Az egyik legjobb Batman történetben egy Halloweennel kezdődő, egy évig tartó gyilkosság- és nyomozássorozat bolygatja meg az amúgy is veszélyes gothami hétköznapokat. Igazi szuperhősös noir, amit Halloween ürügyén is remek volt (újra)olvasni.

A ‘The Long Halloween’ egy mini-series avagy limited series formátumban megjelent képregény így az ongoing sorozatokkal ellentétben 1996/97-ben mindössze 13 száma volt. Előtte az alkotók, Jeph Loeb és Tim Sale évente csináltak egy-két halloween specialt (utána folytatták a Batman: Dark victory és a Catwoman: When in Rome-mal, azok is limited-ek voltak.)

Jeph Loeb sztorija van annyira király, hogy azonnal kult státuszt vívott ki magának. Olyan szinten, hogy Christopher Nolan és David S. Goyer egy interjúban lelkesen részletezik, hogy milyen elemeket és hogyan próbáltak átemelni a TLH-ból 2005-ben a Batman Begins-be. Szóval kreatív inspirációt adott nekik a TLH az egyik legsikeresebb DC/Warner filmhez. Erről részletesebben kicsit később.

Ezen kívül a képregény lazán kapcsolódik Frank Miller 1987-es Year One-jához, ami szintén alapvető a Batman-képregények sorában, megjelenésekor új, máig kitartó lendületet adott a sorozatnak a Bruce Wayne/Batman és James Gordon gothami pályafutásának első évét bemutató képregény. (Azért mondom, hogy lazán kapcsolódik, mert a TLH élvezhető az előzmény ismerete nélkül is. Csak elszórt “jártál már itt azelőtt”-szintű utalások vannak benne.)

Az eddigi filmes feldolgozásoknak van előnye is, hátránya is, de mindenképpen sajnálatos, hogy hajlamosak figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy Batman nem csak akcióhősként érdekes, hanem a világ legjobb detektívje is. Mert bizony az. Persze nyomozgat a vásznon is, de ez édeskevés. Egy ilyen nyomozói képességekkel megáldott, cinikus, magányos (nem, nincs Robin ebben a sztoriban) és a szabályokat rendszeresen áthágó hőshöz, na meg egy sötét és korrupt gothami környezethez iszonyú jól passzol egy noir-os hangvételű sztori. És pontosan ez az, amit a TLH ad: a film noir és a szuperhős-sztori remek ötvözete. Olyan világ ez, ahol a sötét tónusokkal megfestett, szinte kizárólag éjszaka vagy rosszul megvilágított belsőkben megjelenő figurák mind valami iszonyú súlyos terhet cipelnek lelkükön, tettre készek, brutális atmoszférát árasztanak. A törvény bármelyik oldalán is állnak.

A Year One letette az alapokat, megmutatta kicsoda Batman, és kik az ellenségei. A The Long Halloween kontextusba helyezi: itt ez a csávó, aki denevérnek öltözve harcol a bűnözők ellen, egy elmebetegek és maffiózók által uralt városban, kevés szövetségessel. Mi lesz, ha konfliktusra kerül a sor?

Megismerünk egy romlott és korrupt várost, tele metaforikus és valódi szörnyetegekkel. Kialakul egy furcsa triumvirátus a maffia legyőzésére. Halloween éjszakáján egy ismeretlen rejtélyes körülmények között megöli a főnök, Carmine ‘The Roman’ Falcone unokaöccsét. Innentől kezdve minden hónapban egy ünnepen/nevezetes napon megöl valakit az ismeretlen gyilkos, akire ráragad a ‘Holiday Killer’ név. Mindenki gyanús, mindenki másra gyanakszik, és Batman legyen a talpán, aki kibogozza a szálakat. Végül persze megoldódik az ügy. Hogy mennyire megnyugtató módon, arra rávilágíthat az ezt követő mini címe: The Dark Victory.

Az első fejezet címe: Crime. Egy esküvő alkalmából (á la Keresztapa) betekintést nyerünk a Falcone család által uralt gothami alvilágba, ami olyan szervesen összefonódott a város társadalmi elitjével, hogy (az egyébként átlagnál nem csak sokkal gazdagabb, de ráadásul sokkal tisztességesebb) Bruce Wayne üzletét is veszélyeztetik. Pedig ő csak jól szeretné magát érezni Selina Kyle-lal. Ezt egyébként megkönnyíti, hogy nem tudnak egymás alteregójáról. Szerintem ez az egyik legviccesebb szerelmi szál az irodalomban evör. Eközben a garázsban összevernek egy túlbuzgó kerületi ügyészt, Harvey Dent-et, aki megszállottan kutat bármilyen bizonyíték után, aminek a segítségével Falconét és cimboráit lesittelheti. A kollégáiban megbízni képtelen, a korrupció elleni küzdelemtől lassan megcsömörlő James Gordon pedig egyre csüggedtebben kapcsolgatja a rendőrkapitányság tetején található nagy reflektort…
Egy rövid kergetőzés a Macskanővel, és Batman megjelenik. James Gordon és Harvey Dent már várja.
És innentől indul be valami egészen rendkívüli. James Gordon ugyebár igen megcsömörlött már a harcban. Akármikor megpróbál letartóztatni egy-egy fontosabb gengsztert, a kollégái berezelnek (vagy meghalnak), a tanúk berezelnek (vagy meghalnak), az ügyész berezel (vagy meghal), esetleg a bíró berezel (vagy meghal). Otthon meg várná a felesége meg a kisfia. Erős a kísértés hát, hogy hagyja az egészet a francba, vagy valami elkeseredettet tegyen.
Nem sokat javít a helyzeten Batman jelenléte sem, hiszen ő maximum elkapja a keresett bűnözőket, akik átcsusszannak az igazságszolgáltatás rendszerének lyukain, de ha nem emelnek ellenük vádat, nem csukják le őket, nem fogja mindezt egyedül megtenni. Nála már rohadtul erős a késztetés, hogy radikálisabban lépjen fel a söpredékkel szemben, de a szülei sírjánál tett fogadalmának része az is, hogy nem válik gyilkossá a város megtisztítása közben. Plusz felismeri, hogy muszáj együttműködnie Gordonnal a siker érdekében.
És a triumvirátus harmadik tagjaként ott van Harvey Dent. A fiatal, nemrég kinevezett kerületi ügyész. Lobbanékony, kompromisszummentes és saját bevallása szerint bármit megtesz annak érdekében, hogy leszámoljon Carmine Falconéval és szervezetével. Őt kollégái és állítólagos szövetségesei tehetetlensége dühíti. És ha szabad egy párhuzammal élnem: a Star Wars óta tudjuk, hogy a düh a Sötét Oldal útjára visz. Őt is várja otthon a felesége, aki gyereket is szeretne minél hamarabb. Azonban Gilda gyengédsége is csak dühíti, taszítja. Nem tudja, hogy bízzon-e Gordonban (vajon őt mikor fizeti le Falcone?) és Batmanben (denevérnek öltözve szaladgál, ennek meg mi baja?).
És ez a három ember megesküszik ott a rendőrkapitányság tetején, hogy legyőzik Falconét, de nem lépik át a törvényesség határát. (Illetve Gordon azt mondja Batmannek: "I let you bend the rules but you cannot break them." - bármit is jelentsen ez.)

És igen. Ez a triumvirátus, amiről az elején is szóltam. Amit átvett és tudatosan beépített Nolan és Goyer a Begins-be és a TDK-ba. (Az ügyészséget az első filmben Rachel Dawes figurája képviselte, egyébként ez a háromszög jól átjött szerintem.)

Közben a maffia háza táján sincsen minden rendben. Carmine Falconét riválisok veszik körbe (Salvatore Maroni, illetve saját nővére Carla Viti) és egyetlen fia, Alberto meglehetősen nehezményezi, hogy apja tudatosan távol tartja birodalmának piszkos ügyeitől, emiatt mindenkire egyaránt ellenséges pillantásokat vet jártában-keltében, legyen az bármelyik családtagja, vagy kívülálló.

Carmine Falcone szervezetéről/családjáról egyébként egy nagyon szép ábra is található a képregényben, lehet bogarászni.

Tehát ebben a közegben dördül el a fegyver, ami Johnny Viti vesztét okozza halloween éjszakáján, ráadásul a gyilkos nem csak a fegyvert, de egy kis töklámpást is otthagy a helyszínen.
Ez a motívum a továbbiakban is nagyon szépen megmarad, minden további gyilkosság dátuma jelentős valamiért:
hálaadás, karácsony, szilveszter, Valentin nap, Szt. Patrik nap, április elseje, anyák napja, apák napja, július negyedike, Carmine ‘The Roman’ Falcone születésnapja (fun fact: Jeph Loeb - az író - nem talált augusztusra ünnepet, viszont apjának születésnapja augusztus 2-án van, ezért erre a hónapra időzítették C.F. születésnapját), a munka ünnepe (ez az USA-ban szeptember elseje), és mégegyszer halloween. És minden esetben kedveskedik is a gyilkos egy, a tetem mellett hagyott, kicsi, témába vágó ajándékkal. Viszont ezen kívül semmi nyom, a fegyver egy könnyen beszerezhető és kezelhető .22-es kaliberű pisztoly, lecsiszolt sorszámmal, ujjlenyomat nélkül.

Ez az esemény megingatja a triumvirátust. Megmutatkozik, mennyire eltérően gondolkoznak a Falcone elleni harc eszközeiről ("Two shots to the head… You ask me, it couldn’t have happened to a nicer guy." - mondja Dent).
Kérdéseket vet fel Macskanőt illetően (többször hangsúlyozzák, hogy a .22-es könnyű, “nőies” fegyver, C.F. arcán pedig még látható a nyoma meglehetősen ellenséges viszonyuknak.)
A Falcone család eddig sem túl békés háza táján is felüti fejét a gyanakvás, konkrétan háború robban ki a Maroni családdal.
Még ami nagyon szép, hogy Joker is el akarja kapni a ‘Holiday Killer’-t, mert… hát, valami olyasmivel indokolja, hogy igenis ő a város egyetlen mániákus gyilkosa, és nehogy már ‘Holiday’ ilyen babérokra törjön.
És Batman többi ellensége is szép sorban bevonódik hosszabb-rövidebb  időre a küzdelembe: Poison Ivy, Solomon Grundy, Mad Hatter, Scarecrow, stb. Külön ügyes, ahogy ezeknek a teljesen fantasztikus síkról érkezett alakoknak a sokkal realisztikusabb maffia-rendőrség küzdelembe történő bevonását Jeph Loeb elintézi. Nem érezzük megjelenésüket erőltetettnek, tökéletesen megvan a cselekményt előrevivő szerepük, sőt adott esetben kötődésük a fejezet aktuális ünnepéhez is.
A végén természetesen ez az egész többé válik egy gyilkosság-sorozat megoldásánál. A hosszú Halloween egy éven át húzódó, nyugtalanító eseményei Gotham minden mocskos kis utcáját, kocsmáját, otthonát, csatornáját felforgatják. Semmi nem lehet már ugyanolyan, viszont egyértelmű győztest keresni is nehéz lenne.

A képregény kidolgozottságát illetően nem lehet panasz. Egy képregénynél egyértelműen a képi világ az, ami először megragadja az embert. A rajzok stílusa egyértelműen tükrözi a kilencvenes évek elejének stílusát, ez alatt értendőek a nem túl éles kontúrok, az árnyékolás és színezés vízfestékes jellege. (Szemben mondjuk a mai képregények vastag kontúrjaival és szigorúbban felvitt árnyalataival - a mostani rajzolók stílusán erőteljesen látszik a digitális technika lenyomata.) Plusz amit korábban is említettem: a képek sötétek. Nem csak az éjszakaiak. A többi is vagy füstös, vagy árnyékos vagy csak simán szürke “díszleteket” mutat be, halvány fényforrásokkal. Mint bármely, magára valamit is adó film noir.

Az apró részletek is fantasztikusak: alapból nem mondhatjuk, hogy a háttér és a tárgyak árnyalatai között nagy különbség lenne. Pont ezért olyan megragadóak a fejezetek végén elhelyezett fekete-fehér kontraszttal játszó oldalak, amiből ordítva tűnik ki a vér vöröse. És Harvey Dent… nos, az ő átalakulását Sale rajzai az elejétől fogva sejtetik azzal az ügyes fogással, hogy az arcát gyakran látjuk két oldalúnak: csak az egyik fele van megvilágítva, míg a másik árnyékba borul. Mint az érméje két oldala. Mint Kétarc, akivé végül válik.

Szóval egy nagyon jól megírt, szépen megrajzolt képregénnyel van dolgunk. Találkozik a film noir stílusa és a fantasztikusabb képregényes elemek. A hagyományos bűnüldözés és Gotham sötét lovagja. Arkham mélyének elmebetegei és a hataloméhes gengszter archetípusát felvillantó Falcone. Batman/Bruce Wayne kettőssége, kiegészülve a Macskanőhöz/Selina Kyle-hoz fűződő viszonyával. A TLH érinti a legtöbb fontos elemet a Batman-mítoszban és rövid idő alatt elolvasható. Újra meg újra.

Mérföldkő, remekmű. Kötelező.