2015 legjobb képregényei

2015. december 29. - trg

Évet értékel a Trikorder

Évértékelő sorozatunkban volt már szó könyvekről és filmekről, szóval épp itt az ideje, hogy a képregényeket is számba vegyük. Sok erős sorozat volt idén a Marvelnél és a DC-nél is, de szerencsére a szerzői képregényeket sem kellett félteni, sőt még egy magyar kiadvány…

Tovább

She Thor vs. Hulk Zombie

A cím mindent elmond: ez egy rövid fan-made animáció ami azt mutatja be, hogy mi lenne ha az új, női Thor összecsapna egy zombivá változott Hulkkal.

Azok, akik korábban láttak már hasonló videókat, megszokhatták hogy ezekben a – többnyire mindössze pár perces – filmekben nem igazán bontakozik ki történet, egyszerűen csak a két karakter harcába nyerhetünk betekintést. De abba viszont kompromisszumok nélkül, hiszen az…

Tovább

Rangsorolva - A Marvel Cinematic Universe filmjei

Most, hogy az Ant-Mannel véget ért a Marvel moziverzumának második fázisa, érdemes kicsit visszatekinteni és számba venni, hogy mely filmek alkotják ezt a világot. Az alábbi ranglista természetesen teljesen…

Tovább

Mark Millar: Wolverine: Old Man Logan (2008-2009)

Lordtotenkopf vendégposztja

Elég nagy szívás megöregedni. Ezzel még nem mondtam újat, tisztában van vele a szomszéd bácsitól a Marvel mutánsáig mindenki, csak nem mindegy, hogy a folyamat helyszíne egy SZTK folyosója vagy egy nagyon eltorzult és sötét alternatív valóság. Ez utóbbi általában nagyobb…

Tovább

Secret Wars #0-2

Meghalt a Marvel Univerzum, éljen a Marvel Univerzum!

Bár Jonathan Hickman Avengers sorozatai arról szóltak, hogy hogyan jut el a Marvel Univerzum az elkerülhetetlen véghez, a történet végső lezárását az általa írt nyolc (plusz egy) részes Secret Wars mini adja. Jelen posztban ennek nulladik és első két számáról lesz szó.…

Tovább

Jonathan Hickman: Avengers & New Avengers (2012-2015)

Két emberrel kezdődött. Az egyikük volt az élet, a másik a halál.

Nemrég véget ért Jonathan Hickman két Avengers sorozata és ezzel együtt az egész Marvel Univerzum is, azt hogy milyen lesz a jövő majd csak a most induló Secret Warsból tudjuk meg, de addig is érdemes áttekinteni, hogy hogyan jutottunk el idáig. (A posztban igyekszem kevés csavart…

Tovább

Bosszúállók: Ultron kora

Avengers Assemble

A Bosszúállók második része nagyobb, hosszabb és látványosabb, mint az előző, de vajon jobb is? Essünk túl a nehezén: nem jobb, sőt talán egy kicsit rosszabb. Persze az egyik legjobb (ha nem a legjobb) klasszikus szuperhősfilmnél rosszabbnak lenni még nem feltétlenül jelenti…

Tovább

A képregények új közönsége

"A nők átveszik az uralmat a Marvel felett" - nem olyan rég ezzel a címmel jelent meg egy rövid bejegyzés a KönyvesBlogon és ez a megállapítás jól illeszkedik ahhoz az általános véleményhez, ami a képregényipar (különösen a Marvel Comics) változásairól kialakult. A helyzet…

Tovább
süti beállítások módosítása

Ez a Mű a Creative Commons Nevezd meg! - Ne add el! - Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően szabadon felhasználható. Szóval így lopjál innen, okéka-rakéta?
Trikorder - 2015