Az EVE Online közösség I.

2016. január 28. - Padrepapp

Shonion Memorial Fleet

eve-forever4.jpg

Ebben az új sorozatban az EVE Online közösségének azon részeit próbálom bemutatni, amik számomra érdekesek. Tudni kell, hogy az EVE-nek egy szervere van, és azon játszik az a több százezer ember. Átlagosan 34 ezeren játszanak a nap minden órájában. Éppen ezért, ha valami nagyot sikerül elérned a játékban, az százezrek játékára lehet hatással.

A Shonion név alatt futó magyar játékos is egy olyan személy volt, aki nemcsak a magyar közösséget fogta össze és vezette őket egyre nagyobb sikerekre, hanem a nemzetközi koalíciók szintjén is ismert név volt. Sajnos tavaly szilveszter délutánján a Shoniont játszó srác meghalt, ami nem csak a magyar közösséget rázta meg.

Az EVE Online közössége úgynevezett Memorial Fleeteket szervez barátaik halála után, azok tiszteletére. Erről a flottáról szeretnék bemutatni pár képet. A flottán több százan jelentek meg Shonion kedvenc hajótípusával, majd az egyik low-sec csillagrendszerben kettéosztottuk az embereket és a csillaghoz warpolva elkezdődött az utolsó emberig tartó csata. A két flottát olyan EVE online játékosok vezették, mint a rage-ekről elhíresült fleet commander progodlegend és a Northern Coalition fleet commandere Ajax33. De eljöttek azoknak az alliance-oknak a tagjai is, akikkel a Shonion által vezetett Free Gates korábban csatázott vagy most is háborúban áll.

Ez volt az első Memorial Fleet, amin részt vettem, hiszen én is a Free Gates tagja vagyok, és egy évig harcoltam Shonion mellett a háborúkban. Úgy érzem méltó búcsú volt Shoniontól ez a flotta, neki is nagyon tetszett volna.

Videó az eseményről.

Fly Safe Shonion o7

2016_01_10_18_36_47.png

Kidokkoló pályán a flotta egyik része

 

2016_01_10_18_42_08.png

Warpolás a célpont felé

 

2016_01_10_19_06_48.png

Várakozás az egyik stargate-nél


2016_01_10_19_08_57.png

A játékosok nagy része Shonion kedvenc hajótípusával, az Abaddon-nal jött, és RIP Shonion-ra keresztelte azt

 

2016_01_10_19_11_59.png

Gyülekező az állomásnál

 

2016_01_10_19_12_53.png

A csillag fölött lassan "kiesik" a biztos halálba vezető warp-ból a flotta egyik fele

 

2016_01_10_19_19_05.png

Elkezdődik a csata

 

2016_01_10_19_21_05.png

A több száz játékos sortüze alatt szinte másodpercenként olvadnak el a hajók. Az iszonyatos mészárlásról az egyik játékosnak az Order 66 jut eszébe. Chat-en olvashatjuk: "I bet Shoni is laughing his ass off now"

 

2016_01_10_19_22_45.png

Az én hajóm pajzs-páncél-struktúra együttese is pillanatok alatt eltűnik a sortűz alatt (piros félkörök középen lenn)

 

2016_01_10_19_24_07.png

pod-omból próbálom képbe foglalni a még tomboló csatát.

 

2016_01_10_19_28_23.png

Az utolsó kép, amit a csatáról készítettem, mielőtt a pod-omat is kilőtték. (a kép bal felső flottája melletti apró fekete pontok a korábban kilőtt hajók roncsai)

 

További HD képek egy másik játékostól

A bejegyzés trackback címe:

https://trikorder.blog.hu/api/trackback/id/tr938280008

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Padrepapp 2016.01.29. 10:16:51

@theus: Az EVE Online-ban több mint 11 ezer item van, de a "life" nevezetűt nem találtam a marketen. Van egy játékos, aki szeretné összegyűjteni az összes itemet a játékban, megkérdezem, hogy neki sikerült-e már megszereznie a "life"-ot.
home.online.nl/ntt/eve/collection/

Tyra3l 2016.01.29. 10:24:56

Get a life

the ultimate insult for insecure people who have nothing better to say. people who use this "diss" have no life themselves. they usually say this to feel better about their own sad lives by criticizing someone else's "life".

aegithalos 2016.01.29. 10:52:06

@Tyra3l: Captain obvious...? Van egy olyan erzesem, hogy padre ertette. :)

2016.01.29. 11:19:20

Pajtás, én eléggé gamer típus vagyok, de ez egész egyszerűen beteg. S nem jó értelemben.

Tyra3l 2016.01.29. 11:40:21

@aegithalos: nem, fricska volt theus fele.

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.01.29. 12:52:25

Jót lövöldöztetek, a megemlékezés csak egy álca.
Menj el a temetőbe, tegyél egy virágot a sírjára, akármi.
Ja, hogy nem is ismerted?
Méginkább álszentség.

Tényleg GET A LIFE

2016.01.29. 14:10:26

Nem akarok paraszt lenni, szép dolog, hogy így megemlékeztek róla...de a fotóit elnézve néha felemelhette volna magát a gép elöl egy kis SPORTRA. Lehet akkor nem kellett volna meghalnia 34 évesen. Ha más oka volt pl öröklött betegség akkor stornó

z33d 2016.01.29. 14:24:02

@Padrepapp: (*^-‘) 乃 (*^-‘) 乃 (*^-‘) 乃

Balint133 2016.01.29. 14:25:41

@enpera es az osszes tobbi emberke akik eletukben nem jatszottak a jatekkal es nem is ismerik azt, szerintem inkabb maradjatok csendben. Ez egy "szokas" a jatekon belul, egy megemlekezes. Mint ahogy nem minden kulturaban egyenlo a halal a szomorusaggal ugy EVE-ben is nem feltetlen siralomhaz egy megemlekezes.

Egyebkent meg Shonion csaladja szamara tortent adomanyozas, illetve viragkuldes. A mi corpunkban volt egy PayPal szamla amire a befolyt osszegbol kuldott a corp vezetosege egy csokrot a temetesre.

mortullus 2016.01.29. 14:30:37

@Koródi Antal: Ha megnézed az avatarja egy szőke, izmos, jóképű faszit ábrázolt. Lehet egy idő után elhitte, hogy a valóságban is úgy néz ki.

mel gibson 2016.01.29. 14:48:59

Azt hittem, hogy tényleg kifingott valaki..
Mekkor kocka gyökerek vannak?! : DDD
Tényleg get a life....mondanám, hogy csajt is, de esélytelen vagy.

z33d 2016.01.29. 14:55:31

@mel gibson: jó voltál a farkasokkal táncolókban!

Lurian 2016.01.29. 14:57:32

Gyerekek, mindenkinek van hobbija, neadjisten szenvedélye. Valakinek egészségesebb (sport), valakinek meg nem (online kockulás). De attól még lehet jó ember, és lehet élete is. Ezt a srácot elég sokan megsiratták a való életben és virtuálisan is, a világ minden tájáról. Azért, mert páratoknak nem fér bele az életfelfogásába a dolog, még nem feltétlenül rossz/ elítélendő/ lekicsinylendő sem a hobbija, sem pedig ő maga. Neki az online csapatépítés volt a mániája, és ki tudja, hogy ezzel hány embernek segített, vagy hányat inspirált (a jelek szerint nem keveset)? Aki mondjuk kondiba jár, annak rögtön van élete is? Nem hiszem, hogy ezen múlik.

trg 2016.01.29. 15:09:19

@mel gibson:
Vágod, hogy tényleg meghalt egy ember, aki egy közösség megbecsült és szeretett tagja volt és ez a poszt róla emlékezik meg?

Padrepapp 2016.01.29. 16:34:14

Sziasztok, kiegészítettem a szöveget egy az eseményről készített videóval. Üdv!

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2016.01.30. 07:46:25

@trg: nem, nem arról. Egy játékról, meg hogy csatáztak.

mel gibson 2016.01.31. 08:55:36

Elnézést, megkövetem a sztorit.
Nyugodjon békében a srác.

Fruzsi Deka 2016.02.02. 12:23:31

Tisztességes megemlékezés volt.
Tényleg komolyan hullottak a hajók.
Valakitől az hallottam hogy az a virtuális vagyont - amit ott bitekre szakadt - az hiretelen pótolni akarták volna valós pénzból akkor 230 - 260 000 Ftot kellett volna fizetni.
(Mint minden ilyet, nem lehet pontosan meghatározni. Nem lehet tudni hogy a csatában pontosan mennyi hajó esett el. A killboardok árai is hozzávetőleges. És a valóspénz is problémás, mert lehet euróért, is meg dollárért is venni PLEXet.)
Szóval ahogy mondtam: Tiszteletre méltó viking megemlékezés volt.

Padrepapp 2016.02.02. 13:06:26

@Fruzsi Deka: EVE-lődés =) zseniális blog név.
süti beállítások módosítása

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. Szóval így lopjál innen, okéka-rakéta?
Trikorder - 2015