Az első trailerek megjelenése óta tudtuk, hogy ezt a filmet látni kell, amint lehet. Jómagam és párom is őrületes állatbolondok vagyunk, így nem is volt kérdés: a Kis Kedvencek Titkos Élete nekünk szól. Tartottam tőle? Igen. Megtette, amit elvártunk? Abszolút. És azon túl? Na igen…
Az alaptörténetünk szerint Max, a lelkes bár nem annyira eszes házőrző boldogan éli mindennapjait gazdijával, Kate-tel, azonban minden nap hatalmas kihívást jelent számára, hogy imádott embere kénytelen őt magára hagyni csinos New York-i lakásukban. Ilyenkor persze beindul az élet a környék háziállatai között, hogy együtt vészeljék át a napot, míg újra együtt lehetnek gazdáikkal. Azonban minden felborul, mikor Kate egy nap egy behemót szőrmók kutya, Duke társaságában állít haza, mondván, ettől a pillanattól Max kénytelen lesz megosztani az otthonát a mérsékelten jól nevelt fajtársával. Az alfa-hím pozíciójáért induló harc elkerülhetetlen, mely végül oda vezet, hogy Max és Duke együtt vesznek el a végtelennek tűnő New York rengetegében, miközben Hógolyó a vérnyúl és kitaszított állatsereglete a bőrükre pályázik és a két eb csak Max barátaira számíthat, ha élve meg szeretnék úszni a kalandot.
Láthatjuk, hogy a történet egy kisebb pocsolya mélységével rendelkezik, ezért előre kell figyelmeztetnem mindenkit, aki egy laza, elsősorban gyerekeknek szánt matiné mesénél többre számított, hogy rossz lóra tett. Ebben az évben láthattunk igazán minőségi állatos animációt a Zootopia személyében, szóval ahhoz képest a Kis kedvencek titkos élete nem tör filmművészeti babérokra. Most, hogy ezt elpakoltuk az útból, engedjük kicsit szabadjára a reményeim szerint mindenki lelkében megbúvó gyermeket és tekintsünk a filmre úgy, ahogy megérdemli.
A karakterek kiválóan lettek kitalálva és főleg kivitelezve. Minden állat egyedi személyiség, legyen szó kutyáról, sólyomról, malacról… na meg az a nyúl. Erre csak rásegít a tökéletesen kiválasztott szinkronszínészgárda is, akik tőlük megszokott módon pont jól eltalálták a figurák személyiségét, egy pillanatra sem zökkentve ki a nézőt az élményből. Állatbarátoknak kötelező, hiszen a karakterek bár gyakran csinálnak emberinek nevezhető dolgokat, végig megőrzik állatias mivoltukat és igen gyakran ez a poénok legfőbb forrása. És ezzel el is érkeztünk a film legerősebb részéhez, a poénokhoz. Helyzetkomikumoktól kezdve, jól elhelyezett beszólásokig van itt minden. Nem mondom, hogy a film végére az ember kisírja a szemét a nevetéstől, de garantáltan jobb kedvvel távozik a vetítő teremből, mint ahogy betért oda. A vicces jelenetek nincsenek túlerőltetve és egészségesen szét vannak osztva a film teljes hosszában, így csömört sem kapunk az egésztől, igazán kellemes élmény.
Így a vége felé még fontosnak tartom megjegyezni, hogy bár egy ilyen filmnél nem erőltetném a 3D-t, itt a technikus csoport nagyon okosan és jól élt ezzel az eszközzel. Egy jelenetnél nagyon erősen, de többnél is amúgy kicsit hátrébb döntöttem a fejem, mert a képből kitörni készülő dolgok szinte tapinthatóvá váltak előttem. Na, annál az egynél meg annyira, hogy kicsit aggódtam a teremben velünk ülő kisgyerekek lelki nyugalmáért, ha bevállaljátok, rá fogtok ismerni miről beszélek.
Mindent egybevetve a Kis kedvencek titkos élete egy igazán könnyed, humoros alkotás lett, mely nem kíván több lenni, mint amit a trailerek ígértek. Egy kellemes, vasárnap délutáni szórakozás, ha már kissé megcsömörlöttünk a sok erőszaktól, annak viszont igazán tökéletes.
