Töretlenül megy előre a neoretro; itt egy újabb jutalomfalat a VHS korszak kedvelőinek, egyszerű és nagyszerű stílusgyakorlat rajongóktól rajongóknak. Az eheti Randomfilmekben megnéztük a Turbogyereket, rendben volt.
Turbo Kid (2015)
trg:
BMX-es szuperhősök, Mad Max-es rosszfiúk, tiniszerelem, egy magányos cowboy, robotok és persze nukleáris apokalipszis. Minden lehetőség megvolt arra, hogy ez a film rosszul süljön el, de szerencsére rohadtul nem ez történt. Csodát persze nem kell tőle várni, nem a posztapokaliptikus filmek megváltójáról van szó, hanem egy vérben gazdag (és ezt vegyük szó szerint, a filmben ugyanis néha csak úgy repkednek a végtagok és gejzírként tör elő a vér) coming-of-age storyról. A két főszereplő abszolút szerethető, a történet - minden sutasága ellenére - jól működik, az old-school effektek pedig simán mosolyt csalnak bárki arcára.
Kinek ajánlom: Bárkinek, aki imádja literszámra fröcskölő vért és a cuki szerelmes történeteket.
Kinek nem ajánlom: Aki rosszul van a 8-bites hangzású zenéktől vagy a biciklikerékre tekeredő belektől.
Noob Saibot:
Adott ez a kanadai-új-zélandi valami, ami a mára nem túl sok eredetiségét is elvesztett nyolcvanas évek nosztalgiát igyekszik meglovagolni már ami a külsőségeit illeti. Teljes agymenés, ahol a posztapokaliptikus jövőben (ööö…1997) az emberiség maradékát képviselő Mad Max-statiszták gépjárművek helyett a kerékpárt részesítik előnyben. Ja, és fogytán van a víz, meg van tiltott zóna, ilyesmi. A címszereplő (akinek amúgy sem a címbeli, sem más neve nem hangzik el a film során) amolyan magának való, (patkányra) vadászó-(pucérnős tollat) gyűjtögető életmódot folytató, az unalmas órákat képregényekkel elütő tizenéves, akinek megadatik hogy a cselekmény előrehaladtával bizonyos mértékig átvegye a kedvenc hőse és példaképe képességeit. A történetben meglehetősen random felbukkanó női karakter, Apple a film eleji kliséhalmazból kihámozva magát érdekesen viszi előre a sztorit, bár a színészi teljesítmény talán pont kettejük esetében a legkiszámíthatóbb és elég idegesítő is néha, de ennek ellenére azt mondom hogy olyan kérdéseket villant fel egy-egy pillanatra a kapcsolatuk, amiket komolyabb sci-fik szoktak tárgyalni. De a Turbo Kid nem teszi, mert alapvetően nem veszi magát komolyan, látszik hogy szívvel-lélekkel csinálták, de mégiscsak paródiát nézünk.
Kinek ajánlom: Aki szereti a szintizenét és a komikusan feltörő vérgejzíreket.
Kinek nem ajánlom: Aki szerint robbanómotor nélkül nem létezik (posztapokaliptikus vagy bármilyen) film.
z33d:
Pár éve a popot elöntötte a pixel-art, az irónia-nosztalgia, miamizás meg az analóg szintik; ezt az emberek nagy része újra felfedezi és lájkolja, az elitista része meg fintorogva konstalálja hogy oké, megint ellopták a kis csöves buliját. Ebbe a korszellembe simul bele tökéletesen a Turbo Kid, ami elé szívesen leültem mint ahogy a Kung Fury esetében is, de alapból nem vártam sokat. A szar-esztétikája nálam túl régi dolog, ettől függetlenül próbálom meglepni magam és néha be is jön. Mondjuk a Turbo Kid esetében félig. Azért még mindig kicsit megborzongok, mikor a poszt-apokaliptikus jövő dátumát a 90-es éve végére datálják egy szöveges prológusban. A Turbo Kid így kezdődik, erre nekem már ugrálnak is be a filmcímek amik pont így indítanak, aztán a következő percben feltűnik egy olyan canga, amit mindig is akartam miután láttam a BMX banditákat. És ez csak első három perc volt. A Turbo Kid és társai csak valami mozgóképes asszociációs játékok, majdnem tök felesleges filmként tekinteni rájuk. Képregényekért 80-as/90-es évekbeli kacatokat gyűjtő tinédzser főhős, robot lány, walkman, robotkezű cowboy, benzin nélküli (!!) Mad Max-ezés, na és persze az elmaradhatatlan – a Kung Fury-ben is eléggé túltolt - Power Glove erőkesztyű. Ezekkel találkozhatsz ha megnézed ezt a filmet, szóval menő dolgokkal. A bénázós, indie filmes szerelmi szál mellett korrekt vérzápor is helyett kapott; az utóbbi az ami szerintem valóban szórakoztatóvá varázsolja ezt a sóderbányában leforgatott filmet. A halálnemek elég viccesek, és tuti gore-ba hajlóan véresek. Esik a véreső - a Slayer szerencsére lemaradt a hivatalos OST-ról -, mindenféle irányban kettévágott testrészek, földre hulló belek és nagy kivégzések a fináléban. Nem lesz alapmű, de összességében ez egy elég szórakoztató film, a wtf-faktor akkora, mintha egy élőszereplős felnőtt animét néznék. A Kung Fury-hez képest több az "lélek", kreativitás és játékidő, és ha így halad a „zsáner” fejlődése, miért is ne? Talán akad még néhány lehúzható bőr.
Kinek ajánlom: Mindenkinek, aki még mindig szívesen felül a retro-hullámvasútra, plusz minden newbie-nak.
Kinek nem ajánlom: Kiégett videótékásoknak, akik már nagyon unják az egész "lézerszemű unikornis" dolgot.
