pályán rage-elünk egy jól elrakott téglával. Joy-törés, igazi játékélmény!
Ha retroznál, de - több órás (!!!) - kihívást keresel, ha csak félig is, de azért használni akarod az agyad, ha szeretsz rombolni és ehhez türelmed is van, ez lesz a te játékod. A trikorderünk ezt mutatja.
