Szerintem nálam jobban kevés ember várta Guillermo Del Toro újabb rendezését, a héten otthon előkerült a Cabinet of Curiosities című könyve, és több filmje is egy kis nosztalgiára. De vajon beváltotta a hozzá fűzött reményeimet? Aránylag spoilermentes kritika a Bíborhegy című filmről.
Keményvonalas Del Toro fanként, elég nagy elvárásokkal ültem be a terembe, hiszen kár titkolnom, hogy szerintem a Faun labirintusa óta igazán nagy dobása nem volt a rendezőnek, akkor is, ha a Hellboy 2, és a Pacific Rim is abszolút élvezhető alkotások voltak. Ugyanakkor a Fantastic Festen ez a film volt az első titkos vetítés, és éljenezték a filmet, így én is valami revelációt szerettem volna. Na, de milyen is volt maga a film?
Vegyes érzelmekkel távoztam a moziból, mert valami igazán nagyszabású alkotásra számítottam, fordulatos bizarr történettel, ijesztgetéssel, és/vagy vérfürdővel. Nem fogom lelőni a poént, de nem, nem a sok vér miatt Bíborhegy a hely neve. (Ez amúgy nagyon vicces, de nem a jó értelemben.) Adott az amerikai főszereplő, Edith, aki egy iparmágnás gazdag lánya és akit elcsábít a sápadt de jóképű angol nemes, Sir Sharpe, majd némi vér árán feleségül veszi és elviszi a birtokára. Természetesen a néző is tudja, hogy egy hozományvadásszal állunk szemben, és hogy a férfi testvére Lucille is több, mint amit elmondanak nekünk. És innen kéne indulnia az ijesztgetésnek, de ez egyszerűen nem történik meg. Nagyjából három jumpscare-t, és két hentelősebb jelenetet kapunk az egész film alatt.
A film nem ijesztő, főleg mert a szellemeknek egyszerűen nincs sem értelmük, sem jelentőségük, és semmilyen magyarázatot nem kapunk, annak ellenére, hogy a főszereplő meg is kérdezi, hogy mégis mit akarnak. Vártam, hogy akkor biztos átalakul valami bizarr thrillerré, de a film nem lesz sem bizarr, sem thriller, ugyanúgy, ahogy a két „gonosz” főszereplő furcsa kapcsolatára sem lesz túl sok hangsúly fektetve. Egyszerűen hiányzott valami, amit nem tudunk, amit a rendező nem rak az arcunk elé az elejétől fogva, és jogosan vártam volna egy hatalmas csavart, de ez sajnos nem történt meg. A kiszámíthatósága ellenére nem is a történettel volt a baj. Minél jobban törtem fejem, annál inkább úgy éreztem a történet elmesélésének módjával van problémám, mert a színészeket és a látványt imádtam.
Tom Hiddleston és a két nő is remekül működik együtt a vásznon, igazán volt kémia közöttük, és még én is elhittem volna a férfinak, hogy nem hozományvadász, hanem őrülten szerelmes, és csak egy meg nem értett tőke nélküli feltaláló, adjam oda a pénzem és boldogan élünk, míg meg nem halunk. Lucille végtombolása is borzasztóan hiteles, szegény főszereplőt el is homályosítja picit ezzel, de a két teljesen más karakterű nő csak fokozza az egyik ártatlanságát a másik gonoszságával szemben.
De igazából a látvány volt mindig is del Toro mester igazi erénye, és ez igaz erre a filmre is. Grandiózus, a végletekig kidolgozott díszletek, kellékek és részletek, tökéletes hangok és fények, a jelmezekről nem is beszélve. Gyönyörű kontrasztot alkotnak például Edith színes, élénk ruhái a környezet lepusztultságával. Néha annyira elméláztam egy-egy jelenet pillanatait pásztázva, hogy lemaradtam egy-két párbeszéddel. Mert mi az a könyv? Mi az a gyerekjáték? Vajon azt hogy csinálták, miből lehet? Megállítanám a filmet, és legszívesebben belemásznék a díszletekbe, és napokig nézegetném a tárgyakat. És itt már kapargatom a felszínét a film fő problémájának. Ugyanis az utolsó cérnáig kidolgozott, megtervezett, lélegzetet elállítóan gyönyörű fényképek jelennek meg a szemem előtt, nem egy film. A mesterien megfestett képek között pedig kevésbé érdekes és értékes képeket találunk.
Volt egy jó koncepció, hibátlan, előre megtervezett állójelenetekkel, berakták a színészeket, de elfelejtettek mindennek igazán értelmet adni. Olyan, mint egy képregény, ahol minden mozzanatot meg szeretnének rajzolni. Ez egyrészt lehetetlen vállalkozás, másrészt teljesen felesleges is. (Viszont, ha kiadnák képregényben, biztos megvenném, mert úgy tuti működne.) Ennek ellenére a látványvilág olyannyira magába húzott, hogy tőlem szokatlan módon eszembe sem jutott az előadás alatt sem inni, sem enni, és két tábla kedélyjavító csoki kellett hozzá, hogy leüljek cikket írni. Mert ami jó benne, az igazán hatásosra sikeredett, és lehet, hogy a mai időjárás miatt is, de a gótikus sötétség érzését hozza magával a film, ami rátelepedik az agyadra. Összességében azt javaslom, mindenképpen nézzétek meg a logikai bakik, és a kiszámítható és elhanyagolható történet ellenére is, mert gyönyörű a film, és öröm nézni a színészeket. Del Toro fanoknak, és a filléres horrorsztori rajongóknak kötelező! Ha pedig valaki megfejti nekem, hogy a gonosz anyuka szellem honnan tudja, hogy óvakodjon a még gyermek Edith a Bíborhegytől, az kap egy puszit.
