Éljen a dicső Arstotzka! Gratulálunk, a nevedet kihúzták az októberi lottón. Azonnali hatállyal az Arstotzkához frissen visszacsatolt Kelet-Grestinbe utazol családoddal együtt, ahol fontos, határőri pozíciót fogsz betölteni.
A Papers, Please több tekintetben is egészen rendhagyó. Ebben a játékban ugyanis a disztópikus Arstotzka határán átkelni kívánó mindenféle népség papírjait kell ellenőriznünk, amiben a kommunista rezsim atmoszféráját kísértetiesen idéző, erősen bürokratikus rendszer is hátráltat. Ugyanis szinte minden nap új szabályoknak és elvárásoknak kell eleget tennünk, valamint a saját lelkiismeretünkkel is szembe kell néznünk. Mindezt amellett, hogy a mi kis fizetésünkön áll családunk jóléte.
Mindehhez a játék minimalista pixelart-grafikája társul, tökéletesen kiegészítve a sztorit. Annak ellenére, hogy minimalista, rendkívül változatos: Republia rengeteg tagállamának számtalan különböző külsejű fiának és lányának kell nap mint nap elbírálnunk a bevándorlási kérelmét, ellenőriznünk papírjaik valódiságát, és, ha minden stimmel, megadni nekik az engedélyt a beutazásra. Vagy ha nem, megtagadni azt.
A zene és a hangeffektek is a minimalizmus jegyében készültek, de minden teljesen a helyén van ahhoz, hogy még jobban beleélhessük magunkat Arstotzka borongós, hideg, könyörtelen világába.
A játék progresszíven válik egyre nehezebbé, az első nap még csak néhány szabályt kell betartanunk. Aki érvényes útlevéllel érkezik, azt át kell engednünk. Persze itt is figyelnünk kell, hogy tényleg minden paramétere megfelelő legyen, a lejárati dátumtól a kibocsátó városig, de ahogy telnek a napok, egyre bonyolódik a helyzet. Később például bizonyos országok lakóit kapásból átvilágításra kell küldenünk, bizonyos embereknek szükségük van munkavízumra, kiegészítő azonosításra, és így tovább. Persze a korábbi dolgokra is mind-mind ügyelnünk kell.
Erre jön a tény, hogy teljesítménybérért dolgozunk, és a családunk szükségleteit (étel, fűtés, gyógyszerek) ki kell gazdálkodnunk a keresetünkből. De nem is kapkodhatunk túlzottan, mivel ha túl sokat rontunk, előfordulhat, hogy terroristákat engedünk át, illetve, hogy emiatt a bérünkből is levonnak. Túl sok levonás esetén pedig elveszítjük az állásunkat.
Persze nem kell kétségbe esni, lesznek bőven, akik megpróbálnak megvesztegetni, és ebből jó kis mellékjövedelemre tehetünk szert. Már, ha lelkiismeretünk engedi. Egyébként, ha elveszítjük az állásunkat, vagy adósságba kerülünk, nem kell mindent elölről kezdeni: a játék automatikusan ment minden nap reggelén, így kiválaszthatjuk, hogy honnan szeretnénk újrakezdeni, és lehetőségünk van más döntéseket hozni.
A sztori is kellőképpen részletgazdag és érdekes, valamint cselekedeteink is befolyásolják - ha átengedünk egy-egy terroristát, esetleg csempészt, szigorítják a szabályokat, ha megtagadjuk a belépést egy újságírótól, akkor Arstotzka rossz hírét keltheti a másnap reggeli újságban - összesen egyébként húsz különböző lehetséges befejezése van a sztorinak. Ezektől az apróságoktól válik egyedivé a Papers, Please. És attól, hogy a dialógusok is tökéletesen vannak megírva, valamint a rengeteg randomgenerált szereplő is hozzájárul ahhoz, hogy még jobban átéljük egy alulfizetett bevándorlási hivatalnok mindennapi szenvedéseit.
A Papers, Please fejlesztője Lucas Pope, aki a Naughty Dog fejlesztőcsapatában dolgozott, de az Uncharted-en való közreműködése után kilépett a csapatból, hogy független fejlesztőként dolgozzon tovább. A Papers, Please megalkotása 9 hónapját vette igénybe, és elmondása szerint részben a saját tapasztalatai ihlették, mivel amerikaiként Japánban él, így volt alkalma megtapasztalni néhány feszültebb szituációt.
Kinek ajánlanám: igazából senkinek, monoton, stresszes meló, ami ráadásul keveset fizet, azonban a Papers, Please-nek mégis van egy varázsa, ami miatt képtelenség abbahagyni - így aki egy gyors tempójú puzzle játékra vágyik, annak megérhet egy próbát.
Papers, Please a Steam-en és GOG.com-on
