Véget ért Guillermo del Toro vámpíros-zombis sorozatának második évada, én pedig örülök, hogy most egy darabig nem kell az agyamnak feldolgozni azt, amit a készítők elém tesznek.

Minél több időt töltök el azzal, hogy felidézzem az évad eseményeit, és hogy összeszedjem a gondolataimat a sorozatról, annál idegesebb leszek. Az első évadot határozottan szerettem, de azt egészen elkeserítőnek találom, hogy a második tizenhárom rész végére a történet szinte semmit nem mozdult előre, a főgonosz céljairól pedig gyakorlatilag semmit sem tudunk meg. 

Megpróbálom röviden összefoglalni az évadot: Setrakian és az Ősök meg akarnak szerezni egy legendás könyvet, amit az utolsó epizódban (egy aukción, ahol a versenytárs a Mester!) sikerül is nekik, Eph és Nora kifejlesztenek egy vámpírölő vírust, amit ugyan az előbbi elvisz Washingtonba, de az első kudarc után visszajön, majd többet elő sem veszik a dolgot. Kellynek, miután vámpírrá vált, a Mester visszaadta a tudatát, hogy segítsen elvezetni őt Eph-hez és Setrakianhez, meg is találják a búvóhelyüket, de véletlenül se mennek oda megölni mindenkit (pedig megtehetnék, mert a csapat annak ellenére nem hagyja el a helyet, hogy tudnak a veszélyről), viszont az évadzáróban legalább Zach és Kelly újra találkoznak és miután a nő megöli Norát, Zach szívest-örömest tart a nyilvánvalóan szörnyeteggé vált anyjával. Dutch és Fett kavarni kezdenek, de az előbbinek előkerül a barátnője (aki igazi seggfejként viselkedik), ezért sokat drámáznak, ja és Dutchot majdnem megerőszakolja Eichorst, de ez nem lényeges, a karakterek és az írók sem foglalkoznak vele. Palmer szerez egy új titkárnőt, Cocót, akivel viszonya lesz (mert minden fiatal, intelligens nő öreg és gazdag férfiakra bukik), aztán szakítanak (mert a nőnek nem tetszik, hogy Palmer titkolózik), majd újra összejönnek. Aztán egy elhibázott akcióban Eph véletlenül lelövi a nőt (Palmernek szánta a golyót, de sajnos csak egy második világháborús puskát tudott venni a feketepiacon, amivel elvéti a lövést), akit először a Mester meggyógyít, majd mivel Palmer feldühíti, megöli (ez utóbbi két esemény között szerencsére van időnk megtudni, hogy Cocót egyáltalán nem zavarja, hogy a pasija/főnöke vámpíroknak dolgozik, csak az, hogy titkolózik). Gus vámpír haverjait az évad első felében megöli Palmer, de semmi gond, mert utána több részen keresztül láthatjuk, ahogy megismerkedik egy indiai vendéglős lányával és a kajáldában dolgozó volt színész-pankrátorral. Természetesen felbukkan egy új vámpír (Mr. Quinlan), aki a Mestert szeretné megölni és természetesen ő is a  fiatal bűnözőt tartja a legalkalmasabbnak arra, hogy segítsen. Az évadzáró végén pedig még látjuk, ahogy Fett, Setrakian, Gus és Mr. Quinlan együtt hajóznak el a legendás könyvvel a birtokukban. (Az egyetlen történetszál, amit itt kihagytam az a politikai vonal, ami egyébként meglepően érdekes volt, viszont a sorozat fő narratívájához nem járult hozzá).

Úgy gondolod, hogy ez nem is hangzik annyira unalmasan? Hát képzeld el, hogy tizenhárom részen keresztül (összesen nyolc és fél órán át) ennyi érdemleges esemény történik összesen és a maradék időt az írók olyan történetszálakkal töltik ki, amik vagy totál érdektelenek, vagy semmivel sem viszik előre a cselekményt, vagy/és hemzsegnek a logikátlan írói döntésektől. Érdekel, hogy Gus hogyan csajozik be? Csak tessék, összességében majdnem egy teljes epizód szól erről! Mindig is látni akartad, hogy milyen az amikor egy alkoholista hosszabb idő után inni kezd, de ennek - csodával határos módon - semmilyen hatása sem lesz a cselekedeteire? Itt a lehetőség! Szeretnél rácsodálkozni arra, hogy az egyik karakter miért tud rövid időn belül high-tech katonai lehallgatókészüléket szerezni, miközben a társa egy kiszuperált hatvan éves puskával állít be ugyanarra a küldetésre? A Straint neked találták ki! Esetleg arra vagy kíváncsi, hogy hogyan reagál valaki arra, hogy majdnem megerőszakolja egy vámpír? Hát akkor megszívtad, mert a sorozat készítőit ez egyáltalán nem érdekli, a nemi erőszak ugyanis csak azt hivatott bemutatni, hogy az elkövetője egy igazi szemétláda (mert abból, hogy az illető egy volt SS tiszt és vámpír, még nem jöttünk rá erre)!

A Strain legnagyobb hibája azonban nem is a történet lapossága és logikátlansága - vannak ennél sokkal eseménytelenebb sorozatok is -, hanem az, ahogy a karaktereket kezeli. Az megbocsájtható, hogy egyes történések kevésbé logikusak (lásd a már többször említett antik puska használatát), de arra sincs mentség, hogy a karakterek - álljanak bármely oldalon - sorozatosan rossz döntéseket hoznak, sem pedig arra, hogy a főbb szereplők között nagyítóval kell keresni azokat, akiknek a néző őszintén tud szurkolni és akiknek a sorsa valóban érdekel (Dutch elrablása például kifejezetten érdekelt és emiatt különösen fáj, hogy egy amúgy meglepően jól írt karakternek ennyire rossz történetszálat adtak). Míg az első évadban minden főbb szereplőt meg lehetett kedvelni, addig a másodikban többeket redukáltak egyszerű töltelékké, akiknek jó esetben annyi szerep jutott, hogy a történetet egy-egy ponton tovább lökjék.

Hogy mindezek ellenére miért nézem a Straint? Mert amikor szórakoztató, akkor nagyon az és mert a történet szinte minden pontján megvolt a lehetőség arra, hogy az írók nem rontják el. Éppen ezért fogok maradni a harmadik évadra is, amihez nagy reményeket fűzök, hiszen az írók számos olyan történetszálat lezártak (Palmer és Coco szerelme, a könyv felkutatása), illetve karaktert kiírtak (Dutch barátnője, Nora, az indiai család), amik/akik hátráltatták a történet kibontakozását.