A SanctuaryRPG keményvonalas roguelike szerepjáték, egyszerű kinézetével és a fülbemászó chiptune-zenéjével a régi időkre emlékeztet - parancs-alapú, azaz végig számok és betűk bepötyögésével kell interaktálnunk ezzel a különös világgal. A kinézete sem a szokványos csillivilli modern: a szereplők és a "tájak" mind-mind ASCII-karakterekből felépítve jelennek meg előttünk - már ha megjelennek, ugyanis elég sok szöveget is kell olvasnunk. Az egyszerű kinézet ellenére a Sanctuary-ban több van, mint elsőre gondolnánk.
Az alap sztori egyszerű de nagyszerű: egy régen legyőzöttnek hitt gonosz lény, a Matróna visszatért, és ránk vár a feladat, hogy megfékezzük. Ehhez előbb meg kell találnunk.
A legelső dolgunk a karaktergenerálás, ahol máris megismerkedhetünk a parancs-alapú irányítással. A különböző opciók közül a számunkra megfelelőt annak kódjának begépelésével választhatjuk ki. Különböző kasztok és törzsek állnak rendelkezésre, mindhez különböző attribútumok párosulnak. Ennek karakterünk harcmodorában lesz jelentősége a későbbiekben.
Itt azt is el kell döntenünk, hogyan szeretnénk játszani.
Több opció is kínálkozik, mivel roguelike játékról van szó, a Classic mód természetesen azzal jár, hogy karakterünk halála végleges. Ha meghal, oda a mentésünk, a cuccaink, minden. Ennél eggyel enyhébb a Softcore mód, itt mindössze az előző szint óta megszerzett tapasztalatpontjaink és minden összegyűjtött aranyunk fog odaveszni, cserébe kevesebb tárgyat találunk. Igazi profiknak még ott a Lunatic mód, ahol ugyan 10%-kal magasabb az esély, hogy valamilyen tárgyat kapunk, jóval keményebb ellenségekkel kell megbirkóznunk, és karakterünk halála - pff, nyilván - ebben a módban is végleges.
Ha mindennel megvagyunk, és létrehozzuk a karakterünket, valamint a bevezetőt is végignéztük, egy kis szuperrandom háttérsztorit kapunk a karakterünkről, ennek köszönhetően máris a helyébe képzelhetjük magunkat. Engem például egy borz nevelt fel, és a leginkább azt bántam meg az életben, hogy egyszer beleugrottam egy húsevő ebihalakkal teli tócsába.
Ezután ki is kerülünk a különös, borongós világba. Rendszerint a képernyő fenti részén látható a környezetünk, de ha eventbe futunk bele, vagy tárgyakat találunk, azt is itt fogjuk látni. A lenti rész pedig a menü, itt láthatjuk az épp bejárható területeket, illetve a parancsokat ahhoz, hogy elérjük a karakterünk képernyőjét, a kovácsot, a házunkat, vagy akár a kocsmát. Érdemes néha a tájat is fürkészni, mert itt is lehetnek pontok, amikkel interaktálhatunk.
Rögtön feladatunk is van: meg kell keresnünk a 16-os kaput, amihez egy picit járkálnunk kell a környéken. Mászkálás közben véletlenszerűen tárgyakat találhatunk, eventekbe vagy random harcokba ütközhetünk.
Ha tárgyat találunk, elképzelhető, hogy egy fegyver vagy egyéb felszerelési tárgy az - ilyenkor kapásból mérlegelnünk kell, mert két lehetőségünk van: mivel karakterünknek nincs raktározási képessége, vagy felvesszük és használjuk az adott tárgyat, vagy szétszedjük, ekkor alapanyagokat kapunk, amik később még jól fognak jönni. Ez a megoldás rendkívül jól lehetővé teszi, hogy ne kelljen leragadnunk a cuccaink pakolászásával-selejtezésével, hanem inkább haladhassunk előre a történetben.
Ha eventbe futunk bele, akkor egy véletlenszerű szituációban találjuk magunkat, ahol néhány lehetőségből kiválaszthatunk egy szimpatikusat, és akár tárgyakat vagy aranyat is kaphatunk.
A legizgalmasabb, hogyha egy ellenséggel találjuk szemben magunkat. Ekkor megjelenik a harc képernyő, ahol felül az ellenség adatait látjuk, alább pedig a sajátunkat.
A harc körökre osztott, nincs benne semmi extra turpisság. A karakterünknek a választott specifikációktól függően kétféle mozdulat-készlete van, illetve egy speciális támadása. A mozdulatok kombózásával válik egyre erősebbé a speciális támadás, de azért résen kell lenni, mert folyamatosan reagálnunk kell az ellenség lépéseire, nem nyomkodhatjuk ugyanazt a támadást amíg le nem győzzük.
Igazából nehéz eldönteni, hogy a Softcore vagy a Classic módot ajánlanám-e, egyszerűen azért, mert ebben a játékban rengeteg minden van, sokkal mélyebb mint amilyennek elsőre tűnik: magával ragadó sztori és narráció, iszonyat dinamikus és modern harcrendszer, fegyvereket készíthetünk, bányászhatunk, egy kocsmát üzemelhetünk, szektákhoz tartozhatunk, rengeteg terület vár felfedezésre valamint idétlen humorból és burgonyából sincs hiány - egy teljes végigjátszás akár 10-12 órába is telhet, és egész végig egyetlen unalmas percünk sem lesz. Egyszerűen felesleges az azonnali és végleges halál, főleg, hogy egy ilyen alkalommal semmit nem kapunk. És túl könnyen előfordulhat, hogy rosszul választjuk meg a támadásunkat, vagy egyszerűen rossz parancsot írunk be és ilyenkor azonnal odaveszik minden.
Softcore módban viszont ritkábban kapunk tárgyakat, és ha a karalterünk meghal, azonnal vissza is kerülünk közvetlenül az elé a harc elé, ahol elvéreztünk. Oké, minden aranyunk oda, de a perma-halálhoz képest ez túlságosan is nagy könnyítésnek tűnik, számomra hiányzik egy köztes nehézségi szint, ahol mondjuk a terület elejétől kellene elölről kezdeni, mert így nem igazán van tétje a halálnak.
Sokkal jobb lehetne, ha nem lenne roguelike, mert így arra ösztönzi a játékost, hogy feleslegesen egy rakás randomharcban fejlessze a karakterét, mindig arra készülve, hogy esetleg egy indokolatlanul erős ellenség jön szembe, és ez egy elég idegesítő és szórakozásgyilkos mellékhatása a permanens halálnak. És nem is különösebben hatékony, simán jöhet egy pofátlan robot ami pikkpakk lealáz, akármennyit fejlődtél.
Ezzel együtt a SanctuaryRPG rengeteg szórakozást nyújt, bámulatosan ötletes a grafika, a zene elképesztően jól megadja az alaphangulatot. Mazochistáknak klasszikus módban mindenképp ajánlanám, de azoknak is, akik csak egy jó szerepjátékot szeretnének, és nem tartják zavarónak hogy a könnyebb mód egy kicsit túlságosan is könnyű.
