Három évvel ezelőtt a Microsoft hatalmasat égett az Xbox One bemutatásakor és azóta sem sikerül utolérnie a Sonyt, annak ellenére, hogy az elmúlt két évben sokat tett azért, hogy kiengesztelje a gamereket. Idén állítólag két új Xbox One verzióval is készülnek, de biztosak lehetünk abban, hogy…
Idén eddig két posztban foglalkoztam azzal, hogy milyen változások figyelhetőek meg a Microsoft környékén, az egyikben elsősorban arra koncentráltam, hogy milyen utat járt be a cég az Xbox One-nal (illetve, hogy hogyan kerültek újra a gémerek a cég látóterébe), a másikban pedig a…
Az új Windowsról született első kritikák általában pozitívak voltak, de ezeket többségében szakújságírók készítették és jellemzően jobb gépeket vetettek be…